A Nemzetőr a nemzeti egység lapja

Nemzetőr címmel független polgári hetilapot indított Dobos Attila zeneszerző, aki többek között az „Isten véled édes Piroskám”, „Minden ember boldog akar lenni”, „Kövek a vízparton”, „Nyári zápor”, a „Mama”, a „Se veled, se nélküled” című slágerek szerzője. – Kulturált hangvételű, jóindulatú lapot szeretnék készíteni, amelyben mind a két oldal véleménye megjelenhetne, hiszen kiváló és rendes emberek vannak a jobb- és a baloldalon is – szögezte le.

Zeneszerzőként az egész ország ismeri, fogorvosként és szaklapkiadóként viszont jóval kevesebben. Mi késztette arra, hogy 1970-ben az NSZK-ban keressen boldogulást?
– Az egyetemen volt egy kis zenekarom. Én zongoráztam, és – szegény család gyermekeként – az így szerzett jövedelmemből finanszíroztam a tanulmányaimat. Addig játszottam a mások szerzeményeit, amíg magam is zeneszerzésbe kezdtem. Addig-addig kilincseltem, amíg a dalaim eljutottak az emberekhez lemezeken és a rádión keresztül is, úgyhogy mire elvégeztem az egyetemet, már ismert zeneszerző voltam. Cum laude-val diplomáztam 1964-ben a fogorvosi egyetemen, mégis erőszakkal kijelöltek számomra egy kötelező jelleggel betöltendő állást az ország keleti részén, a határ közelében. Mivel a zenélést gyakorlatilag abba kellett volna hagynom, ezt nem fogadtam el. Budapesthez kötött a rádió, a televízió, a hanglemezgyár, s az énekesek is. Röviddel később kaptam az egészségügyi minisztériumtól egy írást, hogy mivel nem töltöttem be a számomra kijelölt állást, azonnali hatállyal eltiltanak a fogorvosi hivatás gyakorlásától, azaz érvénytelenítették a diplomámat. Még az Egészségügyi Közlönyben is megjelentették, hogy „dr. Dobos Attila fogorvos szakképzettségű zeneszerzőt nem szabad alkalmazni sehol sem, mert el van tiltva a hivatás gyakorlásától”, de az intézkedés hivatalos visszavonása a mai napig nem történt meg. Később ugyan szóbeli közlés alapján engedélyezték, hogy gyakorlatként két évet dolgozhassak Gödöllőn, de mikor a fővárosban akartam praktizálni, azt mondták, hogy „Dobos elvtárs, nem arra tette le az orvosi esküt, hogy Budapesten gyógyít”. A két év gyakorlat lejárt és én állás nélkül maradtam. Minden energiámat a zenébe fektettem: színdarabokat, filmzenét és slágereket komponáltam. Harmincévesen, amikor egy csúnya válás után szerzői jogdíjaimat elvesztettem, és máról holnapra földönfutó lettem, 1970-ben feleségemmel disszidáltam. Németországban fogorvosként dolgoztam, s a semmiből felépítettem egy tíz alkalmazottal működő magánklinikát, majd tizenöt év múlva a lányommal együtt hazajöttem.
– Ha jól számolom, ez 1985-ben volt. Tárt karokkal várták?
– Minden ajtó bezárult előttem. Arra volt gyakorlat, hogy ha valaki kimegy, mit csinálnak vele: nekem bedarálták a lemezeimet, a rádióban letörölték a hangfelvételeket, s legszívesebben sóval hintették volna be a földet is, amerre csak jártam, de arra nem volt valós recept, hogy mi történjék, ha netán visszajönnék. Nem csalódtam, tudtam, hogy hová jövök haza. Alapítottam egy fogászati kereskedelmi céget, amely a mai napig működik. Hét évvel ezelőtt létrehoztam egy fogászati szakmai hirdetési lapot, s a perfekt németnyelv-tudásomnak, valamint a fogorvosi szaktudásomnak köszönhetően megkaphattam – megvehettem – a világ legnagyobb fogászati szakmai továbbképző lapjának magyarországi kiadási jogát.
– A politika mindig foglalkoztatta?
– Mindig érdekelt. A magánéleti válság mellett azért is disszidáltam, mert éreztem azt a tehetetlenséget, hogy mi, egyszerű magyar emberek semmit nem tudunk tenni ebben az országban a sorsunkért. Megmondom őszintén, reménytelennek láttam a helyzetet. Politikailag a nemzeti oldalon állok, és ha valaki végignézi az életpályámat, akkor világos, hogy nem is állhatok máshol. Igaz, hogy egykor kitűnően vizsgáztam marxizmus–leninizmusból, mert a filozófia és a politikai gazdaságtan nagyon érdekelt, de láttam azt is, hogy a létező szocializmus milyen szenvedést okoz az országnak. Az ember méltóságát lábbal tiporták. Ez a rendszer adott lehetőséget arra, hogy engem egy funkcionárius eltiltson az orvosi gyakorlattól csak azért, mert nem akartam az általa felkínált állásban dolgozni. Ez volt a rendszer lényege: a diktatúra. Egy porcikám se vonzódik ehhez, bár tiszteletben tartom, ha valaki másképpen gondolkodik. Amikor elvesztettük a választások első fordulóját, megértettem, hogy vége a hezitálásnak és a sültgalamb-várásnak. Többek között az okozta vereségünket, hogy hagytuk, hogy a választópolgár lényegében csak a baloldalról kapja az információkat, mert a balliberális oldal túlsúlyban van a sajtóban. Éreztem, hogy valamit tenni kell, és tudtam azt is, hogy senki sem fogja elvégezni helyettem azt, amit én nem tettem meg. Lapindítási engedélyt kértem a „Nemzetőr” névre, és meg is kaptam. Első nekifutásra húszezer példányt nyomtunk, s a legmerészebb álmomban sem gondoltam, hogy kevés lesz. De kevés lett, ezért újabb húszezret nyomunk ki belőle a napokban. Egyelőre előfizetésben terjesztjük lapunkat. Sokan érdeklődnek telefonszámunk után; a 209-1848-as számon vagyunk elérhetők. Mindenki rákérdez, hogy hogyan sikerült ilyen telefonszámot kapni, de közlöm, hogy ebben semmi szándékosság sincs, tíz éve véletlenül ezt a számot kaptuk. Internetes honlapunk is működik a www.nemzetor.hu címen, ahol a lap on-line is megrendelhető. Még messze nem vagyunk önfenntartók. Arra van gazdasági keret, hogy hetente megjelenjünk, de a sok előfizető biztonságot jelenthet. Van olyan hétköznap, amikor több mint százzal nő az előfizetők száma, úgyhogy én optimista vagyok.
– Milyen lesz a Nemzetőr irányultsága, s kikből áll a szerzőgárda?
– Politikailag jobbközép lapot szeretnék csinálni, ahol az emberek beszélni tudnak egymással, még akkor is, ha másképp gondolkoznak. Ez a lap a szabad gondolkodás lapja. Jelképe a magyar sajtószabadság jelképe – Landerer és Heckenast nyomdagépe, amelyen egykor a Nemzeti dalt is nyomtatták. A Nemzetőr a nemzeti egység lapja – tehát nem kirekesztő, hanem befogadó. Azé a hagyományé, amely 1848-ban és 1956-ban oly csodálatosan egyesítette a nemzetet. Az újság viszont mentes lesz a szélsőséges írásoktól, ez a lap a mérsékelt és kulturált beszéd lapja. Boldog lennék, ha a másik oldal emberei is olvasnák, mi több, írnának is benne. Nem a napi politikával foglalkozunk, interjúk, tárcák, esszék, karcolatok vannak benne, a vezető írásokat Csoóri Sándor, Makovecz Imre, Kerényi Imre s Tőkéczki László írta. Büszkék vagyunk rá, hogy első számunkat Orbán Viktor miniszterelnök úr kétoldalas interjújával tisztelte meg. Az általam szerkesztett oldalon Pilhál Györgynek van állandó rovata, aki Szódás Sanyival, beszélgetőpartnerével elmélkedik a világ dolgairól.
Őszülő fejjel, nyolc évvel ezelőtt a lányommal együtt végeztem el a Magyar Újságírók Közösségének újságíró iskoláját, az ott szerzett tudást az újság szerkesztése során most hasznosíthatom.