Kár tagadni, vannak nők, akik a vetítővászonról megigéznek, és erre leginkább a déli filmművészet hullócsillagai képesek, hát most tessék. Giovanna Mezzogiorno A szemközti ablak után ismét főszerepben, halovány arccal, őzikeszomorúan, olyan bánattal, hogy az ember szíve beleszakad. A múlt árnyai című filmet péntek este a rendező, Cristina Comencini jelenlétében vetítették a Közép-európai olasz filmek fesztiválján. És a Puskin moziban tartott magyarországi premier után Olaszország budapesti nagykövete, Paolo Guido Spinelli arra ragadtatta magát, hogy Giovannáról azt mondja: „szörnyűségesen jó”. „Igen, mintha valami sebet hordana a szemében”, tette hozzá a rendezőnő, és Giovanna beleéléssel formálja meg a várandós nőt, aki elhunyt szülei képeit keretezve újra átéli a gyermekkor lehetséges legnagyobb traumáját: hogy apja még szinte csemete korában szexuálisan kihasználta.
Hogy manapság divatos téma? Ugyan. Sok ezer családot érintő, elhallgatott tragédia, élethosszon át kísértő szörnyeteg… Cristina Comencini filmjében nem is maga a téma az izgalmas, hanem, ahogyan ahhoz közelít, ahogy megajándékoz a megértés fájdalmával. A szemközti ablak és A múlt árnyai példa arra, hogy Olaszországban rendezők új generációja született. Mint Comencini mondta, a politika művészet feletti, húszéves uralma után az alkotók fellélegeztek, kitört a vágy, hogy mesélhessenek végre az emberekről; a magasztos eszmék helyett a magánéletről, amelyben semmi sem fehér vagy fekete, s amelynek kusza kérdéseire nincsenek és soha nem is lesznek határozott válaszok. Csak röpke mosolyok és visszanyelt könnyek, félszeg ölelések és elharapott szavak.
Nézem őt a vásznon: Giovanna tekintetében bárányfelhőként tovaúszó örömök és bánatok. Csendes igazságok, melyekről nem szoktunk beszélni, pedig kellene.
(A múlt árnyai – Cristina Comencini. Közép-európai olasz filmek fesztiválja, Puskin mozi.)
origo.hu
Egyre gyanúsabbak a körülmények az óvodából eltűnt gyermek ügyében – vajon ki lehet a felelős?
