Budapest főpolgármestere szerint Tóth Ilona gyilkos volt. Akkor én meg azt mondom, hogy Demszky Gábor visszaeső szatír volt a sötétedő Kamara-erdőben.
Engem már az meglep, hogy említett Demszky Gábor időről időre történészként, filológusként jelenik meg a hazai fórumokon, elmeséli, hány évig tartott a harmincéves háború, illetőleg ki írta Madáchnak Az ember tragédiáját. És ez tényleg tragédia. Szerintem tragikus sorsú Tóth Ilonáról nem a nagyvárosi szeméttárolásra felkért karitatív embernek kellene nyilatkoznia, sőt a tatárjárás mellékkörülményeiről sem – mumpszot kapott-e Batu kán a bevetést megelőzően, vagy csak bárányhimlőt, ahogyan arról korabeli sámánok nyilatkoztak.
Demszky városvezetőnek alapvetően a Városházán lenne a helye (talán még ott sem), a metropolis problémáira kellene választ adnia, netán az ellenzék kérdéseire.
Tóth Ilona ötvenhatos vértanú szerepét nem Demszky Gábornak kell megválaszolnia, aki önmaga is nyakig van a politikai slamasztikában, közel ahhoz, hogy elmerüljön benne.
Az akasztófára küldött fiatal medika igazságáért kopjafa áll, harang szól. Demszky Gábor budapesti főcsatornász minősítésére nem kíváncsi a nagyvilág.
Ökölbe szorul az egyszerű ember keze (meg a bonyolultabbé is), ha maguk avatta Demszky Gáborok kezdenek el körülötte történelmet csinálni, pusztán azon okból, mert sajtó van a kezükben, mikrofon a torkuk mellett.
Ha bitóra is került Tóth Ilona, nem volt bitóra való, főpolgármester úr! Nem a történelemmel kellene variálni, inkább a nagyváros ürülékét eltakarítani, a kibuggyant kukákat arrább tolni. Tükörbe nézni.
origo.hu
Veszélyes időkben nem ripacsokra van szükség! – indul a NEM kampánya
