Magyar Péter már ott tart, hogy a bíróságokat fenyegeti. A Tisza Párt vezérénél az verte ki a biztosítékot, hogy elvesztették a Tisza-adó miatt az Index ellen indított pert, így a bíróság nem kötelezte helyreigazításra az internetes portált.

További Poszt-trauma híreink
Magyar Péter szerint az Index „orbáni propagandalap”, az ítélet pedig „a diktatúrákat idézi”, amiből azt vezette le, hogy „ezek szerint holnap bármelyik sajtótermék megírhatja egy általa hamisított dokumentumra hivatkozva, hogy Orbán Viktor embert akar ölni”. A Tisza elnöke úgy fogalmazott: „a mai ítélet a jogállam totális megcsúfolása. 195 nap és az igazságszolgáltatás is független lesz.”
Magyar Péter korábban is fenyegető hangnemet ütött meg, amikor a következőket mondta:
Most szólok minden politikusnak, ügyésznek, rendőrnek, katonának, titkosszolgának, bírónak, ha ebben részt vesznek, bűnrészesek lesznek!
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Magyar Nemzetnek elmondta:
A bírók nyilvános megsértése, különösen alaptalan, bizonyíték nélküli vádak formájában, a bírói függetlenséget veszélyezteti, és alkalmas arra, hogy az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat megingassa. Az ilyen kijelentések – különösen ha politikai befolyásoltságot, koncepciós eljárást vagy jogellenes beavatkozást sejtetnek – a jogállamiság intézményes védelme szempontjából különös súllyal esnek latba.
Hont András pedig a Facebook-oldalán osztotta ki a Tisza Párt elnökét:
Meg legfőként azoknak kéne ezt magukban tisztázniuk, akik ezt a jogállamiságosságot tőle bekajálják. Az utolsó mondat ugyanis egy politikus (»politikus«) szájából azt jelenti, hogy akkor független (»független«) az igazságszolgáltatás, ha a bíróság úgy ítél, ahogy neki megfelel. És ha ez nem volna elég egyértelmű, akkor kommentben megjelenik tufatábornok, hogy a maga tőrőlmetszett egyszerűségével hozzáfűzze, lesz itt nemulass, jogászkáim.
Jól látható, hogy Magyar Péter lába alól elfogyott a talaj, hibát hibára halmoz, és úgy viselkedik, mint egy elszabadult hajóágyú.
Közel az igazság pillanata.
További Poszt-trauma híreink
Borítókép: Hont András (Forrás: Facebook)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Onnan kapott pofont Magyar Péter, ahonnan a kétharmadot remélte – elég volt egy bejegyzés a Facebookon
Az internet nem felejt, még a Tisza Pártban sem!

Magyar Péter kampányát a haverjai törhetik derékba
Ezek mindenhol ugyanazt csinálják!

Még egyszer – utoljára – a Lázár elleni hisztériáról
Azoknak pedig ott Gyöngyösön egy üzenet küldhető: saját fajtátok ocsmány árulói vagytok.

Klára, Péter és az átváltozás
A bukott Jobbik-vezér legszebb álmai is megvalósíthatók!
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Fodor Gábor kemény ütést mért Magyar Péterre
A tények magukért beszélnek.

Futótűzként terjed a neten Kunhalmi Ágnes legújabb aranyköpése
Ha hallgatott volna, bölcs maradt volna.

Juszt László piszkoskodni akart Orbánnal, de visszaütött az aljasság
Bevetetették Laci bácsit is.

Az öt legjobb Agelina Jolie-film – Észvesztő + videó
Oscart hozott a megrázó dráma az identitáskeresésről és a szabadság áráról.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Onnan kapott pofont Magyar Péter, ahonnan a kétharmadot remélte – elég volt egy bejegyzés a Facebookon
Az internet nem felejt, még a Tisza Pártban sem!

Magyar Péter kampányát a haverjai törhetik derékba
Ezek mindenhol ugyanazt csinálják!

Még egyszer – utoljára – a Lázár elleni hisztériáról
Azoknak pedig ott Gyöngyösön egy üzenet küldhető: saját fajtátok ocsmány árulói vagytok.

Klára, Péter és az átváltozás
A bukott Jobbik-vezér legszebb álmai is megvalósíthatók!





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!