Numerus clausus Romániában

Több mint két jeggyel jobban kellett teljesíteniük idén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Általános Orvosi Karára felvételiző magyar diákoknak román társaiknál, hogy bejussanak az állam által támogatott képzésre. A 2006. július 26-án lezajlott felvételi vizsga eredményeképpen az utolsó bejutó magyar diák 8,09-os, az utolsó bejutó román pedig 5,95-os osztályzatot kapott a tesztjére az elérhető tízből (a román oktatási rendszer egytől tízig osztályozza a diákokat, az átmenőjegy az ötös). A helyzet évek óta hasonlóan diszkriminatív, de egyre jobban nyílik az olló: tavalyelőtt még fél jegy volt a különbség, tavaly már másfél.
Az orvosokat, fogorvosokat és gyógyszerészeket képző felsőoktatási intézmény valaha a kolozsvári Bolyai Egyetemhez tartozott, az orvosképzést 1946-ban költöztették át Marosvásárhelyre, ahol pár év múlva önálló egyetemmé alakították. A magyar intézményt fokozatosan elrománosították – a kilencvenes évek közepéig az egyetem dolgozatalapú felvételi vizsgákat szervezett, melyeken a magyar diákokat rendre lepontozták, és ennek következtében az arra érdemeseknek csak kis hányada juthatott be az intézménybe. A helyzet orvoslása érdekében az RMDSZ kérte a magyar nemzetiségű diákok számára fenntartott helyek elkülönítését, de a három évvel ezelőtti megállapodás értelmében az igényelt helyek számánál csak kevesebbet sikerült kiharcolnia – idén például a kétszáznegyven tandíjmentes helyből csak százhárom magyar, de kevesebb magyar nyelvű helyet hirdettek meg a fogorvosin is, miközben gyógyszerészből kettővel több magyart képeznek, mint románt (katonai orvosnak pedig egyáltalán nem tanulhatnak magyarul). Az intézmény kiemelt figyelmet fordít a Moldvai Köztársaságból érkezett román diákokra: a költségvetés összesen három helyet ad nekik, függetlenül a felvételin elért eredményektől.
Az egyetem különben végig népszerű volt a magyar diákok körében, de a Ceausescu-diktatúra végére már csak nagyon kis számban szabadott bejutniuk, hiába tanulták meg betéve – ráadásul román nyelven – a vizsgára kért tananyagot. Miután az egyetem tesztalapú felvételi vizsgát vezetett be, melyen a csalás lehetősége megszűnt, a magyar diákok vizsgajegyei ugrásszerűen javultak. Romániában különben húsznál is több orvosi egyetem működik, de csak egy intézményben, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen folyik orvosképzés részben magyar nyelven. Ha az ország lakosságában mért nemzetiségi arányoknak megfelelően járnának el, akkor a 6,6 százalékos magyarságnak kétszáznál is több hely járna. A Bolyai Kezdeményező Bizottság – amely vállalta a marosvásárhelyiek gondjainak képviseletét is – az erdélyi magyar felsőoktatásban tapasztalható súlyos visszásságként értékeli a helyzetet, és azt követeli, hogy első lépésként növeljék százötvenre az általános orvosi kar magyar tagozatának tandíjmentes helyeire fölvett diákok számát.
Miközben a magyar és a nemzetközi közélet az erdélyi magyar felsőoktatást a kolozsvári Babes–Bolyai Egyetemen kialakult konfliktus kapcsán ismeri – ha ismeri egyáltalán –, azt kevesen tudják, hogy a marosvásárhelyi intézményben sincsenek hivatalosan kétnyelvű táblák, csak a bátrabb magyar oktatók írják ki ajtajukra magyarul is a kiírandókat. Miközben a rendszerváltás óta a magyar diákok száma nőtt, az őket oktató tanárok aránya drasztikusan csökkent. Mivel a kisebbségi nyelven oktatókat a felvételi során rosszindulatúan akadályozták, a nyugdíjaztatás és az elvándorlás miatt a számuk harminc százalék alá csökkent (ugyanez a helyzet az egyetemi szenátusban is). Jelenleg az intézmény egyetlen dékánja sem magyar nemzetiségű, a tizennégy tanszékvezetőből csak három tartozik a város lakosságának felét kitevő nemzetiséghez, az Egyetemi Szenátus Bürójának hét tagja közül pedig mindössze egy nem román anyanyelvű. A hároméves kollégiumi oktatás öt szakirányából csak a bábaképzőn van magyar nyelvű képzés, nincsenek széles körű döntéshozási és pénzügyi önállóságot élvező magyar általános orvosi, gyógyszerészeti és fogorvosi karok, nincs magyar nyelvű oktatás a laboratóriumi gyakorlatokon, illetve kétnyelvű képzés a klinikai gyakorlatok során (ezt eddig azzal indokolták, hogy a diákoknak meg kell ismerniük a román szaknyelvet, de erre vannak más megoldások is). Nem lehet használni a kisebbség nyelvét az intézményi adminisztrációban, ahol alig akad magyar alkalmazott. A szakdolgozatot csak az állam nyelvén lehet megírni, ugyanígy folyik az államvizsga és a rezidensvizsga is. A Bolyai Kezdeményező Bizottság marosvásárhelyi tagozata szerint inzultusok érik az egyetem magyar oktatóit és hallgatóit.
Az egyetem honlapján (www.umftgm.ro) egyetlen magyar szót sem találtunk, de az kiderül, hogy örömmel várják a külföldieket is a fizetéses képzésre, évente kevesebb mint ezer euró tandíjért. Ezzel a lehetőséggel a korábbi felvételiken éltek is magyar állampolgárok, bár arról nincs pontos statisztika, hány tandíjas magyar diák van Marosvásárhelyen. A fizetéses képzésen részt vevők aránya különben húsz-harminc százalék – idén a százhárom tandíjmentes mellett huszonöt-harminc fizető diákkal számolnak az oktatók.
Lapunk úgy tudja, hogy az oktatási minisztérium idén is átiratban szorgalmazta az általános orvosi karon a hatvan-negyven százalékos arányú numerus clausus fenntartását. Ez azért is érdekes, mert az oktatást is felügyelő miniszterelnök-helyettes, Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. A probléma közvetve Magyarországot is érinti, hiszen a végzett orvosok zöme – sajnálatos módon – idővel Magyarországra vándorol. Ennek köszönhetően az elmúlt évtizedekben Magyarország több ezer orvost kapott úgy, hogy képzésükre egyetlen fillért sem kellett költenie – egy pár évvel ezelőtti hazai tanulmány szerint a magyar egészségügy az Erdélyből átvándorolt orvosok nélkül egész egyszerűen nem tudná ellátni a feladatát. A fiatal szakemberek kivándorlása elsősorban azért történik, mert otthon nincs jövőképük: hatéves oktatás után az Amerikából importált rendszernek köszönhetően még háziorvos sem lehet a fiatal végzős, ha nem veszi sikerrel a kizárólag Bukarestben letehető szakvizsgát. A gyakorlat azt mutatja, hogy ez különösen nehéz a magyaroknak (bizonyos divatszakok esetében – sebészet, belgyógyászat – egész egyszerűen lehetetlen), de az kevéssé hihető, hogy ennek csupán szakmai-tudásbeli okai lennének. Emiatt betöltetlen helyek vannak a székelyföldi kórházakban, hiszen az állást kiírják ugyan Bukarestben – és sok esetben el is nyeri valaki –, de a jogosult nem foglalja el a helyet, miközben a székelyföldi fiatal orvos állástalan, hiszen többszöri nekirugaszkodásra sem tudja Bukarestben letenni a vizsgát, és inkább kivándorol Magyarországra. A fiatal magyar szakemberek számára a szülőföldön kevés a lehetőség a tudományos-szakmai előmenetelre is, az egyetemi állások számukra nem elérhetők, ezért óvatos statisztikai becslés szerint a végzősök harmada azonnal Magyarországra – vagy tovább – vándorol. Különben elmennek a román fiatal orvosok is, de mivel még tizenkilenc másik egyetemen is képeznek az egészségügy számára szakembereket, hiányuk nem annyira szembetűnő, mint a magyaroké.
Itt tartunk 2006-ban, Románia uniós csatlakozásának küszöbén: a magyar diáknak két jeggyel jobban kell tudnia, hogy esélye legyen a továbbtanulásra.