Erdély – Történelem Marosvásárhely utcáján

„Tessék, kérem, tessék, tessék! Ma délután ingyenvarázslat! Bemutatja az egész világonismeretlen két garabonciás!” „Bácsi kérem,mi lesz a varázslat?” „Hát, járni fogunk az utcán.”Járni az utcán... Első pillanatban hétköznapiidőtöltés. De a szotyolahéj, a megszokás,a bambaság, az életté összeálló sok ezermindennap mögött hangulatok lapulnak;tavaszi meg őszi napfény, mind, mind ezerdarabra törve hull a kövezetre. Vagy ott van egymogorva, szürke téli délután. Zsákjában jóféle,kipróbált bánat, sokféle díszes öngyilkosság,súlyos, ölő szerelem, és ihlet, amelyről kiderül,nem volt egyéb, mint túlélési kísérlet.És ott ül az utcán a történelem. Az igazi, amelyik kiszorult a könyvekből, s csak összeaszott, csetreszeket porolgató öregasszonyok szívében él tovább. Ott él, és kibámul néha a mindig könnyes, hamar fáradó szemeken.Kibámul – mindig délután. A házak meg visszabámulnak. Ez az összenézés már nem a szerelem. Ez a közelgő halál...Marosvásárhelyen is kint ül az utcán a történelem.A Köteles Sámuel utcában ott van mindjárt a Bolyai-ház. E helyen élt le egy életet Bolyai Farkas, egy ifjúkort pedig Bolyai János. Sokat veszekedett egymással apa és fia – aztán a sokadik agyvérzés elvitte az apát, János pedig, mindenféle ügyes-bajos dolgai mellett, romba döntötte az egész euklideszi geometriát. Ez csak annyit jelent, hogy Bolyai János nélkül nem lenne relativitáselmélet, továbbá azt is tudjuk ma már, hogy van bejárat a negyedik végtelenbe. „A házban fogasok vannak, ahol a párhuzamos vonalak leteszik a kalapjukat, aztán átmennek a szobába, leülnek a padra, és örömmel üdvözlik egymást.”Ünnepi ebéd