A háború láthatatlan sebei

Vértócsák, széttépett holttestek, sikoltozó sebesültek – a közvélemény általában ezzel a képpel azonosítja a harctereket. Az Irak birtokáért küzdő amerikai katonáknak azonban nem csak testi épségüket fenyegeti veszély – az átélt borzasztó események beláthatatlan pszichés sérüléseket is okozhatnak.

A jelenség nem új keletű, legfeljebb régebben nem illett arról beszélni, hogy a katona is ember, és sérülékeny lelke is van – jegyzik meg szakértők. A legjobb kiképzés, mentális tréning mellett is csak a valódi harchelyzet dönti el, hogy ki bírja elviselni azt a semmivel sem összehasonlítható nyomást, amely a modern háborúkat jellemzi. Többen már az első ütközet előtt kiesnek a sorból, a géppuskák, ágyúk zajára ugyanis kontrollálhatatlan izomrángás vagy épp ellenkezőleg, pszichés eredetű bénulás uralkodik el testükön, s csak ezután jön az igazi borzalom, a vér, a holttestek, az emberi maradványok látványa.
Ezúttal az iraki megszállásban részt vevő katonák kerültek a figyelem középpontjába. Depressziós tünetek, közöny, sokkos állapotot kísérő rendellenességek jelentkeznek az arab országban szolgálók közel egyötödénél. „Mindig fel vagy húzva. Mindig komoly vagy és egyből ugrasz a legkisebb dolgokra is. Mintha nem ugyanaz az ember volnál, mint aki az áttelepülés előtt voltál” – szól egy katona panasza. Ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatokat tartalmaz az az egyedülálló tanulmány, amelyet készítői a New England-i orvostudományi folyóiratban tettek közzé a minap. Ez az első olyan munka, amely háború közben készült. Korábban minden ilyen dolgozatot a háborúk lezárása (vietnami, Öböl-háború) után több évvel készítettek. 6201 – Irakban, vagy Afganisztánban szolgált – katona töltötte ki névtelenül azokat a kérdőíveket, amelyek a megállapítások alapjául szolgáltak. Eszerint 17 százalékuk ismert be olyan tüneteket, amelyek a háborúk pszichés „sebesüléseivel” azonosíthatók. Még súlyosabb, hogy csupán negyven százalékuk fordult segítségért pszichiáterhez vagy más szakemberhez, annak ellenére, hogy a Pentagon mindenki számára előírja a mentálhigiénés felügyeletet. A tanulmány szerint ráadásul a legbetegebbek azok, akik nem fordulnak orvoshoz.
Amellett, hogy az amerikai katonákra nehezedő pszichés nyomásról ad képet, a tanulmányból érdekes „statisztika” is kiolvasható. Eszerint az Irakban harcolók kilencven százalékára már rálőttek, de hasonlóan magas százalék jelentette, hogy ölt már embert, vagy ismert valakit, aki megsebesült vagy elesett. A katonák felének már kellett holttesttel bánnia. Bár az amerikai haderők története során még nem volt annyi lehetőség a pszichés sérülések kezelésére, mint most, a régi beidegződések még mindig működnek. Egy katona leírta, hogy második bevetési napján látott egy haldokló irakit, és ettől a látványtól „lefagyott”, alig bírta magát arrébb vonszolni. Mikor rászánta magát, hogy jelentsen erről elöljárójának, azt a választ kapta, hogy „a karrierje érdekében” szedje össze magát. Miután erre képtelennek bizonyult, hazaküldték és gyávaság miatt hadbíróság elé állították. Az ügyet ugyan ejtették, de katonai pályafutása alighanem végleg kettétört.