idezojelek

A Rajnák meg a Polyák ügye

Ma a kormány van kiszolgáltatott helyzetben az egyetemi, kutatóintézeti, akadémiai s minden egyéb liberális mainstream értelmiséggel szemben.

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt
Cikk kép: undefined
Fotó: Hír TV / YouTube

„Ez már a te ügyed, mi, Rajnák?!” – veti oda Pierre Rajnáknak, a tetűnek, minden idők egyik legjobb magyar filmjében, a Megáll az idő-ben.

És „az” tényleg a Rajnák ügye volt.

Ez meg itt a Polyák ügye.

Rajnák, Polyák, Ephialtész – ezek egyidősek az emberrel. Valószínűleg a Jóisten sem szeret pazarolni, és időről időre készít valamit maradékból, lomból, hulladékból. Ebből lesz a Rajnák, a Polyák meg az Ephialtész.

Na de mi is az „ügy”, ami most a Polyák ügye?

Az ügy ott kezdődik, hogy Orbán Balázs az ELTE jogi karán doktorál.

„A szabad mandátum és a nemzeti szuverenitás alkotmányjogi összefüggései című PhD-értekezését december elején védheti meg az intézményben, erre a kérelmet elbíráló Tudományági Doktori Tanács is rábólintott, igaz, nem egyhangú többséggel” – értesít a 24.hu, s ez utóbbiról már a 444 értekezik, imigyen:

 „A 444 pénteken írta meg, hogy Orbán Balázsnak, a miniszterelnök politikai igazgatójának a doktori disszertációja az egyetlen az ELTE jogi karán az idén, amelyet a Tudományági Doktori Tanács (TDT) nem egyhangú döntéssel bocsátott a doktori eljárás megindítására. Ez nagyon ritka. Mint megtudtuk, ennek elvi okai voltak. A 444 forrásai szerint az ELTE egy ilyen hatalmú politikussal szemben kiszolgáltatott helyzetben van, ezért nem fogják tudni objektívan megítélni a dolgozatot, attól tartva, hogy negatív bírálat esetén szankciók érnék az egyetemet.”

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Na most, az a bizonyos Tudományos Doktori Tanács is tehet egy szívességet, már persze abban az esetben, ha a 444 igazat beszél. „Az ELTE egy ilyen hatalmú politikussal szemben kiszolgáltatott”, „nem tudják objektíven elbírálni a dolgozatot”, mert majd jönnek a „szankciók”.

Elmentek ti az anyátok keservébe, világos?

S hogy legyünk egészen világosak és pontosak: ma a kormány van kiszolgáltatott helyzetben az egyetemi, kutatóintézeti, akadémiai s minden egyéb liberális mainstream értelmiséggel szemben. 

Valamint ízlelgessék egy kicsit azt a pillanatot, amikor, mondjuk, elkaszálják Orbán Balázs doktori disszertációját, ő pedig fenyegetődzni kezd, kapkod fűhöz-fához, szalad a Vargához (pénzügyminiszter), hogy ne kapjon több pénzt az ELTE…

Aki ezt komolyan gondolja, aki ezt feltételezi, aki ennek hangot ad, az egy hülye barom. És vagy fogalma sincs erről az országról, vagy gátlástalanul hazudozik.

Ennyi.

Legyen ez a kiindulópont.

S ha megvan a kiindulópontunk, ahol megvetve sarkunkat kirúghatjuk a p…csába a Polyákot, képzeljünk el még valamit. 

Azt, hogy, mondjuk, egy momentumos vagy dékás vagy – én Istenem el ne hagyj! – tiszás diákot a NKE vagy bármelyik másik állami egyetem megpróbálná kirúgni, kifúrni politikai hovatartozása miatt. Már régen bevonultak volna az ENSZ-csapatok…

 

 

De itt még nincs vége, még csak most jön a java!

Ugyanis előállt az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének docense, ez a bizonyos Polyák Gábor (ez a médiaéskommunikációstanszék egy folyosón van a Magatartás Szorgalom és a Könyvtár Ruhatár tanszékkel), és elkezdett ugatni, ilyesmiket:

„A jogi kar, ahol elvileg jogállamiság, emberi jogok, hatalommegosztás is szóba kerül, egy Orbán Balázsnak nem mondja azt, hogy menjél te az NKE-re. Orbán Balázs, a legalja ideológiai keltető MCC ura, az NKE mindenható parancsolója, nagyfőni szeme fénye, aki ’56-ot is büntetlenül kihazudhatja a történelemből. Kollégák, hol a gerinc?”

Meg ezt:

„Miféle jogászi szakmai ethosz ez, miféle állampolgári tartás? Miért a legsötétebb múltat mutatjuk példaként a jövő értelmiségének? Miért hányjuk arcon magunkat?”

Továbbá ezt:

„Az ELTE egyetemi tanáraként kikérem magamnak, hogy Orbán Balázs ebben az intézményben szerez PhD-fokozatot.”

Kérdezem még egyszer: van fogalmuk róla, mi lenne itt, ha egy momentumos vagy bármilyen más diákról írna ilyeneket egy egyetemi tanár?

Persze hogy van…

És akkor vessünk egy pillantást arra is, ki ez a Polyák Gábor? Ez az egyetemi tanár, ez a független „értelmiségi”.

A Mandiner összeszedte, csak ide kell idézzük Polyák szelleme nevét s hevét:

„Polyák szakértői, tanácsadói tevékenysége egytől egyig a 2010 előtti balliberális Medgyessy-, illetőleg Gyurcsány-kabinetek idejére tehető.

Hírközlési Felügyelet; ORTT Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézete – itt például médiaszabályozás előkészítésében –; Miniszterelnöki Hivatal – itt pedig az úgynevezett nemzeti tartalmak előállításával, szerkesztésével és átvitelével összefüggő tartalmi és pénzügyi feltételrendszer kialakításában vett részt. 

Átnyergelve a fülkeforradalmon, 2022-ben már arról számolt be nem egy orgánum, hogy Polyák volt az egyik abból a 26 szakértőből, akik az ellenzék kormányprogramját (szivárványkoalíció, Márki-Zay Péter vezérletével) összeállítják. Tákoltak ugyan valamit, de ez nem sokat segíthetett neki a választási eredmények függvényében. Sem.

Összeférhet-e egy ilyen politikai szerepvállalás egy egyetemi tanszék vezetésétől elvárható függetlenséggel? Ezt a kérdést tették fel Polyáknak a választások előtt, amelyre a következőket válaszolta a Telex.hu-nak: »nehéz kérdés, amelyet a szakmai élete minden területén külön kell egyeztetnie – mondta. Érzése szerint a civil tevékenységével nem fér össze az, hogy mostantól egy politikai oldal közös véleményét kell képviselnie, az akadémiai tevékenységgel azonban igen«.”

Jó mi?

S persze érdemes arra is vetni egy pillantást, kik lájkolták azonnal ennek a „független” dupla nullának epehányását – a Mandiner ezt is összeszedte, íme:

„[…] szívecske például Vásárhelyi Mária szociológustól, Parászka Boróka újságírótól; de támogatás/egyetértés jeléül érkezett interakció Ungváry Krisztián történésztől; Lukácsi Katalin mindenhol megforduló politikustól; Majtényi László egyetemi tanártól, a ferencvárosi polgármestertől, Baranyi Krisztinától; a napokban a nyugdíjasok halálával kalkuláló, címlapra kerülő Raskó Györgytől; Balavány Györgytől; a Transparency International Magyarország több munkatársától: Gadó Gábortól, Martin József Pétertől, valamint Konrád Miklóstól (Konrád György fiától); Fleck Zoltán jogász-szociológustól vagy éppen Hargitai Miklós újságírótól.”

Kell még valamit mondanom, Ildikó?

Igen, kell.

Azt kell még elmondanom, hogy itt lapítunk és kussolunk, mint a hugyozó malac, mert hétvége is van meg minden, ahelyett, hogy üvöltve követelnénk Polyák azonnali menesztését, vizsgálatot, feljelentést tennénk az Egyenlő Bánásmód Hivatalnál, senki sem kezdeményezi Polyák megfosztását egyetemi tanári státuszától, és így tovább.

Nincsen ez így jól.

Úgyhogy én akkor most követelem mindezt.

Végezetül, ha már Rajnákkal kezdtük, idézzük ide azt is, amikor Rajnák jópofizik, és beáll kosarazni a diákok közé. Mindenki jól fejbe somja a kosárlasztival.

Gyere, kosarazzunk egyet, Polyák. S utána kosárlasztival fejbe somva bemehetsz a hivatalodba összecsomagolni. Aztán húzzál „szakértői” anyagokat írni annak, akinek akarsz. Világos?

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Kétszeres árulók közöttünk

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Sírni akarva, akaratlanul

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Trumpra vár a világ – és mi is

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

A szeretett iszlamisták

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.