Parasztbecsület és vidékpolitika

A kormányzati racionalizálás legújabb ötlete szerint a Belváros patinás, a magyar államiságot jelképező épületeiből üzletházakat és hoteleket fognak új tulajdonosaik kialakítani. Korszerűen, vagyis korunk reformdivatja szerint. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) is áttelepedhet az új kormányzati negyedbe, hogy Kossuth, Rákóczi és Nagy Imre meg földművelésügyünk nagyjainak mellszobrai tövébe az „Új Magyarország” győztesei költözhessenek. De megszűnnének a hazai agrárium nagy múltú és szakmaiságát megőrző, fejlesztő intézményei is, köztük a villányi borászképzés nemzetközi hírű – és nemrég állami és EU-forrásokból fölfejlesztett – műhelye, a Teleki Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium is. A megmaradt kutatóintézeteket privatizálnák és/vagy megszüntetnék. A gyurcsányi átalakítás reformhullámai elérték tehát a földművelésügyet is, azonban a miniszterelnök agrár- és vidékügyekben az ágazat – szocialista és ellenzéki – szereplőinek komoly ellenállására számíthat. Ennek erősségéből a nyáron ízelítőt is kaphatott.
A miniszterelnök üzleti avantgárdjának reformnyomulása már a nyár első heteiben az agrárlobbi ellenállásába ütközött. Karsai József sokáig alig értett kirohanásai az MSZP-s agrárpolitikusok ellenállásának színfalak előtti megnyilvánulásai voltak. Az ellenzéki kötődésű agrárszervezetek a háttérből támogatták szocialista társaikat, a parlament mezőgazdasági bizottsága egyedüliként nem támogatta a csomag intézkedéseit, s az agrár- és vidékfejlesztésre szánt EU-források sem kerültek a Bajnai-féle Nemzeti Fejlesztési Ügynökség irányítása alá, hanem megmaradtak az FVM kezelésében. Gyurcsány nem először veszített egyébként csatát a békési szocialistákkal szemben, hisz év elején egyik kulcsemberét, Veress Józsefet volt kénytelen Tóth Károly és Karsai József nyomására meneszteni. A viták már akkor is a fejlesztési pénzek és a megyei hatalmi pozíciók elosztása körül dúltak.
Az agrárkamara közgyűlésén tartott beszéd Gyurcsány konfliktusgeneráló megnyilvánulásainak újabbika volt. Nem tudni, hogy a miniszterelnök csak a 25 milliárdos termelői támogatáscsökkentést akarta-e besöpörni a földművelésügyi minisztérium keretéből, vagy nyíltan ellene kíván menni pártján belüli és kívüli agrárellenzékének. Talán még ő sem döntötte ezt el, noha konfliktusgerjesztő kijelentéseiben nem nehéz a megtervezettség jeleit fölfedezni. A vállalkozók Szlovákiába küldése, az orvosok és ápolók megregulázása, a megyék és kistelepülések feleslegessé nyilvánítása, a vasúti szárnyvonalak fölszámolása, a gazdák szakmai fölkészültségének megkérdőjelezése csak néhány példája a konfliktusgeneráló gyurcsányi politizálásnak. Sokan úgy vélik, hogy ez a kapkodás és a sarokba szorítottság jele. Nem szabad azonban elfeledni, hogy a gyurcsányi politizálást eddig a megtervezettség jellemezte, így okkal feltételezhető: a konfliktusgerjesztés nem félresiklás. Hátterében az a megfontolás állhat, hogy a Gyurcsány-csomag és vele a kormány elleni indulatok éle csak úgy vehető el, ha az elégedetlenség, a frusztráció minél több társadalmi szereplő ellen irányul. A konfliktusok szétterítésének stratégiája a miniszterelnök szempontjából nem volt eredménytelen, hisz komolyabb kormányellenes tömegakciókra nem került sor. Fejlettebb protestkultúrával rendelkező országokban már utcai tüntetésekre került volna sor.
A kistelepülések, a megyék, a vidéki vasútvonalak és a gazdák elleni gyurcsányi kirohanások, hangulatkeltés más rövid távú haszonnal is kecsegtet. A hazai politikatudomány már egy évtizede fölfigyelt a Budapest–vidék törésvonalra, vagyis arra a jelenségre, hogy a Budapest- és a vidékellenes érzelmek fölkeltésével a pártok mobilizálni tudják szavazóik egy-egy, e szembeállításra érzékeny csoportját. Az elmúlt évtizedben a választók fejében és érzelmeiben élő főváros- vagy épp vidékellenességet a jobboldali és a baloldali pártok is kihasználták. 1998-ban a Fidesz és az FKGP profitált jobban a szavazók effajta mozgósításából, 2002-ben és 2006-ban pedig az MSZP és az SZDSZ. Most önkormányzati választások előtt állunk, s a tétek egyike nem kisebb, mint a főváros irányítása. Egy október elseje előtti újabb gazdademonstráció jelentősen átrendezné az esélyeket.
Az önkormányzati választások jellemzően a rövid távú hatásokra figyelő gondolkodásra és cselekvésre ösztönzik a politikusokat. Ezen nincs mit csodálkozni, szakmájuk sajátos racionalitásának engedelmeskednek. Az azonban már tünetjellegű, hogy Gyurcsány Ferenc elmúlt kétéves működésében a távlatos stratégia elemei csak elvétve fedezhetők fel, abban minden pillanatban a perc, a jelen és közeljövő csatanyeréseinek szándéka volt a meghatározó. A következményeket a politikai közösség egésze nyögi.
Nyögi most már a mezőgazdaság is, noha a 2004-es EU-csatlakozás és a termelői és vidékfejlesztési támogatások növekedése az agrárium szereplőinek egy részét a korábbinál kedvezőbb helyzetbe hozta. A tőkehiányból és a nyugati versenytársak magasabb támogatottságából származó gondokat enyhítette a területalapú támogatások és a felvásárlási árak emelkedése, valamint az Agrár- és vidékfejlesztési operatív program keretéből finanszírozott fejlesztések. Mindezek következtében 2005 még a csökkenő termelési volumen mellett is eredményes éve lett a gazdáknak. Persze a csatlakozáskor életbe lépő újabb támogatások az egyes termékpályákon újfajta egyensúlytalanságot teremtettek, a növénytermesztésben, különösen a gabonavertikumban például nehezen kezelhető túlkínálat jelentkezett. A támogatásban nem részesülő állattenyésztési területeken, a zöldség- és gyümölcspiacon pedig a visszaesés jelei mutatkoztak.
A termőföld ára is megugrott. A 2004-es EU-csatlakozás tehát új helyzetet teremtett az agráriumban, új lehetőségeket és új gondokat alkotott. A túltermelési gondok tartós enyhítése csak átgondolt, hosszabb távra tervező és a megvalósításhoz a forrásokat biztosító, konszenzusteremtő nemzeti agrárpolitikától várható. Ebben a kisebb üzemekben termelő gazdacsaládoknak is helyet kell találni, kivéreztetésük nem lehet össztársadalmi érdek.
A tétek tehát jelentősek. Ha Gyurcsányék újabb füllentésekkel és szómágiával nem baltázzák el, akkor 2007-től hét éven keresztül komoly fejlesztési források juthatnak az agrárvilág szereplőihez. A feltőkésítés és szerkezetváltás feladatát úgy kellene a mezőgazdasági és vidéki társadalom tagjainak megoldaniuk, hogy a termelésben a környezettudatos gazdálkodás, a kistáji adottságok és hagyományok, a helybeliség erőforrásai a mainál nagyságrendileg nagyobb mértékben érvényesüljenek, s a nagyüzemi monokultúrás gazdálkodás – aminek természetesen helye van az agráriumban – ne váljék egyeduralkodóvá (a bioetanol- és biodízelgyártás fölfuttatása egyébként ebbe az irányba hat). Ma már valós veszély a génmódosított kultúrák megjelenése is, aminek nemcsak környezeti és egészségügyi, de piaci veszélyei is fölmérhetetlenek. A Magyarországon is jelen lévő nagy multinacionális agrárcégek nyomása a jövőben tovább fog növekedni, s nem csodálkoznánk azon, ha a most privatizálandó agrárkutató- és tanácsadó-hálózat egy része e cégek tulajdonába kerülne. Nyomásuknak az agrárkormányzat csak úgy képes ellenállni, ha törekvéseihez támogatókra lel a mezőgazdasági érdekképviseletek soraiból.
Megmaradt agrárpolitikai intézményeink fölszámolásának tehát valós a veszélye. Ha ez bekövetkezhet, akkor talán jobb is, hogy dobra verik az FVM épületét. Hisz agrárügyünk nagyjainak mellszobrai mellett csak szemlesütve mehetnének el Darányi Ignác, Nagyatádi Szabó István, Kovács Béla és Nagy Imre kései utódai.