Szilvásy György öccse új pozícióban?

Swendt Pál
2006. 07. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szilvásy István, a kancelláriaminiszter, Szilvásy György öccse, a Belügyminisztérium Központi Kórházának főigazgatója lehet az első embere a BM-kórházzal összevonni tervezett Központi Honvédkórház, a Büntetés-végrehajtás Központi Kórháza, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet és a MÁV egészségügyi intézményeinek – értesült Gyurcsány Ferenc miniszterelnök környezetéből a Magyar Nemzet. Az ifjabb Szilvásy egy éve még csak a határőrség főorvosa volt, azután Lamperth Mónika (MSZP) akkori belügyminiszter egy nagy vitát kiváltó pályázat nyomán kinevezte a kórház főigazgatójának. Ismeretes: a pályázatban nem szabta feltételül a szakmenedzseri képesítést, így jelentkezhetett Szilvásy István is. Ezzel együtt felmondott a miniszter a tudományos fokozatú főigazgatónak, Bedros J. Róbertnek.
A kormányszóvivői iroda kérdésünkre közölte: még nincs döntés az összevonásról, ha pedig lenne ilyen intézmény, akkor a vezetőről a fenntartó dönthetne. Felvetésünkre, hogy Szilvásy István esetleges kinevezése összeegyeztethető-e testvére kormányzati pozíciójával, azt válaszolták: a törvények egyértelműen meghatározzák az összeférhetetlenségi szabályokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.