A sopronbánfalvi Hegyi templom

R E J T Ő Z K Ö D Ő M A G Y A R O R S Z Á G

Sopron Kertváros nevű negyede, a belvárostól alig félórányi sétaútra lévő Bánfalva 1950-ig különálló település volt. A falu neve jókora átalakuláson ment keresztül, amíg a régi magyar Zovány személynévből előbb Zewandorf lett, majd Wandorffá kopott német lakosai ajkán, hogy később ez utóbbiból Bandorffá módosuljon, és végül a XIX. században – hivatalosan 1906-ban – visszamagyarítva Bánfalvává változzon. Az Árpád-kori helynév 1277-ben szerepelt először írásban, Zoan alakban. A község a IV. Lászlótól városjogot nyert Sopron birtoka erdeivel és a rajta átfolyó Rák-patak malmaival együtt. Tanulságos, hogy a kisközség formális önállóságát az erős és gazdag város birtokaként is megtarthatta csaknem hét évszázadon keresztül, s azt végül – miután német ajkú lakóit 1946-ban kiűzték – csak a Rákosi-korszakban veszítette el.
Sopronbánfalva 1291-ben említett Mária Magdolna titulusú plébániatemploma már a XIII. század első felében állt (a különös szépségű, román és kora gótikus stílusú műemléket a Magyar Nemzet 2002. március 30-i számában mutattuk be). Nem messze tőle, a majd 400 méter magas Klastrom-hegy lábánál találjuk a hely másik középkori eredetű egyházát, a Hegyi templomnak nevezett karmelita kolostortemplomot.
Története a XV. század első feléig nyúlik vissza. Egy 1441-ben kelt soproni feljegyzés említi, hogy ezen a helyen kápolnát gondozott egy pálos remete. A területet 1482-ben már templomával együtt adományozta a város Remete Szent Pál magyar alapítású szerzetének, a rendház építése csak ezután kezdődött, és 1495-re fejeződött be. Alig három évtized múlva, a mohácsi vészt követően a törökök áldozatául esett: 1532-ben a Bécs ellen vonuló hadak dúlták fel és rongálták meg. Mivel a pálosok minden rendházukból a hódoltságon kívüli területre menekültek, a bánfalvi kolostor 1643-ig lakatlan, gondozatlan maradt. A XVII. század második felében helyreállított épületegyüttest 1728-ban tűzvész pusztította, ezt követően már barokk–rokokó stílusban renoválták a templomot és a rendházat.
II. József 1786-ban feloszlatta a pálos szerzetet. A barátok végleg elhagyták Bánfalvát. Ingóságaik Sopronba kerültek, a klastromot helyőrségi kórháznak rendezték be, a templomot 1827-ig raktárnak használták. A község katolikusai ekkor megvették a várostól, renováltatták, majd később (1892-ben) a kolostort átadták a szentföldi gyökerű karmelita szerzetesrend apácáinak. A zárdából végül 1950-től – egy néhai öreg rászoruló kifejezését idézve – „szocialista otthon” lett.
A tekintélyes méretű templom és a déli oldalához csatlakozó rendház homlokzatát az utóbbi másfél évtizedben szépen helyreállították, megjelenése az 1600-as évek második felének fegyelmezett, kimért barokk stílusát tükrözi. A templom alaprajza és szerkezete azonban megőrizte gótikus jellegét: falait támpillérek tagolják, köztük tágas ablakok nyílnak; a sokszögletű szentély ablakai csúcsívesek, és az apszis fölött épen, teljes szépségében látható az 1482 előtt elkészült, mesterien szerkesztett, nagy ívű gótikus csillagboltozat.