Szent virágok, virágos szentek

Különleges módon fonódnak egybe a családi és vallási élet színterei a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Szent virágok, virágos szentek a hagyomány és művészetek tükrében című kiállításon. Régóta foglalkoztatta a téma a múzeum két munkatársát, Kárpáti Elemérnét és Wohlné Nagy Ágotát. Mint elmondták, a mezőgazdaság történetének és fejlődésének vonulatába jól beilleszthető a szentek mellett megjelenő növények jelentéstartalmának bemutatása. Kiemelték a rózsát és a liliomot, valamint a szőlőt és a kalászt, s köréjük csoportosították az illusztrációt. A virág természete, a nép körében elfogadott jellemző tulajdonságai egybecsengenek az adott szent jellemével.
A virág a szeretet, a világmindenség eredetének ősi jelképe is. Vallásos tisztelettel övezték már az antik kultúrák is, s ugyanez jellemezte a keresztény középkori Európát. A szerzetesek – akiket az első virágkertészeknek tekinthetünk – a kolostorkertekben a hagyományos gyógynövénytermesztéssel párhuzamosan vallási jelképnek tartott virágokat is ültettek.
A virág mint szimbólum a középkori vallásos tartalmú ábrázolásokon érte el tetőpontját, a szenteket gyakran virágjelképeik alapján azonosították. A művészek a vallásos témák megjelenítésekor sokszor alkalmazták a virágok szimbolikus üzenetét. Festményeken, oltárképeken, szobrokon ezzel az erkölcsi mondanivalóra utaltak, hiszen az írástudatlan többség csak így érthette meg.
A néphagyomány és a középkori ábrázolások megőrizték a hét Árpád-házi szent növényjelképeit. Szent László füveként ismert a kék virágú kígyótárnics, amelyet a néphit szerint a király imájával nyert Istentől. Imrét, Margitot és Kingát egyaránt liliomos szentként emlegették és ábrázolták. A liliom a szüzesség jelképe, a szentek életének különös tisztaságát szimbolizálja. Az asszír és a görög kultúrában a fényt és az életet jelentette.
Jézus a virágok közül egyedül a liliomot említette név szerint mint a gondviselésben való bizalom kifejezőjét. Mint paradicsomi virág a liliom Krisztusnak, a világ világosságának jelképe, a lelki tisztaság, a kegyelem és a feltámadás megjelenítője. A keresztény ikonográfiában elsősorban Szűz Mária virága: az egyenes szár Mária isteni elméjét, a függő levelek alázatosságát, a fehér szín pedig szűzi tisztaságát jelentik.
Szent Erzsébethez virágként a rózsává vált kenyér legendája kapcsolódik. A Madonna-ábrázolásokon is gyakori a rózsa, az egyik legrégebben ismert kultúrnövény. Az antik kultúrákban az önfeláldozás kifejezője, a rózsakoszorú a győzelem jelképe volt. A gyógyászati és kozmetikai célokra egyaránt használt virág a népvándorlás viharai után a kolostorkertekbe szorult vissza, s a középkor folyamán innen terjedt el ismét Európában.
A kereszténység elfogadott virágává, majd szimbólummá akkor vált, amikor az egyház néhány szentje a rózsát a paradicsom virágai közé sorolta. Mint a virágok királynője a mennyek királynőjének, Máriának a jelképe lett. A fehér a tisztaságára, a vörös a szeretetére utal. A rózsalugas Mária körül a titokzatosság jele, a megtestesülés misztériumát jelenti. A rózsa a magyar népművészet kedvelt motívuma lett a szeretet örök körforgásának jelképeként. A néphit úgy tartja, hogy elűzi az ártó szellemeket, ezért a kapu két oldalára ültették. A Mária-vivő lányok mezőkövesdi, hímzett ruháján is gyakori díszként alkalmazták.
A mezőgazdaság napi szerepének jelentőségére utal, hogy Krisztust is ábrázolták kertészként. Egy francia miniatúrán például Mária Magdolna a feltámadt Krisztust kertésznek véli. Egy bajor oltárképen az Úr a kádban tapossa a szőlőt, miközben a prés őt is nyomja. A mezőgazdaság védőszentjei, Vendel és Orbán szobor alakban gyakran álltak a földeken. A kalász mint keresztény szimbólum az Oltáriszentség kialakulására utalt. Szűz Mária kalásszal hímzett köntöse azt üzente, ő maga a szent búzamező, amely vetés nélkül is termést hozott: Krisztust, az élet kenyerét.
A vértanúk mellett gyakran ábrázoltak a művészek gyógynövényeket, mert így enyhíteni vélték szenvedésüket. Szent Péter mellett a képeken megjelenik a ciklámen. A kulcsvirágnak is nevezett növény a mennyország kulcsaira utal. A virágkertészek védőszentjét, Dorottyát szarkalábbal, Szent Sebestyént csucsorral, Alexandriai Katalint mályvával, Antiochiai Margitot szagosbükkönnyel, Szent Klárát kígyósziszszel örökítették meg. A vadrózsa a remeteéletre, a szívós jerikói rózsa a feltámadásra emlékeztetett. A paraszti és főúri kertekben nevelt, az oltárokat, a családok asztalát díszítő virág így hordozta mindenki által ismert jelentéstartalmát, kötötte össze az égi és a földi világot.