Bizony, a Tapoly völgyében jó nagy darab, lusta, elhízott csöndek maradtak meg valahogyan, túlélve ezt a mi korunkat, ott heverésznek az erdők ritkás szélein, a nagy, lapos kövek alatt, öreg tölgyek madárzsivajos koronájában – és Csicsva várában.Utat őriz Csicsva vára, azt az utat, amely a lengyel határtól egészen Sárospatakig terpeszkedik, s amelyen ballagni szokott mindenki. A Kaszparek és Szindbád, mindenféle podolini meg lublói kísértet, sok piros arcú lengyel sztaroszta meg még több magyar, szlovák, ruszin és lengyel paraszt, vásártól vásárig hurcolva a semmit, a nincstelenséget, no és persze a megmaradást, a hagyományt, a szekér sarkában rejtegetett, piszkos arcú, mégis mindig mosolygós reménységet.Amikor odalent Mohácson vége lett mindennek, a Homonnai Drugeth bárók kapták meg Csicsvát. Sokáig nem örülhettek neki, Homonnai Drugeth István talán még kedvenc medvebőrét sem szögezhette fel a hálószoba falára, mikor jött Szapolyai János, békopogtatott, szétverte Drugeth uram minden vitézét, és már ment is. Hja kérem, ha két király van egy országban, sose lehet tudni, kinek a pártjára érdemes állani, igaz-e, Drugeth uram? Bár talán a magyar oldalra mégiscsak érdemesebb – valahogy mindig ez derül ki a végén. No, mindegy! Szóval János király győzött, s mielőtt távozott, még felgyújtott itt mindent.Ennek annyi haszna mindenképpen volt, hogy bennégtek a várban Zemplén vármegye összes hivatalos iratai, táncra is perdültek aznap éjjel az adósok, zálogosok, birtokpert vívók, az sincs kizárva, hogy nyársra vontak hamarjában néhány ökröt.Aztán elhamvadt az öröm tüze, a kutyák összeropigatták az ökrök cubákos maradékait, ezalatt elmúlott valahogyan majd százötven esztendő, és 1678-ban Thököly foglalta el a várat, ezúttal Drugeth Zsigmondtól. Mondta is Zsiga bácsi, „a fene essen ebbe a büdös várba, hogy mindig gyün valami marha, aztán elzavar münket!” Ezt mondta Zsigmond báró, és elügetett. Mondják, csudálatos volt, ahogy egészen kicsi ponttá zsugorodott a látóhatár szélin.A kurucok meg betelepedtek a várba, aztán ki sem mentek 1711-ig. Itt tartották Zemplén vármegye gyűléseit. És ami a legfontosabb, itt vezették a csicsvai krónikát!Fontos krónika volt az, ugyanis abba jegyezték bele a környéken elhangzó összes vaskos hazugságot, ami elhagyta az urak száját. Hamar telt a vaskos könyv, mi tagadás.Aztán elveszett valahogy, s Csicsva várának falait is fölemésztette a romlás.Már csak az elhízott, kövér csöndek heverésznek erre, s elkuncognak néha, vajon manapság mennyi idő alatt lehetne teleírni a csicsvai krónikát...Úgy lehetett, hogy valamelyik kövér csönd rátelepedett mégiscsak a torkunkra meg a lelkünkre, aztán úgy vágtunk neki a többi útnak. A Sadecki-Beszkidek, az Erdős-Kárpátok, a Keleti-Beszkidek felé igyekeztünk, föl-föl, a lengyel határhoz, a ruszinok mosolytalan földjére, nem is igyekeztünk, poroszkáltunk inkább, mint akiknek rengeteg idejük van, s nincsen kicsipkézve a létük mindenféle muszájjal, úgy mentünk, úgy néztünk, úgy mosolyogtunk és úgy sóhajtottunk, mintha paroláztunk volna Szindbáddal valaha is a valóságban – és így ért minket a késő délután a Nagydomása-víztározó partján, valahol a tenyérnyi, mosolynyi, egyetlen zokogásnyi mindenségben, egy öreg, romló templom tövében.Mi álltunk ott, öreg templom tövében, s egy nyalka legény, a folyton mosolygó, együgyű felejtés. Hát ha ő nem lenne, együgyű, cifra legény, akkor más és jobb lenne a világ, ámbár az is igaz, hogy akkor nem markolná meg így a lelket egyetlen elfeledett temploma sem a sok-sok rideg pusztaságnak.
origo.hu
Ez történt az ország karácsonyfájának utcájában - galéria
