A szlovák építőipari ágazat az ország 90-es évek elejinyugati nyitása óta gyökeres átalakuláson ment át – mutatott rá Majersky az APA hírügynökségnek adott interjúban. Hozzátette: mára az építőipari vállalatok 99,4 százaléka magánvállalat. Összesen 63 ezer vállalkozás működik, ebből 57 ezer 20 főnél kevesebb főt foglalkoztató kisvállalkozás. További növekedési lehetőségeket főként autópálya építésekben és ipari létesítmények kivitelezésében lát a ZSPS elnöke.
A szakemberhiányt ukrán, lengyel és román vendégmunkások alkalmazásával fedezi az ágazat. Miközben a 2002/03-as iskolaévben még kilencezer tanuló iratkozott be szakmunkásképző iskolákba, az idei iskolaévben már csak háromezer. A szakiskolák finanszírozására Majersky az osztrák modell átvételét javasolja. Az építőipari vállalatok által befizetett adónak két százalékát a szakiskolák finanszírozására kellene fordítani, a nagyobb vállalatok emellett vállalhatnák egyes iskolák szponzorálását.
(privatbankar.hu)
Szakemberhiány a szlovák építőiparban
A szlovák építőipar tavaly 150 ezer alkalmazottal 130 milliárd korona (3,47 milliárd euró) forgalmat ért el, 15 százalékkal többet mint 2004-ben. Az ágazat ezzel a szlovák hazai össztermék 5,25 százalékát állította elő – közölte a szlovák építési vállalkozók szövetségének (ZSPS) elnöke, Jan Majersky a pozsonyi Coneco építőipari kiállítás és vásáron.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!