Kassa – Márai majd megvált minket

Aztán ha legyőzted a furcsa érzést, hogy Kassán vagy, és nem otthon vagy, más országban vagy, akkor állj ki mégis a Fő térre! Hiszen olyan csak ez a határ a lélekben, mint a „világegyetem baktere”. Őriz valamit, amit nem lehet. Ettől olyan erős. Olyan esetlen; olyan nagyon nevetséges és félelmetes. Nézd Kassát, nézd előbb csak úgy, minden pontosság, történelmi ismeret, múltidézés, elfogódottság nélkül: és polgárvárost látsz. Olyan polgárvárost, amilyet csak Hollandiába, a flamand alföldre vagy a kötelességtudó, puritán németek vidékére képzeltél.Nézd meg Kassát! Ez a város éppoly joggal „fogadhatná vissza” Európát, mint amilyen nagyképű gőggel Európa próbál most visszafogadni mindannyiunkat. Gyere, nézzük meg együtt Kassát – és Márai tanár úr majd megvált minket valahogyan. Hiszen őt negyven évre kitiltották a magyar irodalomból azok, akik most állandóan Európára hivatkoznak. Így aztán van gyakorlata a megváltásban.Kezdjük a Mária-szobornál. Hogy legyen akkora lelkiismeret-furdalásunk az odalett polgárság miatt, mint azoknak volt, akik a Szűz Máriát ide állították. Merthogy a kassai Mária-szobor nem egyszerűen fogadalmi szobor, amilyet ezrével állítottak az európai városokban, amikor pestis király elunta végre a mulatságot, s eltűnt vörös ördögparipáján napkelet felé. Ezt a Szűz Máriát pontosan az egykori katonai vesztőhely kellős közepére állították – nyilván azért, nehogy éjszakánként felbuzogjon az ártatlanok vére. Nos, ha Mária tényleg vigyázza itt az elveszejtett lelkek nyugodalmát, akkor alig-alig lehet nyugta a szent asszonynak. Mert, ugye, veszejtettek itt el lelkeket kivégzések nélkül is. Valamiféle nagyhatalmi „bölcsességből” kifolyólag, no és persze az „eszme” végett. S még vagy két generáció kell, hogy mi, elkárhozottak kiheverjük végleg a világvége kísérleti telepét.Úgy mondják most, hogy Hlavná ulica. Sok-sok magyar mindenség található a Hlavná ulicán. Itt van mindjárt találomra a hetvennégyes szám. A szepesi kamara székelt hajdan ebben az épületben. Ez persze önmagában nem lenne elég ok az álmélkodásra, ha azonban hozzátesszük ehhez, hogy 1788–89 között a szepesi kamara egyik hivatalnokát Batsányi Jánosnak hívták, akkor mindjárt más a helyzet. Mégiscsak boldog kor lehetett, amelyik megengedhette magának, hogy egy Batsányi legyen a hivatalnoka. Gondoljuk csak el: messzi francia földön kitör a forradalom, Kassán pedig Batsányi János pedáns pontossággal érkezik reggel a sóhivatalba.Batsányi János, a tapolcai foltozóvarga fia, kiből jurátus lesz Pesten, kiből Kazinczy barátja lesz, megérkezik a sóhivatalba, és megírja 1789 egyik délutánján A franciaországi változásokra című költeményét. Ki is rúgják még aznap este – aztán onnan már csak egy ugrás a kufsteini várbörtön, de hát az már egy másik történet. Most ragaszkodjunk makacsul mindahhoz, ami Kassa. Itt van például ez a kedélyes, jókedvű úr, aki kalapot emel minekünk annak a háznak az ormán.– Ááá, tiszteletem, hogy vagyunk, hogy vagyunk? Köszönöm kérdését, én is. Mi is. Már a körülményekhez képest, persze. Tudja az úr, milyen nehéz megszokni a semmit is, meg a mindent is. Aztán meg útlevéllel utazgatunk ide mostanában, de bizony! Hagytuk, hagytuk, hogy odalegyen a polgár. No, hát akkor tiszteletem, tiszteletem, siessünk, ki ne hűljön a vasárnapi ebéd! Illik így váltani néhány szót a kalapot emelő úrral. Mert évtizedek óta alig köszön neki vissza valaki. Megtanultak az emberek az orruk elé, a földre nézni, meg legfeljebb a holnapi napig kigondolni valamit. Megtanultunk korszerűek lenni – és nem visszaköszönni a kassai öreg polgárnak ott fent a házak tetején. Nincs okunk a büszkeségre.Ránk is fér egy kis ünnepélyesség, egy kis magunkba fordulás, ilyesmire pedig számos kiváló hely található Kassán. Mondjuk a premontrei templom ilyen. Meghalt II. Rákóczi György, szörnyű sebet ejtett fején a török a szászfenesi csatában, özvegye pedig, Báthori Zsófia templom építésébe kezdett Kassán. 1671–1684 között épült a templom, és az építtető akarata szerint a jezsuitáké lett. Fenséges, kicsit mogorva, zömök tornyú templom ez. Nem vidámodott meg akkor sem, amikor 1811-ben odaadták a premontrei kanonokrendnek. Pedig odaadták, lévén hogy a jezsuitákat elzavarták. A templomhoz kapcsolódó kolostor a király háza volt sokáig. Megszállt benne Mátyás királyunk is kétszer, majd a „felső-magyarországi vezérlő főkapitányok” székháza lett a királyok háza. Mielőtt felsoroljuk, kik is fordultak meg falai között, mondjuk ki még egyszer: „felső-magyarországi vezérlő főkapitányok”. Jaj, de borzongatóan jólesik. Szóval, lakott benne Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György. Kedvemre való lista, az már egyszer biztos.Nagy csönd, nagy békesség lakik odabent a templomban. S bár templomban nem illik haragudni, mégis... Báthori Zsófia és I. Rákóczi Ferenc kriptáját feldúlták, kirabolták, ma víz alatt áll, benne az összehányt csontokkal. A fiatal, kemény arcú, kemény kézfogású magyar pap nem is engedte meg, hogy megnézzük. Jobb is így talán. Álltunk inkább a Szent István-kápolnában, s néztük a freskót, amelyen Báthori Zsófia felajánlja a templomot Szűz Máriának. S a képen lévő egyik angyal nem más, mint az erős asszony fia, I. Rákóczi Ferenc. Jó ilyen képeket nézni Kassán. Jó fejet hajtani a kassai vértanúk képe előtt is, mert hát felrúgva minden emberi és isteni törvényt, mégiscsak itt gyilkolták meg őket, a templomban, egyenesen az Úr színe előtt.Aztán hasonló nagy tragédiák játszódtak le a templommal szemben is, méghozzá estéről estére – azzal a kicsi különbséggel, hogy ezek a tragédiák gyakran komédiába csaptak át, és az egész mindenség odafent zajlott a színpadon. A középkori városháza volt hajdan ez az épület, benne nyílt meg 1781-ben az első német színház. És mindössze harmincöt esztendőt kellett várni az első magyar nyelvű előadásra, amelyet a miskolci társulat tartott, élén – na, ugyan kivel mással?! – Dérynével. A premontrei templom másik oldalán pedig szigorú, titokzatos középkori épület áll. Hinné a vándor, hogy abban lakik a városi kísértetek túlnyomó többsége bizonyosan. Nincsen semmi titok ebben a házban. Már a neve is elég egyszerű, hétköznapi, mondhatni: bizalomgerjesztő. Úgy hívják, hogy a Lőcsei-ház. Ugyanis 1542-ben Lőcse városa megvásárolta Kassa városától, hogy kereskedőinek legyen hol megszállniuk. Ha ezt az egyszerű tényt összevetjük gondolatban Willy Loman vagy Gregor Samsa történetével, mindjárt látjuk, mekkora nagyot fejlődött a „sötét” középkor óta a világ. Nagyot, az már egyszer biztos.Itt van példának okáért a megyeháza, amelynek erkélyéről Benes köztársasági elnök 1945 tavaszán meghirdette a kormányprogramot. Ha itt, a környékünkön valahol nagy programokat hirdettek, akkor mi, magyarok kezdhettünk is mindjárt rettegni. Vegyük még ehhez a tényhez hozzá a benesi dekrétumokat, amelyekért mitőlünk elfelejtettek bocsánatot kérni, s talán látjuk is mindjárt, mennyire igazunk van. Csakhogy azt se feledjük el, mennyiben voltunk, vagyunk felelősek a saját sorsunk szomorú alakulásában mi magunk! Így üzen Márai a Kassai őrjáratból: „A polgár és a polgári rend az emberi együttélés egyik legértékesebb, leghasznosabb, magasrendű terméke, mindaddig, amíg alkotó és hősies. A papucsos polgár, aki rádiót hallgat, szidja az adókat és a prolikat, nem eszménye senkinek. A hősies polgári korok alkották Európában azt a remekművet, melynek napnyugati kultúra a neve. A flamand polgár és az erdélyi, felvidéki.”És ezt hagytuk odaveszni mi, mindannyian. Rádiót hallgattunk, és szidtuk a prolit. Aztán meg engedtük, hogy a prolié legyen minden, de főleg a lélek. A gyerekeké s igazából még a sajátunké is. És most, ha leszáll az este, borzongva megyünk sétára Kassán, mert Kassa minden köve, köveinek minden szelleme a polgári világ egy-egy vádirata miellenünk. Vagy nem szégyelled magad az Orbán-toronynál? Legalább egy kicsit? Amikor körbesétálsz, és végigböngészgeted a régi-régi sírok feliratait. Nem szégyelled, hogy semmit sem értesz már deákul? Hogy a címereket sem ismered? Nem szégyelled magad pusztán azért, amiért hajdan olyan emberek éltek, akik csak azért emelték ezt a tornyot, hogy lehetséges legyen megkongatni a szőlőművesek védőszentjének, Szent Orbánnak hetvenkét mázsás harangját? Hát hol van ebben a ráció? Igaz?Az volt a szép többnyire, amiben nem volt ráció. A hit volt a szép mindig és a magabízás meg az ilyen polgárok lakta városok és városkák főterei. Hát akkor igazán az a legkevesebb, hogy megpróbálod ismerőssé tenni az ilyen városok, városkák épületeit, történelmét. Hogy ne menj el bamba arccal egyetlen ház mellett sem. Ne menj el bambán a régi Fekete Sas előtt például. Megbeszéltük már: idefent a Felvidéken minden tisztességes fogadót Fekete Sasnak hívtak.Ebben a kassai Fekete Sasban tartotta menyegzőjét Bethlen Gábor és Brandenburgi Katalin. Egy hétig tartó lakodalom volt az, alig 2500 vendéggel, akik közé nincsen beszámítva a „lézengő ritterek” még ennél is népesebb csapata. Aztán megvásárolta a házat Kazinczy Ferenc apósa, gróf Török Lajos. 1845-ben természetesen Petőfi is járt benne, meg is aludt benne, majd a szabadságharc után a leleményes osztrákok mindjárt átalakították börtönné, ugyanis börtönre volt akkoriban a legégetőbb szükség. Első rabjai között ott volt Tompa Mihály is. És akkor nézzük egy szuszra sorra a legfontosabbakat; csak a legfontosabbakat...Íme, az egykori Kátay-ház. Kátay Mihályé volt hajdan, illetve megmondhatjuk pontosan is: 1600 és 1606 között. Kevés hűségesebb, odaadóbb embere volt Bocskai Istvánnak, mint kancellárja, jó Kátay uram. Mégis: a fejedelem halála után gyanúba keverték, hogy megmérgezte urát, s mindenféle tárgyalás meg ítélet nélkül a saját háza előtt iszonytató módon felkoncolták.A szomszédban látható a régi Csáky-palota. S a régi Csáky-palotában végigkísérhető az egész dicsőséges, szomorú magyar szabadságharc. Ugyanis Kassáért kivételesen heves küzdelem folyt mindig is, így a szabadságharc alatt is. S minekünk különösen kedves a kassai vörössipkások zászlóaljának emlékezete. 1848. december 11-én foglalták el a Habsburgok Kassát. Ettől kezdve osztrák törzstisztek laktak a Csáky-házban. Majd Görgey 1849 februárjában visszafoglalta a várost, és az ő tisztjei költöztek be. Majd megint jött az osztrák, és beköltözött Ramberg császári tábornok, őt elzavarta drága Dembinszky generálisunk – végül aztán vége lett mindennek, s ezt az is jelezte, hogy a Csáky-palota legújabb lakója Paszkevics herceg lett, az oroszok fővezére.Kicsit odébb a Hadik–Barkóczy-palota őrizgeti az emlékeket. Amikor Napóleon megfutamította egész Európát, a Habsburgok ide menekítették I. Ferenc császár gyermekeit. S még mindig itt, ebben az utcában sétálva találjuk a Mégay–Henszlmann-házat, ahol Henszlmann Imre régész, a magyar művészettörténet kiválósága született. A Jakab-villát odébb találjuk, a régi Malomárok partján. Építője Jakab Árpád építész, aki szemmel láthatólag úgy határozott egy reggelen, hogy egy kis darab Velencét varázsol a hideg, ködös Kassa szélire, saját magának, saját maga örömére. És varázsolt. És rátette a házra Mátyás királyunk emléktábláját is, aztán kisvártatva teljes megelégedettséggel távozott ez árnyékvilágból. Éppen idejében, szegény. Nem kellett megélnie az új határokat – nem kellett megélnie, hogy a hősies és teremtő polgár odalesz jó darab időre. Elment Jakab Árpád, és minden bizonnyal találkozott már azóta az egykori Miklós-börtön összes áldozatával.Mert rettenetes börtöne volt Kassának ez a mogorva ház már az 1600-as évek elejétől. Aztán száz év múlva hivatalba lépett itt „Miklós mester”, a városi hóhér, akinek hamar híre szaladt egész Felső-Magyarországban. Ugyanis Miklós mester tényleg mestere volt a szakmájának, és olyan kínvallatásokat tartott, hogy a szerencsétlenek üvöltése elhallatszott még a piactérig is. S ha Miklós mester korábban kezdte volna nyomorult életét, akkor a szörnyű üvöltéseket hallhatta volna Tinódi Lantos Sebestyén is, aki a börtöntől nem messze lakott, gyakorta szidta a kassai rossz bort, aztán felkerekedett, és elment Egerbe.Itt, Tinódi mester egykori házánál álljunk meg egy pillanatra! Szusszanjunk egy kicsit, mielőtt alászállunk a dómba. Szent Erzsébetnek szentelték a püspöki székesegyházat, amelyet ma már csak így emlegetünk: a kassai dóm. Így emlegetjük, és talán eszünkbe sem jut, hogy a kassai dóm csak a francia katedrálisokhoz mérhető alkotás. Olyan mű, amely Isten felé emeli a tekintetet, s a tövében állva elképzelhetőnek tűnik egy éjjelen, hogy Isten lehet az emberből is talán, ha nem hajlandó egész életét odalent tölteni a porban.Kell hogy legyen Isten, ha egyszer ekkora szentséget emeltek neki a régiek, akik többet, sokkal többet tudtak minálunk. Kell hogy legyen Isten, ha ebbe a méltóságos térbe lépve elhalkul a szó, és elsimul a lélek. Kell hogy legyen Isten, ha egyszer megmaradt nekünk, magyaroknak a dóm, nemzeti létünk kiváltságos zarándokhelye.Lépjünk be először a Szent István-kápolnába! A falban állnak a rodostói sírkövek; nagyságos vezérlő fejedelem urunk teste fölé borultak a nehéz száműzetésben. S mert 1906-ban végre hazahozhattuk a hamvakat, hát szálljunk végre alá a Rákóczi-kriptába! Négy szarkofág. Csak négy egyszerű, fehér kőkoporsó. Miért dobol mégis füleden a vér, miért szorítja össze torkodat valami, amit nem lehet sem megmérni, sem megmagyarázni? Bercsényi Miklós urunk és neje, Csáky Krisztina... Esterházy Antal... Sibrik Miklós... Rákóczi József... Zrínyi Ilona... II. Rákóczi Ferenc...Talán nincs az a cinikus, senkiházi korunk hőse, akit meg ne érintene az ő közelségük. A magányos vándor pedig, a boldogságos-boldogtalan időutazó először sír talán igazi könnyekkel, mert nem tudja visszatartani. És szégyelli kicsit, és félrenéz, ne lássák. És babrál a nemzetiszín szalagokon, s annyira zavarban van, hogy keresztet vet s térdet hajt, amikor egyedül marad egy pillanatra.Látja, tanár úr, nem is tudom, hogyan történt. Már itt állunk, az ön emlékszobájában, és nézzük a semmit. Mi maradt meg, tanár úr? Apróságok. A Mikó utcai lakásból például egyetlen darab: ez az öreg földgömb. Akad még egy öreg festmény, rajta a két testvér: Márai Sándor és Radványi Géza. Mennek a dóm előtt, és még a régi polgárok járnak az utcán. Aztán itt van még a feszület, amely alatt ön, tanár úr főbe lőtte magát. Miért lövi főbe magát valaki nyolcvankilenc évesen? Nem tudom. De amikor eldördült a pisztoly Amerikában, riadtan reppentek föl a galambok a dóm tetejéről. Így volt, tanár úr...Kassa pedig lassan, nagyon lassan megtelik majd megint hősies és alkotó polgárokkal. Vagy ha nem, akkor úgyis mindegy. Vagy marad időnk olyannak lenni megint, mint Márai Sándor volt, vagy be is fejezhetjük. És akkor Kassa nagy-nagy sötétségbe borul majd, örökkön-örökké.(A sorozat tizennegyedik részét ma 16 órakor sugározza az M 1.)