Párbeszédre törekedve

Munkatársunktól
2006. 08. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy 21 fős libanoni gyermekcsoportot fogadott budapesti hivatalában Demszky Gábor főpolgármester; a háborús övezetből érkezett gyerekek egy hétig lesznek a főváros vendégei – jelentette az MTI. Egy héttel ezelőtt ugyanott izraeli gyermekeket köszöntött a főpolgármester. A 21 gyermek egy libanoni televíziós stábbal és néhány kísérővel együtt tegnap hajnalban landolt a Ferihegyi repülőtéren, ahol az utazásukat szervező Baptista Szeretetszolgálat és a Malév vezetői mellett Libanon budapesti nagykövete is köszöntötte őket. A kirándulásban keresztények, síiták és szunniták is részt vesznek.
Szenczi Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője a Magyar Rádiónak elmondta: a Mensch Alapítvány azzal kereste meg őket, hogy örülnének, ha azok az izraeli fiatalok, akik jelenleg hasonló okokból vannak Magyarországon, mint a most érkezett libanoniak, találkozhatnának a libanoni fiatalokkal. Szenczi Sándor elmondta: ehhez a csoportokkal kell egyeztetniük és azután válhat lehetővé az, amit a nagypolitika nehezen tud megtenni: különböző vallású, különböző országból jött, adott esetben konfliktusban levő országok között egyfajta párbeszéd alakuljon ki. A szeretetszolgálat vezetője elképzelhetőnek nevezte, hogy most és itt fog ez megtörténni, hogy muzulmánok, keresztények és zsidók leülnek egy asztal köré, hogy megbeszéljék közös dolgaikat. Szenczi bejelentette: a közeljövőben, Bejrútban Budapest-kiállítást szerveznek a gyermekek rajzaiból, fotóiból.
A 21 libanoni gyermek a városnézés mellett több kulturális rendezvényre is hivatalos, de Eger, Szentendre és a Balaton környékét is meglátogatják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.