Hatalmas a botrány a Tisza Párt főembere körül. Joggal foghatja a fejét a fegyverbotrányba keveredett Ruszin-Szendi Romulusz, aki a kiszivárgott felvételek szerint több nyilvános fórumon is töltött lőfegyverrel jelent meg az emberek között.

További Poszt-trauma híreink
Vele kapcsolatban ugyanis már nemcsak szabálysértés, hanem bűncselekmény gyanúja is felmerülhet. Magyar Péter honvédelmi szakértőjét az sem érdekelte, hogy idősek és gyerekek is voltak a különböző tiszás gyűléseken.
Ruszin-Szendi vonzódása a fegyverhez nagyon aggasztó és félelemkeltő, mert a korábbi vezérkari főnök különféle megszólalásaiban többször utalt arra, hogy a hatalom megszerzéséért utcai akciókat tart szükségesnek, és akár erő alkalmazására is készen állna.
Egy alkalommal egyenesen arról beszélt:
– Rengeteg indulat, gyűlölet van bennünk. […] Akkor tudunk valóban dolgozni, ha nem kényszerítenek minket arra, hogy magyar ember magyar emberre emelje a kezét.
A Tisza Párt hajdúsámsoni fórumán pedig így fenyegetőzött: – Viszket a tenyerem, és ki is vagyok képezve rá. Meg tudnám csinálni!
A nyáron ez az agresszív, erőszakos habitus konkrétan meg is jelent. Kötcsén Ruszin-Szendi kézzel és testtel is arrébb lökte Móna Márkot, amikor a Mandiner újságírója a Tisza adóterveiről kérdezte őt.
A fegyverviselés ügyében szabálysértési eljárás indult, Ruszin-Szendi fegyverét pedig lefoglalta a rendőrség.
A Nézőpont Intézet legújabb közvélemény-kutatása azt vizsgálta, hogyan vélekedik a magyar lakosság ezekről az eseményekről.
A magyarok többsége támogatja, hogy visszavonták Ruszin-Szendi Romulusz fegyverviselési engedélyét, miután a Tisza Párt politikusa több rendezvényen is fegyverrel jelent meg.

A Nézőpont Intézet friss kutatása arra is kitért, hogy a választókorúak közel kétharmada elutasítja, hogy a politikusok közéleti eseményeken fegyvert hordjanak.

További Poszt-trauma híreink
Ez a felmérés is bizonyítja, hogy ezek a botrányos, félelemkeltő esetek széles körű felháborodást váltottak ki, a most megjelent kutatásból pedig kiderült az is, hogy a magyar emberek nagyon csúnyán beárazták Ruszin-Szendit, és ezáltal jókora pofont lekevertek Magyar Péternek is.
Ugyanis a gyűlölet nem pálya!
Borítókép: Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök (Fotó: Hatlaczki Balázs)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Leleplezték Putyin tervét, erre biztosan nem számított senki
Igazi zseniket képeznek ki az EU központjában!

Akkor tehát igaz!
Csézy férje kuruzsló és adócsaló.

A ballibsi „újságírás” rejtelmei
Ezek észrevették, hogy az ukránok támadták meg a vezetéket, és az még hagyján, de meg is írják?

Még egy üzenet a Farpofa-közből
A Fidesz–KDNP összesen 196 184 aláírást adott le, ez pedig 85 736 aláírással több, mint amennyit a tiszások elméletileg egyáltalán leadhattak.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Orbán egyik legnagyobb ellenfele páros lábbal szállt Magyar Péterékbe
Nem várt fordulat.

Újabb bizonyíték került elő, ez bele fog szólni a választási eredménybe
Milyen emberek ezek?

Itt a meglepetés: Török Gábor rejtélyes posztban koppintott Magyar Péter orrára
Váratlan bírálat.

Az önérzetes Fluor Tomi rátámadt a Fideszre, pedig jobban tenné, ha először magába nézne
Ezek tényleg háborút akarnak?
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Leleplezték Putyin tervét, erre biztosan nem számított senki
Igazi zseniket képeznek ki az EU központjában!

Akkor tehát igaz!
Csézy férje kuruzsló és adócsaló.

A ballibsi „újságírás” rejtelmei
Ezek észrevették, hogy az ukránok támadták meg a vezetéket, és az még hagyján, de meg is írják?

Még egy üzenet a Farpofa-közből
A Fidesz–KDNP összesen 196 184 aláírást adott le, ez pedig 85 736 aláírással több, mint amennyit a tiszások elméletileg egyáltalán leadhattak.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!