Grósz, lébekstég és a többiek

Mert az úgy van, hogy amikor egy tipikus szárazföldi patkány, jelen esetben az önök tudósítója, részt vehet a 36. Kékszalag vitorlásversenyen, akkor már a kikötő bejáratánál matrózzsákot vásárol, és elvégzi magában, hogy a jövőben mindenhová azzal jár. Belecsomagolja mindazt, amit a hosszú futamra elengedhetetlennek vél, elsősorban az új Szolzsenyicin-könyvet, másodsorban Mephistót, akinek sakk-komputeri beosztásban kell majd szolgálnia a fedélzeten. Elvileg ezekkel könnyedén el lehet majd tölteni a lassan pergő napsütéses órákat. A lassan pergő napsütéses órák ugyanis az egyetlen aszszociáció, ami a vitorlásverseny szó hallatára beugrik a felkészületlen tudósítónak. Ugyanezen okból nem hoz magával megfelelő öltözéket, amit később többször és mélyen megbán.
A verseny Füredről indul, az áldozat, amelynek esélyeit növelni jöttem, az Apollo. Kapitánya Kántás Gábor. Az Apollo az „ötvenes cirkáló” hajóosztályba tartozik, ami azt jelenti, hogy valaha úgy alakították ki ezt a kategóriát, hogy a vitorlafelülete ne haladja meg az ötven négyzetmétert. Ez azonban régen volt, ma már több és nagyobb a vászon. Ebből az osztályból valami tizenöt hajó indul, ez azért fontos, hogy az eredményeinket a megfelelő dimenzióban tudjuk kezelni. Az Apollo szép hosszú, valamint keskeny is, óvatosan kell majd járkálni rajta. Van neki nagy kabinja, több ággyal, és az orrán is van egy tárolóból kialakított lakórész, ott azonban a spinaker lakik, ő foglalkozására nézve egy további hatalmas vitorla, mégpedig színes. Kormány is van az Apollón, valamint rengeteg kötél és sör, illetve összesen hét ember.
A verseny rajtja szenzációs látvány, csaknem négyszáz hajó sorakozik fel, és indul el péntek délelőtt fél tízkor. Fellobbannak a spinakerek, lévén hátszél, lázasan helyezkednek a versenyzők. Az Apollo is lázasan, bár nem túl eredményesen helyezkedik, az ötveneseket tekintve a tizedik helyen kerülünk ki tömegből. Nem baj, hosszú még a futam, és erre inni kell valamit. Ez szakszerűen meg is történik, nagyjából az egyetlen momentum, amit nem rontok el a versenyen, és ez így is marad másnap reggel hat óráig, amikor is az Apollo befut. De ez még a jövő zenéje, a cél egyelőre a Kenese táján elhelyezett bója, amit okvetlenül meg kell kerülni.
Esik az eső, amire egyáltalán nem számítottam. Válságkezelés következik látszatmegoldásokkal. Közben csodálkozó ismerkedés a hajózó szakkifejezésekkel. A „fok” és „grósz” kifejezések olyan sűrűn hangzanak el (persze üvöltve, mint minden), mintha az MSZMP Központi Bizottságának valamelyik káderpolitikai ülésén vennék részt. Nem így van, a fock az egyik orrvitorla neve (a másiké génua), a gross pedig a fővitorláé. Közbevetésemre, miszerint akkor miért nem hívjuk őket így, nem kívánom idézni a választ. Szépen haladunk, Gábor kormányoz, a legénység köteleket húzogat, én is, bár inkább csak találomra. Újabb definíciót sajátítok el, nevezetesen a „lébekstég” meghatározását, ami nem más, mint „a kötél a hátad mögött, te szerencsétlen”. Hát így persze sokkal könnyebb.
Enyhe szellő fújdogál, és kitartóan esik az eső. A kenesei bója azonban közeledik. Több hajót megelőzünk, más hajók pedig minket előznek meg. Erre inni kell. Kiderül, hogy a hajók le tudják egymást takarni, ami azt jelenti, hogy az egyik elfogja a másik elől a szelet. Letakarni jó, letakarva lenni nem jó, ez ilyen egyszerű. Üldögélünk a fedélzeten, és mintegy félpercenként köteleket húzkodunk, nekem újabban a „grósz” jut. Be kell húzni, majd ki kell engedni, gyakran. Szolzsenyicin? Mephisto? Ugyan már. Közben le kellett vonni a spinakert, ez idő alatt az ordításos bevésésként leírható pedagógiai eljárás nyomán megtanulom, hogy a köteleket a vízen shotnak kell szólítani. A spinaker visszaköltözik a kabinjába, de csak rövid ideig pihenhet, mert újra megélénkül a hátszél, és ismét visszaröppen az árbocra. Szép látvány, inni kell rá. Már teljesen eláztam, persze csak kívülről, az eső miatt.
A kenesei forduló jól sikerül. Több hajó úszik egy bolyban, köztük és a bója között keskeny folyosó, oda vágtat be az Apollo. Az ötvenesek között nyolcadiknak fordulunk, a mezőny egészét tekintve a derékhad végén lehetünk. Nem baj, cserébe legalább esik az eső. Gábor állít a GPS-en, a következő bója Siófoknál van, oda kell menni. Ismét pihenni küldjük a spinakert, innen „krajcolni” fogunk, bizony ám. A kreutzolás annyit tesz, mint változó oldal-, vagy éppen szembeszélben állandóan húzogatni a vitorlákat egyik oldalról a másikra, de soha nem halkan.
Szépen haladunk, a hajók csaknem szembeszéllel is tudnak előre menni. Ez nagyon érdekes, iszunk is rá. Megtudom, hogy a Benjamin nevű ötvenest kell figyelni, ő az Apollo mellett horgonyoz a füredi kikötőben, ezért jó lenne megelőzni. Egyelőre jó sokkal előttünk van. Ráadásul zuhog az eső. Az elvárás, ami a lassan pergő napsütéses órákat illeti, hibásnak bizonyult, fázom, mint a kutya. A kötelek is vizesek, és általában minden, amit meg kell fogni, vagy ahová le lehet ülni. Ülni egyébként a „lébe” kell. A lee egyebek mellett az enyhe szélben kissé megdőlő hajónak azt az oldalát jelenti, ami mindjárt beleér a vízbe. A legénység testsúlya segít a dőlés létrejöttében. Elsőre megrendítő élmény az ilyen dőlés, én azt hittem, hogy menten felfordulunk. Nem fordultunk fel, de talán jobb is így.
Siófok elmarad, ismét jól sikerül a forduló, az Apollo, mint később kiderül, már az ötödik az ötvenesek között. Most a Tihanyi-szoros következik. Összesűrűsödnek a hajók, elfogják egymás elől a szelet, kicsit lassul a tempó, sokszor szinte megállunk. Érdekes probléma, hogy ütközés közeli esetekben kinek van elsőbbsége. Gábor elmondja, de számomra annyira bonyolult a magyarázat, hogy nem tudom rekonstruálni.
Már otthonosan rángatom a gross kötelét. A kötél egy csigában van, ami alul egy sínre csatlakozik, és ezen ide-oda lehet csúsztatni. Ennek a neve „glejtvágni”. Sebaj.
A Tihanyi-szorosból egész jól jön ki az Apollo, hogy csak egy bizonyítékot hozzak fel, megelőzzük a Benjamint. Harmadikok vagyunk a hajóosztályban, amire haladéktalanul iszunk. Aztán persze kreutzolni kell megint, végtelenül.
A szél már nagyon erős, az eső pedig ömlik. Szürke minden, nem utolsósorban a kilátásaim. Gumiruha kell ide, nem Szolzsenyicin, ez egyértelműen eldőlt. Az Apollo olyan erősen megdől, hogy át kell ülni a másik oldalra, szépen sorban ülünk hárman-négyen, most már ellensúlyozni kell a dőlést, nem rásegíteni. A víz is fröcsköl, a szélerősség pedig felmegy tizenhét csomóig. Ezt onnan lehet tudni, hogy egy műszer megmutatja. A sebességet is megmutatja, az néhol nyolc csomó, ami ugyanannyi mérföldet jelent óránként. Nagyon érdekelne, hogy ez kilométerben mennyi, de érdeklődni már nincs erőm. Már esteledik. Tíz percre eláll a szél, ez idő alatt a kapitány főz egy kávét. Kávé jobban még nem esett, pedig ebben méz is volt. Utána újra fröcskölés és rohanás, a következő állomás Keszthely. A hajókon lámpák gyulladnak ki, ez a sötétség miatt van.
Minden ugyanaz, mint napközben, csak sötét van. Így úszunk Keszthelyig. A keszthelyi bója világít, jó messziről látszik. Körülötte hajók kóvályognak, ebbe a sorba kell beállni. Éjfél lesz pár perc múlva. Mint utólag kiderül, ez a forduló sorsdöntő volt az Apollo számára. Az ötveneseket tekintve másodikként fordultunk, ám alighogy elhagytuk a bóját, nem találtunk szelet, szemben egyéb hajókkal, köztük ötvenesekkel is, amelyek viszont találtak. Tétovázunk egy keveset, majd kiengedjük a spinakert a kabinjából, enyhe hátszél van. Végre haladunk, inni kell rá egy keveset.
Bár a következő és egyben utolsó célállomás Füred, mégis Fonyód felé vesszük az irányt, hogy az északi part ne fogja el a szelet. Közben sípol a mélységmérő, jelzi, hogy az Apollo számára kritikus 1,7 méter fölé értünk. Beljebb kell menni. Valami előzetesen kiosztott brosúra tájékoztat arról, hogy ezen a tájon az északi part egy részén munkagépek meg ilyesmik vannak a vízben, „amelyek vagy ki vannak világítva, vagy nem”. Ezt jó tudni.
Mintha kevésbé esne az eső, de ez inkább csak látszat. A legénység egy része felváltva aludni próbál. Gábor és egy társa végig ébren maradnak. Az alvóhely, ami nekem jutott, egy keskeny, koporsószerű üreg az Apollo oldalában, szerencsére belül. Ezen a ponton már minden mindegy. Alvásnak azonban semmi esetre nem nevezhető, amit művelek.
Hajnalban erős ordításra riadunk, ami azt jelenti, hogy Gábor kebelében feltámadt a szerény óhajtás, hogy segítsünk neki lehúzni a spinakert. Jó sokat jöttünk, a Tihanyi-szorosban megint összeverődtek a hajók, de innen már csak egy jó iramodás Füred. Iramodunk is kegyetlenül, közvetlenül a célegyenesben még megelőzünk egy hajót, és ennek felváltva örülünk. Szombat, hat óra pár perc, végre befutunk a kikötőbe, a Benjamin már ki van kötve, hát ez van.
A többi már rutin. Unicum, sör, reggeli, takarítás, alvás. Délutánra megjön a hivatalos végeredmény, amelyből kikereshető, hogy az Apollo osztályában a hetedik lett, a teljes mezőnyben százhuszonhetedik. Valamennyi ötvenes egy hatvanperces idősávban ért célba. Fogom a matrózzsákot, és indulok haza. Erről írni kell.