Nem számít, ha Ukrajnát a busz alá lökik?

Donald Trump megválasztásával felcsillant a remény, hogy békét kötnek Ukrajnában. Az amerikai elnök beiktatásáig viszont még biztosan öldöklő harcok dúlnak. Milyen sors vár Ukrajnára? Csiki Varga Tamást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársát kérdeztük.

Kijev, 2024. november 5. Amerikai és ukrán zászlók az elesett ukrán katonák emlékhelyén Kijev belvárosában 2024. november 5-én, az Ukrajna elleni orosz háború alatt. MTI/AP/Alex Babenko Fotó: Alex Babenko

– Mi történik most a fronton: hogy állnak a harcok?

– A fronthelyzet több szektorban válságossá vált az elmúlt bő két hónap egyre fokozódó orosz nyomásgyakorlásának hatására. Miközben orosz oldalról továbbra is rekordszinteket döntenek a becsült napi veszteségadatok – már az 1500 főt is meghaladva –, egyre több gépesített, alegység szintű támadásról számolnak be a nyílt forrású hírszerző oldalak (is). 

Ez amiatt történhet, hogy a front több szakaszán nincs olyan kiépített védelem, amire az ukránok stabilan tudnak támaszkodni, hanem lassú, de folyamatos hátrálásban vannak, és az oroszok egyes pontokon gépesített támadásokkal igyekeznek áttörni. 

Erre több, harcászati szintű sikeres példa is volt, és az így keletkezett hídfőt az orosz fél aztán igyekszik kiszélesíteni és tovább görgetni a támadást a szárnyakon, fenntarthatatlanná téve az ukrán védelmet annak veszélye miatt, hogy a hátukba kerülhetnének. Északkeleten Kupjanszk és Szvatove között van egy ilyen betörés, ahol az oroszok az Oszkil folyó keleti partján igyekeznek szilárdan megvetni a lábukat, ahonnan észak felé fordulva Kupjanszk – közlekedési, logisztikai csomópont – elfoglalása lenne a hadműveleti cél. 

Ennél is súlyosabb a helyzet Donyeck megyében, ahol a Vovcsa folyó kurahovei víztározójától északra és délre is ilyen „zsebbe” kerültek az ukrán erők – az oroszok pedig északról, illetve délről megkerülve igyekeznek katlanba zárni vagy visszavonulásra késztetni őket. Donyeck és Zaporizzsja megyék határtérségében délről Vuhledár októberi eleste óta szorul vissza az ukrán védelem. Donyeck város nyugati előterében pedig Avgyijivka februári elfoglalása volt a kezdet. Ezzel párhuzamosan felélénkültek az orosz támadások Zaporizzsja déli területein is, kisebb területfoglalásokkal, tovább feszítve az ukrán védelmi kapacitásokat.

Russian forces recently advanced near Toretsk, Kurakhove, and Vuhledar and in the Donetsk-Zaporizhia Oblast border area, and Ukrainian forces recently regained positions near Chasiv Yar. https://t.co/2gNofrNo1f pic.twitter.com/4RBEfjPGxb

— Institute for the Study of War (@TheStudyofWar) November 14, 2024

– Várható-e valamilyen jelentősebb fejlemény még rövid távon az új amerikai elnök beiktatásáig?

– Mindebből három szempontból vonhatunk le fontos következtetéseket. 

1. Először is, az orosz haderő még az előtt megpróbálja megroppantani az ukrán védelmet, vagy a lehető legkedvezőbb tárgyalási pozíciót kiharcolni, azaz területet elfoglalni, hogy Donald Trumpot beiktatnák az elnöki hivatalba 2025 januárjában. 
2. Másodszor, az a fajta „stabilizáció”, amit ukrán oldalról esetleg várhattak a tavasszal behívottak rotációja, friss ereje és az április óta viszonylag stabil nyugati támogatás nyomán, az elmaradt. 
3. Harmadszor, a kurszki betörés, bár a front más szakaszairól is vont el kisebb orosz erőket, de a támadások ütemét jelentősen és tartósan nem tudta csökkenteni, cserébe megnövelte a frontvonal hosszát és fixen lekötött körülbelül 3-4 jobban felszerelt, kiképzett ukrán dandárt északon, orosz területen, akiket így nem tudnak hadműveleti tartalékként használni azokon a pontokon, ahol válságosra fordul a helyzet.

Fotó: Katerina Klocsko

– A háború harmadik évéhez közeledve látja-e bármi realitását annak, hogy Oroszországot le lehet győzni a fronton?

– Az orosz haderőt katonai eszközökkel a nyugati támogatás jelenlegi szintje mellett Ukrajna nem képes legyőzni, csak ha további egy-másfél évig folytatni tudná a kivéreztetést, miközben Ukrajna maga életképes, a társadalom, a gazdaság, a haderő működőképes marad. 

Ennek jelenleg nem látom reális esélyét – annak ellenére, hogy az ukrán társadalom fogát összeszorítva egyelőre elviseli a veszteségeket. Cserébe Oroszország pirruszi győzelmet arathat: 2020 óta másfél millió fővel csökkent az ország lakossága, amiben benne vannak a becsült 700 000 fős háborús veszteség halottjai is, a többi pedig a természetes lakosságfogyás és az országból elmenekült tömegek; haderejét pedig jelentős mértékben kivéreztették közel 11 000 páncélozott jármű, 1600 tüzérségi, 350 légvédelmi eszköz, 130 repülőgép, közel 150 helikopter stb. elvesztésével. A megszerzett területek jelentős részének városait, infrastruktúráját teljesen elpusztították, a honos lakosság elmenekült, meghalt, kitelepítették – itt nem fog virágozni az élet a háború lezárása után sem.  Éppen ezért mindkét félnek lenne oka tárgyalni a fegyverszünetről és a rendezésről – de nem mindegy, kinek a feltételei alapján.

Csiki Varga Tamás. Fotó: Tolnai Népújság/Mártonfai Dénes

– Nagyok a remények, hogy Donald Trump megválasztása fordulatot hozhat. Mire számít az új elnöktől?

– Változás biztosan lesz, de azzal kapcsolatban egyelőre óvatos várakozásaim vannak, hogy milyen jellegű. Egyrészt a „legnépszerűbb” kampányígéret, hogy csökkenti vagy megszünteti Ukrajna katonai-anyagi támogatását, könnyen végrehajtható lesz 2025 januárja után, amikor átveszi az elnöki hatalmat. 

Abban azonban a mérsékelt elemzőkkel értek egyet, hogy az nem érdeke az Egyesült Államoknak, hogy egyoldalúan odadobja Ukrajnát Oroszországnak – a békéért valamit Trump is kapni szeretne. 

Ráadásul Moszkvából egyelőre nem látszik érdemi tárgyalási szándék, mert Vlagyimir Putyin nyerésben érzi magát, ezért csak akkor tárgyalna, ha maximális követeléseit tudja érvényre juttatni. Könnyű külső szemlélőként azt mondani, hogy nem számít, ha Ukrajnát a busz alá lökik – elveszti területeinek 20+ százalékát, lefegyverzik, orosz függésbe kerül, lemondhat az újjáépítésről és gazdasági fejlődésről –, de ez még a republikánus vezetésű Egyesült Államoknak sem érdeke. 

Ha Oroszországból Donald Trump csinál fényes győztest, azt minden amerikai szövetséges látni fogja. 

Még fontosabb, hogy a regionális kihívók – Kína, Irán, Észak-Korea – is látni fogják. Az amerikai szövetségi rendszerre és a regionális stabilitásra nézve ezek pusztító folyamatokat – például fegyverkezési versenyt, akár nukleáris proliferációt – indíthatnak el, mert a kihívók úgy éreznék, hogy lehetőség van a fennálló keretek átalakítására katonai erővel, míg az amerikai szövetségesek elbizonytalanodnának, hogy valóban lehet-e számítani Washingtonra, vagy mindenki csak magára számíthat. Még ha maga Trump nem is nagy stratéga, abban bízok, hogy tanácsadói, az adminisztráció leendő tagjai között lesznek olyanok, akik megértetik ezt vele. Mérsékelt, és a kampányüzenetekkel összhangban lévő fordulatnak tekinteném azt, ha tárgyalásokra invitálja a hadviselő feleket, amiben Oroszországot azzal tudja együttműködésre bírni, hogy ha nem tárgyal, megnöveli a katonai támogatást Ukrajnának, Ukrajnát pedig azzal, hogy ha nem tárgyal, megszünteti a támogatást. 

Amikor már a tárgyalóasztalnál ülnek, jöhetnek a konkrét kérdések, amikben életszerű a jelenleg ukrán területi veszteségek de facto elfogadtatása, a NATO-tagság elengedése és Ukrajna támogatásának Európára hárítása – akár katonai eszközökkel is, amiben az amerikai hadiipar részt vehet, ha megfizetik. 

Több kérdésben azonban nem találgatnék a rendezés lehetséges kimenetelét illetően – például kap-e Ukrajna védelmi garanciákat, kitől és mit; a háború utáni védelmi képességeit hogyan tudja kiépíteni és ehhez hozzá tudnak-e tenni európai támogatói; és mi lesz az újjáépítés feladatával. De egyelőre még ott tartunk, hogy előbb fegyverszünetet kellene kötni.

Fotó: Anatolij Malcev

– Marad bármi esélye Ukrajnának, ha az Egyesült Államok elzárja a pénz- és fegyvercsapokat?

– 2023 ősze és 2024 áprilisa között, amikor az amerikai törvényhozásban nem tudtak megegyezni az Ukrajnának – és másoknak is – biztosítandó támogatási csomagról, már láthattuk a hatását annak, ha leáll az amerikai segély. A frontvonal fent jelzett destabilizálódása, az egyes áttörési pontok akkor kezdtek kialakulni, amikor az ukrán védelem lőszer- és emberhiánnyal küzdött, a hátország pedig akkor szenvedte el a legnagyobb pusztítást – például az energia-infrastruktúrában, erőművekben –, amikor nem érkeztek légvédelmi rendszerek és rakéták. 

Egy ilyen döntéssel ki lehet húzni a talajt az ukrán védelem alól néhány hónapos átfutással.

Az amerikai katonai támogatás több mint 3 millió 155 mm-es lőszert, 3000 légvédelmi és 10 000 harckocsi elleni rakétát, 500-nál több páncélozott harcjárművet, 200-nál több 155 mm-es löveget, 40 HIMARS rakéta-sorozatvetőt, 12 NASAMS és 3 Patriot légvédelmi rendszert foglalt magában 2022 februárja óta, csak hogy a legnagyobb, legfontosabb tételeket emeljük ki. Ezt a mennyiséget az elszánt európai támogatók sehogy sem tudják „kiváltani”, már az is nagy szó, ha saját támogatási programjaikat fenn tudják tartani. 

De vannak olyan rendszerek, például a légvédelem, amit még gyártani sem vagyunk képesek, nemhogy átadni.

Ennek nyomán a mozgástér beszűkülne: ha Washington egyértelműen leállítja a támogatást, és üzleti alapon eladni sem hajlandó – mert például a saját készleteket kívánja feltölteni vagy a Közel-Kelet felé fordul, és Izrael háborúit támogatná –, akkor nem sok mindent lehet tenni. Ha üzletemberként Trump arra nyitott, hogy az amerikai hadiipartól lehet rendelni fegyvereket, eszközöket Ukrajna számára, akkor a kulcskérdés az lesz, hogy ki fogja ezt a számlát fizetni. Kevés olyan európai állam van, amelyik megengedhet magának ilyen kiadásokat – bár ez még mindig olcsóbb, mint ha beválna legfőbb félelmük, és 5-10 éven belül nekik kellene a most aktívan fegyverkező Oroszországgal az Egyesült Államok nélkül hadakozni…