Szabályozásra van szükség a közvilágításban, ugyanis nincs erre vonatkozó törvény – mondta lapunknak Nagy János, a Világítástechnikai Társaság elnöke. Szerinte azért lenne szükség a változásra, mert a legtöbb önkormányzatnál nincs megfelelő szakértelem a területtel kapcsolatban. – A mai napig a jegyzőnek kell jóváhagyni a közvilágítási terveket – mutatott rá a szakember.
Nagy János kifejtette, a szabályozásnak a közvilágítást mint önálló szolgáltatást kellene meghatároznia. Vagyis a közvilágítás fogalma magában foglalná a karbantartást, az üzemeltetést, illetve a vele járó energiafogyasztást is. Így a közvilágításra szerződő társaság az egész szolgáltatásra adna árajánlatot, az pedig, hogy menynyiért szerzi be a szükséges áramot, már az ő gondja lenne. A társaság elnöke szerint fontos lenne a közvilágítással kapcsolatos tulajdonjogok tisztázása, a közvilágítási szabvány előírásainak kötelezővé tétele, illetve a jogszabálynak ki kellene térnie az alternatív energiával működtetett közvilágítási eszközökre is. Nagy János elmondta, 1985 óta rendelet szabályozta ezt a területet, ám ezt 2007-ben, több más jogszabállyal együtt, visszavonták. – A 2000-es évek elején készült egy szakmai koncepció, ám törvényjavaslat többszöri sürgetésünk ellenére sem lett belőle – jegyezte meg.
A szakértő úgy véli, különösen nagy probléma, hogy szabályozás hiányában sokan a zavarosban halásznak. Vagyis különféle beruházásokra, korszerűsítésekre beszélik rá vállalkozók az önkormányzatokat a közvilágítás terén. – Számos esetben kínálnak alacsony megtérülési időt anélkül, hogy valóságtartalmát szakmai szempontból kellően alátámasztanák. – fogalmazott Nagy János. Hozzátette, ilyen jelenleg a LED lámpás közvilágítás is, amelynél még nincs megfelelő tapasztalat. – A fehér színű LED fényforrások csak néhány év óta léteznek, így nem lehet tudni, hogy a gyakorlati használat során pontosan mekkora az élettartamuk, milyen mértékű a fényáram-csökkenésük – húzta alá a szervezet vezetője. Kellő gyakorlati tapasztalat hiányában kockázatos jelentős értékű korszerűsítési beruházásokat megvalósítani, egész települések közvilágítását átszerelni LED-re. Szerinte ez az iparág jelenleg olyan dinamikus fejlődést él át, hogy hat-tizenkét havonta a fényforrások mindig újabb generációja jelenik meg. – A LED lámpák ma még nem alkalmasak általános világításra. Ez a technológia egyelőre csak a forgalomirányításban, jelző-, illetve kiemelő, díszvilágításként tud megfelelő fényt nyújtani – hangsúlyozta Nagy János.
Orbán Balázs: Ez a háború nem a mi háborúnk - videó