Egy ősi kínai történet szerint egy fiatal lány a gyógyító kezei között halt meg. A lány családjának fékezhetetlen volt a haragja. Bezárták a doktort a folyó partján lévő zárkába, hogy másnap elégtételt vegyenek rajta a lány elvesztéséért. A férfi azonban megszökött. Átúszott a folyón, majd amikor hazaért, meglátta a fiát, amint orvostudományról szóló műveket tanulmányoz. Azt mondta neki: tanulj meg úszni, fiam, mielőtt magadba szívod az orvostudományt! Az ókori Rómában is megengedett lehetett a doktorok kritizálása. Henricus Cornelius Agrippa von Nettesheym 1530-ban kiadott szatírája a következőket írja: a gyógyítás nem tudomány, az orvosok a ritka sikert csak a szerencsének köszönhetik, szélhámosok, pénzéhesek, kitolnak a betegekkel, büntetlenül viszik végbe gaztetteiket.
Az ezt követő időkben talán csitultak az éles kritikák. Ebben szerepe lehetett annak, hogy nagy áttöréseket ért el az orvostudomány. Olyan kórságokra találtak ellenszert, amelyek addig tömegek életét követelték. A Szabin-csepp felfedezése volt az utolsó nagy eredmény, azóta csak a technika fejlődik, komoly, gyógyíthatatlan betegség ellenszerét nem sikerült megtalálni. Egyesek szerint ismét elszaporodtak az orvosellenes hangok. Ha egyáltalán létezik orvosellenesség, az valószínűleg világszerte időszakosan lángol fel. A magyar társadalom gyógyítókkal szembeni viselkedése legutóbb a rendszerváltás után változott meg jelentősen. A demokratizálódással a hagyományos tekintélyek leértékelődtek, éppúgy csökkent az orvosok presztízse, mint a tanároké.
Senki nem tudja azonban, valójában változott-e a műhibák száma. Ábrahám László ügyvéd szerint ma sem hibáznak gyakrabban az orvosok. Sokkal több bírósági pert indítanak viszont az emberek, hogy bizonyítsák: orvosi műhiba miatt érte őket vagy hozzátartozójukat kár. A pártállami rendszerben is követtek el műhibákat, csak akkor senki sem mert szembeszállni egy államilag finanszírozott rendszerrel. De ne gondoljuk – tette hozzá –, hogy ma sikk vagy érdem szembeszállni az orvosokkal. A perre menő betegek nem éreznek büszkeséget, inkább nyomorultnak, kiszolgáltatottnak érzik magukat – vélekedett. Való igaz, hogy a rendszerváltás után bátrabbak lettek az emberek, tudják, hová fordulhatnak, ha úgy érzik, sérelem érte őket – vélekedett Ábrahám László.
Nem elhanyagolható azonban az erre specializálódott ügyvédi irodák megjelenése sem – hívják fel a figyelmet mások. A jelenség nem csak az egészségügyi kártérítési ügyekre igaz, hiszen általánosan megfigyelhető, hogy a rendszerváltást követően egyre több vagyonjogi ügy került a bíróságokra.
A médiának fontos szerepe van az orvosok megítélésében. – Folyamatosan fókuszban tartja a sajtó ezt a témát. Ez már-már orvosellenes viselkedés – vélekedett Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Nem ért egyet ezzel a felfogással Ábrahám László. Az ügyvéd szerint sem a sajtó, sem a magyar társadalom nem orvosellenes. Ha a média hangot ad a betegnek, az nem jelenti azt, hogy orvosellenes. Aki egy-egy orvos viselkedését bírálja, az nem jelenti azt, hogy a doktorokat általában kritizálja – szögezte le.
Nincs orvosellenesség Magyarországon Gálfi Katalin szociológus szerint sem. Átalakultak viszont a fogyasztói szokások és a szolgáltatásokkal kapcsolatban az emberek figyelme is másra irányul. Egyértelmű a piaci orientáció: az ember szereti tudni, mi jár neki, és figyel arra, hogy másokat milyen kár ért – vélekedett. A hálapénz pedig erősíti a betegeknek azt az illúzióját, hogy tökéletes szolgáltatás jár nekik, hiszen fizettek érte – mondta Szebik Imre bioetikus. Szerinte sokszor a pellengérre állított doktor szeretné azt a látszatot kelteni, hogy az egész orvostársadalmat érte támadás, ezzel ugyanis az egyén felelőssége csökken egy esetleges műhibánál – vélekedett. Ez egy mesterségesen szított orvosellenesség. Pedig tompíthatnák a lakosság reakcióját az ilyen esetekben, ha megfelelően kommunikálnának. Szebik Imre szerint sok beteg elállna a pertől, ha azt érezné, hogy a kórház vezetősége legalább emberszámba veszi. A beteg tájékoztatása sem megfelelő. Ha időben elmondanák neki, hogy a jelentéktelennek tűnő beavatkozásnak is van kockázata, akkor utóbb még az esetleges tragédiát is könnyebben elfogadná.
Egy-egy műhibagyanús ügyben a peren kívüli kártérítés mindenkinek jobb megoldás lenne: a beteg nem szenvedne az évekig elhúzódó bírósági ügytől, hamarabb hozzájutna a kártérítéshez, a kórháznak pedig nem kellene kifizetnie még az évek alatt felhalmozódott kamatot is, ha a bíróság a felperesnek ad igazat. Ehhez azonban meg kellene oldani az egészségügyi intézmények felelősségbiztosítási rendszerét. Merthogy a biztosítás elvileg kötelező, sokaknak még sincs. Azok a kórházak sincsenek sokkal jobb helyzetben, amelyeknek van biztosításuk, ugyanis a kártérítés csak egy bizonyos összegig áll. Biztosítási szakemberek szerint a kórházak akkor sem ismerik el a felelősségüket, ha a biztosító szakértője szerint is hibáztak. Ekkor a biztosító nem tud peren kívül fizetni, a bírósági ügy évekig elhúzódik, a kamatok pedig az egekbe szöknek. Ügyvédek szerint ugyanakkor éppen a biztosító akadályozza a peren kívüli megegyezést, miközben a kórház hajlandó lenne megállapodni a károsulttal. Pedig a peren kívüli egyezségekhez hozzátartozik a hallgatás. Ha ezek az ügyek nem kerülnének a sajtóhírek közé, talán az egyesek által orvosellenesnek érzett közhangulat is csillapodna.
A műhibagyanús ügyek iránti fokozott sajtóérdeklődést egyébként ahhoz hasonlítja Gaál Péter médiaszociológus, mint amikor baleset történik egy vasúti átjáróban. Az eset a hírek középpontjába kerül, napokig téma marad, pedig máshol is rengeteg közúti baleset fordul elő, amelyekről egyetlen szó sem esik. Nagy az érdeklődés irántuk, a politikai közbeszéd részévé válnak, diskurzus alakul ki róluk, ami nem rossz.
Az 1950-es évek előtt az orvos nem sokat tudott tenni a súlyos betegekért, mégis elégedettebbek voltak vele az emberek. A technika fejlődésével irreálisan sokat várnak a gyógyítóktól. Nagy az elégedetlenség az egészségüggyel szemben, amit az általánosan lesújtó körülmények mellett azzal is magyaráznak, hogy elsorvadt az orvoslás humanisztikus, a lélekkel is foglalkozó vonulata. Olyan lett az egész, mint egy nagy szerviz, ahová bevisszük az elromlott testrészt megjavíttatni.
Az emberek képtelenek tudomásul venni, hogy az orvosi beavatkozások önmagukban is kockázattal járnak, mégis el kell végezni azokat, ha az orvosok segíteni akarnak a betegeknek. A kockázatot kifejező statisztikai száma semleges adat, ha viszont megtörténik a baj, a számok mögött mindig emberi sorsok állnak. Szakirodalmi tény, hogy az „egyszerű” védőoltásoknak is lehet súlyos következményük, de ez nem indok arra, hogy mellőzzük ezek alkalmazását. Szerencsére katasztrofális esetek milliós nagyságrendű oltási sorozatokban is csak elvétve fordulnak elő – vélekedett Balázs Péter, a Semmelweis egyetem Népegészségtani Intézetének igazgatója. Ha egy nehéz, de a beteg érdekében mindenképpen elvégzendő műtét közben az orvos megsért egy szomszédos szervet, nem biztos, hogy műhibát követett el – említ egy példát Balázs Péter arra, hogy kiélezett helyzetben mit jelent a kockázat vállalása. Műhiba akkor történik, ha az orvos nem veszi észre a megsértett szervet, azt nem látja el a szakmai szabályai szerint, s emiatt a beteg egészségkárosodást szenved, vagy meghal a műtét után.
Nehéz elfogadniuk az embereknek, hogy ez nem olyan, mint a szerviz, ahol adunk egy megbízást a szerelőnek, és akkor vesszük át az autót, ha az már tökéletes. A gyógyításban nincs garancia a tökéletes javításra. Ebből adódik, hogy az emberek már a puszta tény hallatán – meghalt mandulaműtétben egy gyermek – akkor is műhibára gondolnak, ha az valójában nem az. Akkor róható fel bármi az orvosnak, ha nem a szakma szabályai szerint és nem az elvárható legnagyobb gondossággal jár el – hangsúlyozta. A perekben egyébként a károsultnak kell bizonyítania a jogellenességet, az okozati összefüggést az orvos magatartása és a kár között. Ezzel szemben a károkozónak azt kell bizonyítania, hogy a szakma szabályai szerint, a legnagyobb gondossággal és körültekintéssel járt el.
A sajtó tendenciózusan műhibát említ, akkor is, ha az még nem bizonyosodott be. Így idejekorán megvádolja a kórházat és az orvost – vélekedett Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. A doktoroknak sokszor még a személyiségi jogait sem tartják tiszteletben, amikor az ügyet kamerák elé citálják. Talán kegyetlenebbül bánnak velük, mint a bűnözőkkel – vélik egyesek.
Az utóbbi években jelentősen megváltozott a kártérítési ügyek megítélése – állapította meg Dósa Ágnes jogász, igazságügyi orvostan szakorvos, miután áttekintette az elmúlt tíz esztendő kártérítési ügyeivel kapcsolatos bírói gyakorlatot. Mint arról korábban már beszámoltunk, a bíróság ma már másként értékeli a gyógyulás esélyének elvesztését, mint korábban – említi az egyik legfontosabb változást. Ha például az orvos nem fedezi fel időben a rosszindulatú daganatos betegséget, és a beteg meghal, pedig ellenkező esetben még lehetett volna esélye a gyógyulásra, akkor manapság egyre gyakrabban megáll a kártérítési felelősség. Jelentős változás figyelhető meg azokban az esetekben is, amikor a páciens nem kapja meg a megfelelő tájékoztatást arról a beavatkozásról, amit elvégeznek rajta. Egyre több az olyan ügy is, amelyben a beteg arra hivatkozik, hogy nem ment volna bele a műtétbe, ha tudta volna, hogy az milyen következményekkel járhat. Peres ügyekben nem menti meg a kórházat a felelősségre vonástól, hogy aláírattak a pácienssel egy nyilatkozatot, amelyben hozzájárulását adja a beavatkozáshoz, és elismeri, hogy megkapta a megfelelő tájékoztatást. Ennél alaposabb bizonyítékra lenne szükségük az egészségügyi intézményeknek a bíróság előtt. Ezeket az ügyeket a betegek könnyebben megnyerik, mint amelyeket kezelési hiba miatt indítanak. A kórházak mégsem tanulnak a hibáikból – tette hozzá Dósa Ágnes. Alig van már olyan orvosi szakma, amely ellen ne indulna kártérítési ügy. A szülészek és a sebészek mellett számos per indul onkológusok és radiológusok ellen diagnosztikai tévedés miatt, vagy pszichiáterek ellen, amiért indokolatlanul rendelték el a beteg kötelező gyógykezelését.
Nem lehet pontosan tudni, hogy az elmúlt tíz évben mennyivel nőtt a kártérítési ügyek száma, de a tendencia egyértelmű – mondta Dósa Ágnes.
Az utóbbi időben sokasodó médiahírek hátterében az is meghúzódhat, hogy az ügyvédek igyekeznek nyomást gyakorolni a kórházakra: vagy fizetnek peren kívül a károsult betegnek, vagy nagy sajtóvisszhangot keltenek az ügynek, ami rontja szakmai hitelüket.
Nem lehet azt sem megítélni, hogy reálértékben hogyan változott a kártérítések összege. A szenzációként említett több tíz millió forintról szóló kifizetések abból adódnak, hogy az évekig húzódó ügyekben rengeteg a kamat, valamint az ügyvédi és a perköltség.
Az utóbbi időben nagy visszhangot kiváltó esetek a teljesség igénye nélkül
1. Altatás közben vesztette életét egy hét és fél éves kisfiú a győri kórházban februárban. A gyermek még azelőtt meghalt, hogy az orvosok elkezdték volna a hallásjavító műtétet. A kisfiú szülei pert indítottak a Győr-Moson-Sopron megyei Petz Aladár-kórház ellen.
2. Mandulaműtétje után márciusban is meghalt egy kisfiú. A szentgáti gyermek manduláit a pécsi gyermekkórházban távolították el. Az operáció problémamentes volt, a sebek szépen gyógyultak, ezért a fiút két nappal később hazaengedték. Néhány nappal később azonban a gyermek torka vérezni kezdett, ezért újra beszállították a szigetvári kórházba. Ott azonban nincs fül-orr-gégészet, ezért tovább küldték őt Pécsre. Szigetváron – egyes hírek szerint a vérellátó átszervezése miatt – nem volt vér sem. Hogy minél gyorsabban megkapja a megfelelő ellátást, elindítottak egy rohamkocsit Pécsről, hogy félúton átvegye a beteget. A kisfiú azonban nem sokkal az indulás után meghalt. Elvérzett.
3. Meghalt egy hét hónapos magzat Berettyóújfalun április elején. Miután a kismama úgy érezte, hogy egy ideje nem a megszokott módon mozog a baba, kezelőorvosához fordult, aki megvizsgálta, majd közölte, hogy semmi baj, csak lusta a gyermek. Kérték a szülők, hogy végezzen ultrahangos vizsgálatot, de azt nem tartotta szükségesnek. A fiatalasszony két nap múlva visszament a kórházba, de a magzatnak már nem volt szívhangja. A szülők pert indítottak a kórház ellen, ahol már lezárult a belső vizsgálat, amely szerint nem követtek el hibát.
4. Életét vesztette egy négyéves kisfiú áprilisban a Bács-Kiskun megyei kórházban Kecskeméten, miután kivették a manduláját. A műtét végén az orvos észlelte, hogy légzési nehézség lépett fel a gyermeknél. Mint később kiderült, a mandula egy darabja bennmaradt a légcsövében. A kisfiúnál oxigénhiányos állapot lépett fel, ezért gégemetszést hajtottak végre rajta. Ám ez sem segített, az agyhalál állapotába került. A kórház vezetősége belső vizsgálatot indított, de közben Magyarországon talán először elismerte, hogy esetleg hibáztak, mert nem vették észre a bennmaradt szövetdarabot. A vizsgálat még nem zárult le, de a műtétet végző orvost és altatóorvost felfüggesztették. A kártérítésről a kórház és a gyermek szülei peren kívül megállapodnak. Az intézmény egyébként 2004-ben elnyerte az Egészségügyi Minisztériumtól az Év kórházának járó elismerést. (Z. N.)
