Sikoly, verejték, vajúdás, élet. Hej, asszonyok, hamar a forró vizet! Hej, uraságok, menjenek már el a láb alól! Sikoly, verejték, vajúdás, élet. Hej, te Isten, magyarok Istene, Zrínyi Ilona vajúdik most kínok között odabent a torony alatti szobában. Anya lesz Zrínyi Ilona – és még nem tudja; nem is sejti. Hej, asszonyok, hamar a gyolcsot! Csavarjuk bele, puhán, óvatosan. Csitt, te kicsi, csitt, te! A szomorú fűz lábujjhegyre áll, kíváncsian kukucskál be a félhomályos, verejtékes, nehéz szagú, szenvedéssel, boldogsággal teli torony alatti szobába. 1676. március 27. van. Borsiban, az öreg kastélyban megszületett Zrínyi Ilona fia. II. Rákóczi Ferenc nagyságos vitézlő fejedelem. Ő a csöppség – hallod, Isten? Magyarok Istene.Aztán a csönd, a kastély csöndje fölhallatszik-e az égbe? Mert hatalmas csöndje, hatalmas bánata van ám az elvénült fűznek is, öreg feszület szép Jézusának is. Ezt a csöndet hallgatták 1881-ben azok a sátoraljaújhelyi turisták, akik erre jártak. Erre jártak, pálinkát ittak, szalonnájuk levét kenyerükre csorgatták – és elhelyeztek a falon egy emléktáblát.Van úgy, hogy kellenek az emléktáblák. Az emlékek úgy egyáltalán. Mert nélkülük olyan huzatos lesz valahogy minden. S ha a nemzetnek nincsen emlékezete, akkor össze sem tud bújni hideg ellen, rontás ellen – a mások, az idegenek emlékei ellen.Hát akkor olvassuk csak a kapu alatt a másik táblát, és kacsintsunk össze cinkosan! Olvassuk együtt, suttogva... „Az 1938. november 10-i felszabadulás után hazafias kegyeletből tulajdonába vette Zemplén vármegye.” Érzed már, hogyan melegszik meg kicsit a szíved?Mert van úgy, hogy kellenek a táblák.Kellenek az emlékek.Pro patria et libertate!Megint, uram, megint, nagyságos vitézlő fejedelem – ha csak lélekben is, mert úgy a fontosabb, mert úgy kezdődik minden.Kezd összebújni a nemzet – itt is, Borsiban, immár a határ szélen, öreg kastélyban, öreg parkban, a torony alatti szobában, ahol téged „az Úr bevezetett ezen nyomorúságos életbe”.Gyolcsba csavarjuk az emlékedet, fejedelem urunk, és oda nem adjuk semmi idegennek, semmi koreszmének.„Bejártam azországot, és mindenfelé csak azelbúsulást találtam. Udvarodátkozza minden, és hazádfiait.Szerette jó királyunk, Endre! Hogyfogod találni népedet? Polyák-országot elnyered, s tán a magyartveszted helyette el! Midőn ti leg-először, asszonyom, hazánkba jöttetek,a békességnek édes istenePannóniára monda akkoronegy átkot, és a romlás angyalamormogta rá az áment.”
Miért ennyire agresszív és nárcisztikus Magyar Péter?