Gyurcsány Ferenc a felelős azért, hogy a kormány hazug, a választókat megtévesztő és a nemzetet megosztó népszavazási kampányt folytatott – kezdte sajtótájékoztatóját a Fidesz elnöksége kétnapos, siófoki ülésének félidejében Áder János. A párt frakcióvezetője hozzáfűzte: a friss közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy a magyar választópolgárok a miniszterelnököt teszik felelőssé a népszavazás eredménytelenségéért.
– Az egyre romló gazdaság helyzetéért szintén Gyurcsány Ferenc, valamint elődje, Medgyessy Péter a felelős, és a jelenlegi miniszterelnököt terheli a felelősség azért is, mert az elfogadás előtt álló 2005. évi költségvetés sem jelez kitörési pontot a magyar gazdaság számára – fogalmazott a politikus. Áder János szerint az infláció minden korábbi fogadkozás ellenére hét százalék fölött van, ami magasabb, mint a 2002. évi, és a munkanélküliség is magasabb, mint a kormányváltás idején. – A három nyári hónap alatt például 11 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma – fűzte hozzá. A 3500 milliárd forintos növekménnyel rekordot döntött az idei államadósság, a költségvetési hiány minden eddigi képzeletet, tervet és minden eddigi gyakorlatot felülmúlóan nőtt. És a legrosszabb hír: hiába bűvészkedik a kormány a számokkal, a KSH adatai egyértelműen mutatják, hogy az idén is csökkentek a reálkeresetek, amire egyébként nyolc éve nem volt példa. Nemzetközi kitekintésben Magyarország éltanulóból bukott diákká vált – fogalmazott a politikus.
A Fidesz arra kéri a külügyminisztert, hogy holnap kezdeményezze az Európai Unió bővítése kapcsán Románia esetében a környezetvédelmi fejezet újbóli megnyitását – mondta Áder János. A frakcióvezető a kormány felelősségének tartja, hogy „erélytelen tárgyalásának következményeként” hozzájárult az EU-csatlakozás környezetvédelmi fejezetének lezárásához, így szerinte Románia lényegesen több mentességet kapott, mint Magyarország vagy más állam a csatlakozás idején. Áder, utalva a négy évvel ezelőtti tiszai ciánkatasztrófára, kifejtette: az EU olyan technológia alkalmazását is engedélyezte vagy engedélyezni kívánja Romániának, amely tilos az unióban. A politikus véleménye szerint Magyarországnak volt és van erkölcsi alapja arra, hogy ezt a kérdést „nagyobb hangerővel felvesse, hiszen másfél millió ember életéről, biztonságáról, egészségéről és megélhetéséről van szó”. Kiemelte, hogy a Fidesz továbbra is támogatja Románia európai uniós tagságát, de néhány hetes vagy hónapos további tárgyalást lát szükségesnek a környezetvédelmi fejezet vonatkozásában.
A népszavazást is értékelte a két nagy párt
Gyurcsány Ferencet terheli a felelősség a kormány hazug, a választókat megtévesztő és a nemzetet megosztó népszavazási kampányáért – jelentette ki tegnap Siófokon a Fidesz kétnapos, kibővített elnökségi ülése első napját záró sajtótájékoztatón Áder János frakcióvezető. Az ellenzéki párt arra kéri a külügyminisztert, hogy kezdeményezze az Európai Unió bővítése kapcsán Románia esetében a környezetvédelmi fejezet újbóli megnyitását a verespataki beruházás miatt.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!