Hatmilliárd forinttal teljesítette túl a tervét 2001-ben az FHB Rt., az előzetes adatok alapján 35 milliárd forint volt a bank mérlegfőösszege – jelentette be tegnap Gyuris Dániel, a hitelintézet vezérigazgatója, aki aláhúzta, hogy az FHB tavaly 500–600 millió forint veszteséget produkált; mindez azonban csaknem egymilliárd forinttal kevesebb a 2000-es negatívumnál, miután a deficit 70–80 millió forinttal kisebb lett a tervezett 700 millió forintnál. Az adatok egyébként azt is jelzik, hogy az FHB a múlt esztendő végén már meghaladta az optimális banki üzemméret alapkritériumának megfelelő 30 milliárd forintot.
Az idén az FHB Rt. mérlegfőösszege akár a 60 milliárd forintot is meghaladhatja; a jelzálogbank 2002-re 400 millió forint adózás előtti profittal számol.
A Földhitel- és Jelzálogbank Rt. 2002-ben ötvenmilliárd forint össznévértékű jelzáloglevél kibocsátását tervezi; az erről szóló szerződéseket tegnap írták alá a forgalmazást végző konzorciumi tagokkal (CIB Értékpapír Rt., MKB Értékpapír és Befektetési Rt., Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt., Aegon Magyarország Értékpapír Rt., Concorde Értékpapír Rt., Takarék Bróker Rt.). A grémium egyébként az idei évtől a CA IB Értékpapír Rt.-vel bővült ki. A kibocsátási programban három, egyenként maximum tízmilliárd forintos össznévértékű, fix kamatozású sorozat és egy, legfeljebb húszmilliárd forint össznévértékű, változó kamatozású sorozat szerepel hat- és tízéves futamidővel. Az első kibocsátás várhatóan február második hetében lesz. Az FHB Rt. tavaly 8,4 milliárd forint értékben bocsátott ki jelzáloglevelet.
*
A jelzáloglevél az állampapí-rokhoz hasonlóan igen alacsony kockázatú értékpapír, fix kamatozása pedig előre kiszámítható jövedelmet biztosít. A jelzáloglevél Magyarországon magánszemélyek által 2001-től vásárolható meg, de az Európai Unió tagállamaiban az egyik legnépszerűbb és legkeresettebb befektetési lehetőség.
Ötvenmilliárd jelzáloglevélből
Az idén ötvenmilliárd forint össznévértékű jelzáloglevelet bocsát ki a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) Rt., amely az előzetes adatok alapján hatmilliárddal teljesítette túl 2001-es tervét.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!