(miből lesz a demokrata…)

Én nem tudom, illik-e nyilvánosan kétségbe vonnom Gyurcsány Ferenc demokrata voltát. Aligha. Gondolhatok róla, amit akarok, de azt legjobb, ha megtartom magamnak. Ugyanis minden vele kapcsolatos gondolatom, az iránta érzett csekély rokonszenvem miatt, elfogult. Annyit mondhatok csupán, érdekes figurának tartom, hozzá hasonló habitusú személyt még nem láttam a politikai porondon. A Kádár koriak megnyilatkozásait ugyanis mindig a biztos hatalmi pozíció befolyásolta, státusukért csak a pártapparátuson belül kellett megküzdeniük.
Gyurcsány valószínűleg nem tőlem fogja megtudni, hogy sokan mennyire utálják. Amikor sokról beszélek, úgy kétmillió emberre gondolok. Ez szerintem sajnálatos. Szomorú, ha az ország miniszterelnöke ennyire kirívóan irritáló és megosztó személyiség, ha ilyen vagy olyan módon ennyire előtérbe kerül vagy tolakszik. Az a lendület, amely mozgását is kissé szögletessé teszi, az a belső gőg, amely arcmimikáját és testbeszédét vezérli, az érzéki húrok pengetése, a méltatlankodás, a sértett méltóság általa olyannyira kedvelt játéka, egy közszeretetnek örvendő színészhez illő, nem egy kormányfőhöz, akit hívei ugyan körülrajonganak, de ellenfelei kifütyülnek. Vannak szerepek, amelyeket nem szabad túljátszani. Tessék megfigyelni őt, amikor bírálat éri. Figyeljék furcsán behajlított csuklóját, amelyre a vállát támasztja, kissé összehúzódó, majdnem kétdimenzióssá váló langaléta testét, megbántottságot játszó arcát és haragvó tekintetét. Mire emlékeztet bennünket ez az összehúzódás? Annyi biztos, nyújtott tagokkal lehetetlen támadni, csakis az összehúzódó izmokban van erő. Nem mindennapi lény. Ezt illő tisztelettel mondom. Ha mindenki szeretné, idol válhatna belőle. Vannak egészen furcsa bálványok. A múltkoriban egy író-olvasó találkozón minden irónia nélkül „miniszterelnök úrnak” neveztem. Hallgatóim egy részéből azonnal kitört a méltatlankodás. Még hogy úr – mondta egy szelíd, galambősz asszony. Hát nem szomorú?
Amikor olvastam a dokumentumokat a Magyar Nemzetben, hogy a nyolcvanas évek végén ez a sértődékeny, érző szívű demokrata lény a Fideszre kémkedett, mintegy megelőlegezve mai küzdelmét, arra gondoltam, milyen kár, hogy Áder János, aki egyike volt azoknak, akik a szocialista demokráciát (az igazit!) Gyurcsány szerint veszélyeztették, miért nem ezekkel a jelentésekkel magyarázta a miniszterelnök úr 1956-hoz való hűvös viszonyát. Mi köze Apró Antalhoz ennek a figurának azon kívül, hogy a villájában él. Ráadásul nem is Apró Antal pénzéből építették azt a villát, hanem valószínűleg valami bankár vagy üzletember építtette, aki ugyanolyan jogszerű módon, naná!, szerezte a vagyonát, mint Gyurcsány Ferenc. Mily szép szimbólum: ottlakásában kifejezésre jut az egész tébolyult világhoz való viszonya, egyszerre tőkés és néptribun, Apró Antal és egy bankár mutációja. A mutáns mindig veszélyes.
Az idegen szavak jelentését magyarázó, kissé elavult szótáram szerint demokrata az, aki a demokrácia híve, vagy valamilyen demokratikus (vagy így nevezett) párt tagja. Bár az egész kifejezési mód a népuralom szóra épül, s népuralomnak tekinthető akár a kommunizmus is, van egy olyan érzésünk, hogy egy demokrata (ha nem szocialista) sosem mondja azt, hogy az ellenzék fogja be a száját. (Persze ha vérbeli szocialista, nincs is ellenzéke.) Olyan érzésünk is van, hogy egy született demokrata (mint ifjúkommunista vezető) szégyell olyasmit fejtegetni, hogy az alternatív ifjúsági szervezetek veszélyesek, és különösképpen nem helyénvalók. Ha ilyesmivel találkozunk, a kontinuitás szó jut az eszünkbe, a folyamatosság, a KISZ KB és a Magyar Köztársaság jelenlegi kormánya között.
Hogy ennek sok köze van-e a demokráciához, én nem tudom…