Az intézet legnagyobb terme zsúfolásig megtelt, 150-160 ember hallgatta megrendülten Radnóti verseit, a költő felesége, Gyarmati Fanni naplójának részleteit, kettejük levelezését és azokat az új dokumentumokat, amelyek Ferencz Győző Radnótiról szóló könyvében jelentek meg először.
Bálint András nemcsak Radnóti Miklós verseire fókuszált, hanem saját világképét is beleszőtte az előadásba. Identitáskeresés, származás, vallás és hit – erre épült föl az est.
A brüsszeli intézet fő feladata az, hogy fölhívja a belga közönség figyelmét a magyar kultúra értékeire, de évente rendeznek két-három olyan estet is, amely kifejezetten a Brüsszelben élő magyaroknak szól. Különösen figyelnek a fiatalokra, mert közülük sokan dolgoznak az európai uniós intézményekben, és igénylik, hogy az intézet nekik is nyújtson programokat.
Éppen ezért rendezte meg a brüsszeli magyar intézet a Radnóti-est előtt Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila-estjét, majd bemutatta Mácsai Pál Azt meséld el, Pista című, Örkény István írásaiból összeállított műsorát – mondta el Burányi Adrienne.
(hirado.hu)
Telt ház, megrendítő est
Telt ház, megrendítő est – így jellemezte Bálint András csütörtöki Radnóti-előadását Burányi Adrienne, a brüsszeli Magyar Kulturális Központ munkatársa.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!