Francia ajkúak fináléja

Az eredeti ütemterv szerint a csütörtök csupán a női elődöntők napja lett volna az angol nemzetközi teniszbajnokságon, de a szerdai esőzések miatt egy férfinegyeddöntő is tegnapra maradt. Ezen a spanyol Nadal a papírformának megfelelően továbbjutott, míg a hölgyeknél a belga Henine-Hardenne és a francia Mauresmo vívhatja a szombati finálét.

Munkatársunktól
2006. 07. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Belga házimeccsként is leírható a Clijsters–Henine-Hardenne elődöntő, ám az igazi élét az adja meg, ha hozzátesszük: flamand– vallon rivalizálás is. Nos, ebből tegnap utóbbiak, azaz a francia ajkúak jöttek ki győztesen, mert Clijsters roppant hullámzó játékot nyújtott. Az első szettben 3:3-nál elnyerte ellenfele adogatását, de ahelyett, hogy ettől nekibátorodott volna, inkább elbizonytalanodott, 6:4-re el is bukta a szettet. A második felvonásban aztán kétszer is felült a hullámhegyre, 0:1-ről három játékot nyert folyamatosan, majd 5:5-nél megint breakelt. Csakhogy ezzel sem ment sokra, mert a játszma megnyerése helyett azonnal elveszítette saját adogatását, a rövidítésben pedig már nem hagyott neki sok esélyt a lényegesen stabilabban teniszező Henine-Hardenne. A várt idegőrlő csata így tulajdonképpen elmaradt, a harmadik kiemelt búcsúztatta a másodikat, ami azért nem igazán meglepetés. „Megpróbáltam végig nyugodtan, agresszívan játszani, és ez sikerült is. Szeretném szombaton eredményesen befejezni azt, amit közel két hete elkezdtem” – kommentálta visszafogottan a történteket és reményeit a győztes, aki eddig egyszer vívott finálét Wimbledonban, ám 2001-ben kikapott az amerikai Venus Williamstől.
Holnap pedig a francia Mauresmóval küzdhet meg, aki nem akármilyen meccset játszott tegnap Sarapovával. Amikor az első szett megnyerése után a másodikban 3:1-re vezetett, úgy tűnt, könnyedén végez az orosszal. Ám innentől megingott, első adogatásait rendre a hálóba verte, és több kettős hibát is elkövetett. Sarapova öt játékot nyerve 6:3-ra fordított, azaz kiegyenlített. A döntő játszmát egészen 4:0-ig megint a francia uralta, de vetélytársa 4:2-ig újra visszaküzdötte magát, ám a meccs több fordulatot már nem tartogatott. Mauresmo 6:2-re diadalmaskodott, és miután Sarapova minden ütését sikításba, nyögésbe hajló kiáltással zárta le, most végre ő is üvölthetett egy nagyot. Ennél nagyobbat már csak Henin-Hardenne legyőzésekor kurjantana.
Férfi egyesben a 2. kiemelt spanyol Rafael Nadal a többieknél egy nappal később vívta a maga negyeddöntőjét, de e hátrányt igyekezett behozni, és a lehető legrövidebb úton, három szettben verte a finn Nieminent. Jól is tette, mert sokat nem pihenhet az elődöntőig, ahol a ciprusi Bagdatisz vár rá.
Eredmények. Női egyes, elődöntők: Henin-Hardenne (belga, 3.)–Clijsters (belga, 2.) 6:4, 7:6
(7-4); Mauresmo (francia, 1.)– Sarapova (orosz, 4.) 6:3, 3:6, 6:2. Férfi egyes, negyeddöntő: Nadal (spanyol, 2.)–Nieminen (finn, 22.) 6:3, 6:4, 6:4.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.