Vereckétől Beregvárig

Őseinket felhozád / Kárpát szent bércére, / Általad nyert szép hazát / Bendegúznak vére. / S merre zúgnak habjai / Tiszának, Dunának, / Árpád hős magzatjai / Felvirágozának.Este volt vagy reggel? Dúdolt-e vajon a szél? S ha igen, hát azt dúdolta, amit most? Hogy térdelj le, vándor; megvan még az a haza. Haza a magasban... És vajon tudta-e? Tudta-e Árpád, párducos Árpád, magyarok vezére? Nem, nem tudta. Csak megállt, és körülnézett. Meg kell állni itt és körülnézni. Lehajtotta nemes fejét mélyen a vezér lova. Harapott a fűből, s a magyarok tekintete megsimogatta a semmit. A végtelent. Amiből hazát kovácsoltak valahogyan az évszázadok.Nem tudta Árpád, hogy ez a Vereckei-hágó. De a pillanatot örökre megjegyezte valamiért. Hány pillanat van egy életben, amely elkísér a sírig...? Egy-egy simogatás talán, s néhány fájó botütés. Valamelyik délután csöndje. Egyetlen nyári alkonyat egyetlen illata. Hószag a karácsonyban. Mosoly, valakié. Egy leány testének legtitkosabb hajlata. Osztályterem méla zsolozsmája, templom hűvöse s egy kedves, mélázó, öreg halál.Ennyi csak. S mind-mind itt kezdődik Vereckén. Már ha jelent még valamit a szó: haza. Jelent. Megint jelent. Egyre inkább. Most van vége a modernségnek, végre. Tanuljuk megint a parancsot – a legszentebb parancsot: „itt élned s halnod kell!”Délutánba hajlik a tél vége idefönt a Vereckei-hágón. Emléket akartak állítani Árpádnak bús magyarok, a legnehezebb sorban élők, s ezért s így a legdrágábbak. Nem hagyták nekik. Így lett megint mindennél maradandóbb emlék: lélekbe zárt emlékezés, és konok, kitartó, néma harag. Dúdol a szél, dúdol most megint.„Szülőföldem bús határa, hajh, / elér-e még a bánat és sohaj? // Mert hozzád többé nem visz a vonat, / csak így emelhetem rád arcomat. // Gyermekkorom, áldott gyermekkorom, / te hontalan, hozzád kiáltozom. // Bölcsők, koporsók, temetői por / és templomok ormán az estbibor. // Kis iskolánk, amelybe a harang / oly édesen beszélt, akár a lant. // Lombok, virágok és színes kavics / a sínek mellett. Hullámos Palics. // Hold, nyári bál, rakéta, kéjes ég / s a szélbe – karcsú lányok – jegenyék. // Szívembe húsz év gazdagsága s lágy, / édes-halálos méz: a vágy, a vágy. // Fejemre kulcsolom két kezem / és koravén rád emlékezem. // Vagyok szegény, ki semmit sem akar, / harmincnégy éves, elfáradt magyar. // S nem kérdezem, az ég ragyog-e még. / Azt sem kérdezem, hogy vagyok-e még?”Gyere, gyere, Kárpátalja, gyere, szerelmem, fogjuk meg egymás kezét! Sss, ne szólj... Ne panaszkodj... Idegen vagyok még. És félek szerelmedtől is, pőre nyomorúságodtól is, te árva, szegény.Nézd csak az eget! Utoljára talán Rákóczi fejedelem urunk nézte így. Bujdosóit várta be, s mikor megjöttek a zokogók, egy marék földet vett kezébe, s így szólt: „Ezt a kevés földet magamnak viszem. Ez lesz az én második imádságoskönyvem. E mellett fogok imádkozni, és imámban kérni fogom a nagy Istent: áldja meg ezt a földet, melyet el kell hagynom. Lehetséges, hogy soha többé nem fogom látni kedves hazámat. De ti, hű népem, itt fogtok élni, e föld fog benneteket táplálni, legyetek továbbra is oly jók és hűek e földhöz, mint voltatok eddig.”És elment a fejedelem, elment örökre, a hűek pedig maradtak. Mindig maradtak. És tenger szenvedés után elérkezett 1944. november 13. Mindig, mindig azt hiszi az ember, hogy szörnyűbb már nem lehet. És amikor megvigasztalja magát ezzel, akkor megérkezik a 4. Ukrán Front, és kiad egy parancsot.„... egész sor településen német és magyar nemzetiségű hadköteles személyek élnek, akiket ugyanúgy, mint az ellenség katonáit, le kell tartóztatni, és hadifogolytáborba kell irányítani.” És mert serény az eszme, és serények az ő állatai, a városparancsnokság még aznap kiadta 2. számú parancsát.„1944. november 13.1. (...) Jelentkezni tartoznak német és magyar nemzetiségű hadköteles egyének is 18 évtől 50 éves korig.2. Ezen határidőn belül kötelesek ugyancsak jelentkezni mindazok, akik a magyar megszállás alatt Kárpátalján a rendőrség vagy csendőrség szolgálatában álltak.3. Jelentkezni csak a városparancsnokságon lehet naponként reggel 9-től este 7-ig. (...)4. Mindenki, aki a jelentkezésnek nem tesz eleget, le lesz tartóztatva, és a haditörvényszék elé kerül.”Az első állomás Szolyván volt. Szolyvára vonultak be a magyarok, és azt mondták nekik, háromnapi munkára kell menniük a háború okozta károk helyreállítására. Mentek dalolva, bizakodva, boldogan, hogy még három nap, és aztán újra itt az élet. Harmincezer magyar vonult be a parancsra, belőlük tizenhatezer nem tért soha többé vissza. A többiek éveket húztak le a csak Auschwitz borzalmával mérhető szibériai lágerekben.Nincsenek nevek. Nevek sincsenek. Nem kellenek nevek. Ráborul az éjszaka a fogolytábor nyomorultjaira éppúgy, mint Radnótira, drága Radnótinkra „Subotica fölött, valahol a hegyekben...” De ezekre a fiúkra még emlékezni sem volt szabad egészen idáig. Most lett csak emlékük Szolyván – amikorra nincs már hozzátartozó elzokogni a fájdalmat, kizokogni a fájdalmat, megtörni a halálos csöndet. Csak ezért hozz egy szál virágot, ha véletlenül erre jársz...„A vallás a nép ópiuma!” Ezzel a szép kövér, tokás hülyeséggel indultak csatába a világmegváltók, és határozott, kérlelhetetlen együgyűséggel mosolyogtak hozzá. Erről ismerszik meg minden világmegváltó: hogy idióta vigyora van, és imád ölni.És egy reggelen megérkezett az idióták egyik eltökélt csapata Beregvárra. Aztán rövidet tanácskoztak, mahorkáztak, bevodkáztak – és végül állomást csináltak Beregvár kicsike szép templomából. És jött a gőzös, hajhó!, jött Ázsiából a szebb jövő felé, és keresztülpöfögött az oltáron, és elöl ült a masiniszta, hátul meg a tömeggyilkos Sztálin Jóska. No, ezzel a kis átalakítással egyetlen dolgot sikerült elérniük ezeknek: Beregvár az egyetlen hely a világon, ahová vonattal jár az Isten. Nyáron első osztályon utazik, télen másodikon, nép között, nehéz párákban. Jönni pedig gyakorta jön, mert amikor végképp elege lesz a kifogyhatatlanul szapora világmegváltókból, akkor bizony felkeresi a Schönborn-kastélyt itten, a jó levegő meg a csönd végett.A kalauz beszól: „Figyelem, figyelem, Beregvár állomás következik! Karpaty! Karpaty!” Akkurátus ember a mi kalauzunk, aztán „hát maga meg ki az isten?” kérdéssel próbálja meg kérdőre vonni a nehéz vulkánfíber bőröndöt cipelő Teremtőt. Hiába, no, nemcsak akkurátus a mi kalauzunk, de szegény az eszmének ebben a változatában élte le egész életét, és ez az élet őbelőle igazi, igazi proletárt csinált.Mosolygott ezen Ő, a Teremtő, kicsit szomorkásan, és eszébe jutott, hogy most már tényleg rendezni kell végre ezt a pokoli ügyet, mert az mégsem lehet, hogy kétszázezer nyomorult oda kerüljön csak azért, mert ide kellett születnie. Aztán leszállt, és elindult a kastély felé.A kastély parkjában négy óra tájban mindig megpihen a délután. A múlt század elején, még abban a másik évezredben, a kastély tulajdonosai, a gazdag Schönborn család ivadékai fényes és pompázatos vadászatra hívták össze az úri társaságot. Az úri társaság megérkezett, a rókák szívinfarktust kaptak, a szarkák emigráltak, és messzi idegenből nyújtották be újabb és újabb kárpótlási igényüket – a társaság egyik nyalka, fiatal tagja pedig beteget jelentett egy reggel, és otthon maradt. Hogy, hogy nem, a házigazda felesége is éppen azon a napon panaszkodott múló rosszullétre, és ő is otthon maradt.A kastély urának meg úgy déltájban jutott eszébe az erdő közepén, hogy ő minden valószínűség szerint egy nagy marha, és mindjárt haza is lovagolt. No, itt követte el a hibát! Férfiember, ha nyalka, fiatal sihederekkel hagyja hátra feleségét, soha ne lovagoljon váratlanul haza, ez bizony alapszabály. Közös ágyban lelt rá a két nagy betegre a gazda. S mert négy óra múlott valamivel akkor, hát úgy is maradtak az órák.De ezek már régi dolgok. Múlt századiak. Az viszont bizonyosság, hogy mindig így képzeltem valamiért a Varázshegy szanatóriumát. Csitt! Mindjárt jön Hans Castorp, és nekilát nagy étvággyal madame Chauchat-nak és a halálnak.Azok meg vajon kicsodák, akik amott az ablakok mögül leskelődnek? Élők-e vagy halottak? Ez is, az is...Az Úr pedig kipakol lassan odabent a vulkánfíberből, és nem érti, mit is keres errefelé pontosan. Pedig csak az emlékeket keresi. Most éppen itt. A legelesettebbek között. (A sorozat első részét ma 15.55 órakor sugározza az M 1.)