Dwayne Johnson feladta a küzdelmet, miután barátnője öngyilkosságot kísérelt meg

Dwayne Johnson eddigi karrierjének legizgalmasabb szerepét vállalta be Benny Safdie új filmjében: egy olyan férfit alakít, akinek az identitása teljes egészében arra épült, hogy soha nem kap ki. A Zúzógép nem egy klasszikus felemelkedéstörténet, nem sportfilm a szó hagyományos értelmében, hanem egy hosszan elnyúló összeomlás krónikája. Az alkotásban a vereség nem fordulópont, hanem egy állandósuló létállapot, s talán ezzel magyarázható az is, hogy Johnson ugyan elnyerte a kritikusok szimpátiáját, a mozik kasszái­nál súlyos vereséget szenvedett.

Dwayne Jonson alakítsa után nem véletlen, hogy sokan legalább egy Oscar-jelölést látnak, ha nem egyenesen a díjat. Forrás: TMDb

Benny Safdie első önálló rendezése (korábban a testvérével közösen forgatták a Netflixen megjelent Csiszolatlan gyémántot, amiben Adam Sandler bújt ki a tőle megszokott léha vígjátékok világából) Mark Kerr MMA-harcos pályafutásának azon pontját vizsgálja, amikor a fizikai fölény többé nem jelentett kapaszkodót, a sportoló identitása pedig – amely kizárólag a győzelemre épült – darabjaira hullott. A film azonban nem hősies visszatérést ígér, nem jól csengő motivációs idézetekben gondolkodik, hanem arról a kellemetlen kérdésről, hogy mi marad egy emberből, ha kihúzzák a talajt a korábbi hitrendszerei alól. Az MMA egyik első meghatározó arca ugyanis abban a hitben élt, hogy verhetetlen, de a versenyszabályok változásával ez is megváltozik.

A Zúzógép Dwayne Johnson karrierjének eddigi legérdekesebb alakítása. Forrás: TMDb

Dwayne Johnson megmutatja, mi fán terem a vereség

Kerr 1997-es első veresége a személyes összeomlása kezdete is. A Zúzógép következetesen építi fel, hogy a bukás nem is annyira egy drámai pillanat, mint inkább egy elhúzódó állapot: függőségek, dühkitörések, érzelmi kiszámíthatatlanság és egy kapcsolat lassú szétmállása. Az alkotás nem is annyira sportfilm, mint inkább egy érdekes állapotrajz megfestése a filmkamerával. Safdie nem pszichologizál, de nem is nagyon dramatizálja a történetet, nincsenek érzelmi csúcspontok – inkább megfigyelőpozícióból rögzít, ami egyszerre erénye és legnagyobb korlátja a filmnek.

Nem csoda, a rendező ugyanis gyakorlatilag az azonos című 2002-es ­HBO-s dokumentumfilmet rekonstruálta újra nagyjátékfilmmé. Számos jelenet egy az egyben visszaköszön a vásznon, a játékfilmes attrakció pedig leginkább Dwayne Johnson külső-belső átalakulása.

Johnson majd másfél évtized után alakít újra átlagembert, legutóbb a nem különösebben ismert, de annál emlékezetesebb Rohanás című bosszúdrámában láthattuk igazán erős drámai szerepben, azóta inkább nagy költségvetésű blockbusterekben jófejeskedik. Johnson játéka akkor a legerősebb, amikor nem történik semmi látványos: az elfojtott düh, egy elcsúszott mondat vagy a kínos hallgatás többet mond, mint bármelyik ketrecharc.

Dwayne Johnson csak négy évvel fiatalabb Mark Kerrnél, a filmben 52 évesen alakítja az akkor még 20-as évei végén járó MMA-harcost. Forrás: TMDb

A rendező formailag is a dokumentumfilmet idézi: 16 milliméteres nyersanyag, kézi kamera és broadcast-esztétika. A dokumentarista hangvételtől a Zúzógép persze hitelesebbnek hat, de inkább csak rekonstruál, mint újraértelmez: sok jelenet szinte változtatás nélkül idézi meg a dokumentumfilm legfontosabb pillanatait, amitől Safdie drámája nagyon életszagúvá válik ugyan, de ritkán meglepő. A küzdelmek ábrázolása is szándékosan visszafogott, a kamera többnyire a ringen kívül marad, a mérkőzések nem csúcspontok, hanem háttéresemények.

Ez a koncepció következetes, de érzelmileg hűvös, a film végére Kerr összeomlása inkább rögzített tény, mint átélt élmény – nézőként közel maradunk, de nem jutunk igazán beljebb.

Emily Blunt Kerr barátnőjének a szerepében érzékeny ellenpont, de ez sem a hollywoodi forgatókönyvek mintáját követi: kapcsolatuk dinamikája a Zúzógép legmeghatározóbb eleme, de mégis némi hiányérzetet szül. Nem a játékidő hiányzik, hanem a fókusz: a nő reak­ciói, alkalmazkodása és fokozatos kiábrándulása sokszor csak illusztráció marad. A film így egyszerre az egyik leghitelesebb sportéletrajz és egy tudatosan visszafogott dráma. Nem akar mítoszt építeni, de nem is bontja le teljesen. Nem katartikus alkotás, inkább lassú felismerés: a verhetetlenség nem tulajdonság, hanem ideiglenes állapot – és amikor elmúlik, nincs hozzá használati utasítás.