Budapestről kezelik a jövő évtől a balatoni és a velencei-tavi viharjelzést, s ezzel halálra ítélték az idén hetvenéves siófoki obszervatóriumot. Bartha Imrét, az intézmény vezetőjét nyugdíjazták, és nem tudni, hogy rajta kívül ki kerül még az utcára a balatoni meteorológusok közül.
Miként megírtuk, Visy Károly, az Országos Meteorológiai Szolgálat nyugalmazott szakmai főtanácsadója is értetlenül áll a döntés előtt, és más szakemberek is állítják: megbízható viharjelzés csak a tó mellől adható. – Nem véletlen, hogy a viharjelző szolgálatokat Európában mindenütt a nagy tavak mellé telepítették – mondta lapunknak Bartha Imre. Habár az utóbbi években sokat fejlődött a biztonságos viharjelzés hátteréül szolgáló technika, a siófoki obszervatórium megbízható szolgáltatásaihoz szokott tavi szervezetek és intézmények – jelesül a Balatoni Hajózási Rt., a vitorláskikötők, továbbá a nagy rendezvények, a Balaton- és az öbölátúszás szervezői – aggódnak a döntés várható következményei miatt.
A nyár elején még azt tervezte a viharjelzést kézben tartó Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, hogy a kora tavaszi és késő őszi horgászok, illetve a vízi sportok művelői biztonsága céljából a jövőben egész évben lesz viharjelzés két nagy tavunknál. Félő, ez továbbra is csak terv marad.
Budapestről jelzik a balatoni vihart
Megkurtították az Országos Meteorológiai Szolgálat költségvetését, ezért a jövőben nem a siófoki obszervatóriumból, hanem a fővárosból érkeznek a balatoni viharjelzések. A balatoniak attól tartanak, életeket veszélyeztet az intézmény bezárása.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!