Allah éles pallosa a vallások harcában

Egy húszéves amerikai katona, aki megásta saját sírját, majd a gödör szélén térdelve várta a halálos golyót. Három török, akik mint jó mozlimok, hazatérhettek, egy libanoni származású amerikai dezertőr és egy pakisztáni munkás az amerikaiak szolgálatában. Egy újabb kaotikus hét az immáron szuverén Irakban, legalábbis ami a túszdrámákat illeti.

Oszama bin Laden iraki helytartója Abu Muszab az-Zarkavi egy, az interneten terjedő nyílt levélben fogalmazta meg, hogy pillanatnyilag kinek van félnivalója Irakban. Mint írta: „Az amerikai muzulmánok a mi szeretett testvéreink, hitetlen arabok viszont ne számítsanak könyörületre. Szeretnénk, ha a mozlim hitközségek a világ minden táján tudnák, hogy mi sohasem gyilkoltunk meg egyetlen igazhitűt sem, és ez nem áll továbbra sem szándékunkban.” Az üzenet, ezt ne is tagadjuk, nem is igazán az Egyesült Államoknak szól, hanem inkább a mohamedánoknak. Zarkavi célja, hogy szimpátiát keltsen a fundamentalistákban és azokban, akik rossz szemmel nézik az új európai keresztes hadjáratot a Közel-Keleten. Zarkavi ugyanis nem(csak) véres mészárosnak akar látszani, hanem irgalmas, megbocsátó muzulmánnak is, aki Allah pallosát tartja kezében.
Ez a kard függött a dezertált Vaszíf Ali Hasszoun tengerészgyalogos feje felett is. Zarkavi őt is megemlíti, mondván, „ha egy igazhitű mozlim a keresztesek szolgája lesz, vagy vallását eldobja, csak Allah ítéletére számíthat”. Ez pedig az iszlámista terminológiában a kivégzést jelenti…
Zarkavi egyébként, akárcsak a többi fanatikus, önjelölt vallási vezető, elég sajátságosan interpretálja a Koránt és az iszlám vallást. Mohamed próféta tanai szerint ugyanis nem tehető különbség mozlim, keresztény és zsidó között, hiszen ők mind a „Könyv népei”, akik egy Istenben hisznek. A jordániai terrorista szavai ennek ellenére termékeny talajra hullottak. Aki ma egy arab országba utazik, tapasztalhatja, az első és legfontosabb kérdés, amelyet feltesznek neki, hogy keresztény vagy mozlim, s a válasz emberi értékét dönti el.
Nem szabad tagadni ugyanakkor azt sem, hogy a másik oldal sem fukarkodik „érdekes emberekben”. Bush elnök egyik kedvenc tisztje, a jelenleg a katonai hírszerzést vezető fanatikus keresztény William Boyken tábornok például úgy nyilatkozott az iszlámról, hogy az „a gonosz praktikája, Allah pedig nem mást takar, mint a sátánt személyesen”. Ezzel aztán természetesen nem szerzett sok barátot az amerikai politikának még a mérsékelt, Nyugat-barát mozlimok közt sem.
Mindezt látva egyedül Samuel Huntington bólogathat elégedetten. Az utóbbi időben történtek ugyanis a civilizációk, a vallások harcáról szóló teóriáját erősítik.