Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív napilap Két világ című vezércikkében a lengyel elnök a Humboldt egyetemen tartott beszédének megzavarásából levonható következtetéseken elmélkedik. Többek között azon, milyen jelentős távolság választja el még most is az unió keleti és nyugati államait.
Az egyetemi szabadság, a vélemény szabadság bizonyosan a legszebb akadémiai hagyományok egyike. A tüntetők, akik a Humboldt egyetemen vették maguknak a bátorságot, hogy megzavarják a lengyel elnök beszédét és antidemokrataként szidalmazzák, erre a régi hagyományra nem hivatkozhatnak, hiszen itt és most a véleményszabadságnak már nincs szüksége az egyetem védelmére. Sokkal inkább visszaéltek egy másik, hasonlóan szép hagyománnyal: a vendégbarátsággal: Lech Kaczynski az egyetem meghívására érkezett. Ilyen egy hivatalos német vendéggel nem történhetne meg Lengyelországban.
A homoszexuálisok és leszbikusok által gerjesztett botrány drasztikusan szemünkbe idézte, amire Kaczynski beszédében csak utalt: minden felületes nyugatosodás és változás ellenére a kibővült Európában a nyugati uniós polgárok még mindig egy egészen más világban élnek mint a keletiek. A láthatatlan határvonalat nem csak a gazdasági szakadék, hanem a mélyen beívódott történelmi tapasztatok is jelzik, melyek még mindig komolyan meghatározzák az adott nemzet életérzését. A tolerancia, melyet az élveteg nyugat olyan nagyra értékel, olyan társadalmakban fejlődhetett, melyeknek semmi más gondjuk sincs, mint az állandóan növekvő jólét elosztása és az egyre több demokrácia kipróbálása. Európa másik felében a több évtizedes véres elnyomás és idegen megszállás, valami egészen más életérzést hívott elő: az önrendelkezés iránti vágyat, a nemzeti identitás és a saját hazában történő uralom iránti igényt. Kaczynskiből nem lett volna elnök, ha ezt a néha régiesnek tűnő vágyat nem ő testesítette volna meg.
Ez természetesen nem teszi őt támadhatatlanná. Igenis lehet abban kételkedni, hogy Kaczynski valóban Lengyelország „nemzeti érdekeit” képviseli, amikor országát az európai integrációs folyamatot fékező kolonccá teszi. Lengyelország olyan EU-ba lépett, mely bővülni és elmélyülni kíván. Kaczynski azonban csak bővíteni szeretne, lehetőleg egészen a Kaukázusig. Azonban további szuverenitás feladást már nem kíván országával elfogadtatni. Azonban mit kíván Lengyelország az uniónak adni, melytől amúgy annyi mindent elvár? – teszi fel a kérdést a konzervatív napilap cikkírója.
Die Welt (welt.de)
A konzervatív napilap az ismert brit történész, Niall Ferguson Huntington téved című esszéjét közli, melyben a szerző állítja, az amerikai politológus vélekedésével szemben az összecsapások többsége nem kultúrkörök között, hanem civilizációkon belül zajlik le.
Majd 13 éve, amikor Samuel Huntington a Foreign Affairs úttörő munkáját, A kultúrák harca? címen publikálta. A könyv jelentősége George Kennan 1947-es korszakos esszéjéhez, A szovjet viselkedés eredetéhez mérhető, mely a Szovjetunió feltartóztatásának politikájához szolgáltatott ideológiai hétteret. Ebben az új világban – írja Huntington, a globális politika alapvető konfliktusai nemzetek és kultúrkörök között fognak lezajlani.
Huntington egyik legfontosabb állítása volt ebben az írásban, hogy az iszlám számos tekintetben felszálló ágban található, nem utolsó sorban a muzulmán társadalmak igen magas születési arányai miatt. Ugyanakkor Huntington elméletének legproblémásabb része talán a legnyilvánvalóbb: Kik gyilkolták meg az elmúlt évben a legtöbb muzulmánt? A válasz természetesen úgy hangzik: a többi muzulmán. A szerző már egy ideje állítja, hogy az iraki válság könnyen lehet tízszer akkora konfliktus, mint ami Libanonban történt, amennyiben a már most is látható polgárháborús helyzet tovább eszkalálódik. A szamarrai merénylet lehet az eszkaláció kiváltó oka. Sok száz ember pusztult el egy ilyen gyilkos – amint te nekem én is úgy neked – logika alapján olyan bujtogatók, mint Muktada al-Szadr gerjesztették a gyűlölet tüzét. Tény, hogy az iraki polgárháború nem a civilizációk harca, hanem háború az iszlám civilizáción belül zajlik – az ország szunnita kisebbsége és a síita többsége között.
Közismert, hogy a hidegháborút követő konfliktusok többsége polgárháború volt. Érdekes, hogy csak töredékük illik a huntingtoni kultúrák közötti háború modelljébe. Jóval gyakrabban történt, hogy egy kultúrán belüli etnikai csoporton estek egymásnak. Pontosabban 30 még most is tartó, illetve a közelmúltban véget ért konfliktusból legfeljebb 10-11 tekinthető a civilizációk harcának, többnyire azért mert az egyik fél muzulmán, míg a másik többsége nem muzulmán volt. Ezzel szemben 14 alapvetően etnikai konfliktus volt, a legszörnyűbbek közülük azok, amelyek még ma is tombolnak Közép-Afrikában. S ennél is fontosabb, hogy számos konfliktusban az etnikai mellett vallási elemek is feltűntek; már pedig a vallási hovatartozás Afrikában inkább a misszionáriusok múltbéli helyi sikereire vezethetők vissza, mint a keresztény, vagy iszlám kultúrkörhöz való tartós kapcsolódáshoz.
Valószínűbb, hogy a jövőben sokkal inkább korlátozott kis háborúkat – legtöbbjük etnikai konfliktus lehet Afrikában, Dél-Ázsiában, vagy a Közel-Keleten – mint az értékrendszerek globális összecsapását valószínűsíthetjük. A szerző szerint ezen centrifugális erők pontosan azokat a civilizációkat tépik mind jobban szét, melyeket Huntington elméletében egységként felvázolt. Röviden: Nem a civilizációk összecsapása, hanem összeomlása jellemzi majd a jövőt. A „kultúrák harca” helyett a „kultúrák vonaglásaival” kell foglalkoznunk, fejezi be Ferguson borús vízióját.
origo.hu
Széteshet Magyar Péter pártja a baloldali politikus botrányos viselkedése miatt?
