(hol a lendület…)

Én nem tudom, vajh Gyurcsány valaha kimondta-e azt a szót, hogy hazudtam. Szónoki remeklésében Őszödön ugyanis mindig többes szám első személyt használt, emígy: „Hazudtunk, elkúrtuk, nem kicsit, nagyon.” Nem én! Mi!
Tegyük fel most azt a kérdést, hogy ki az a „mi”? Ki állt Csupajószándék Feri mellett, amikor ezt vagy azt csinált. Ha alantasak akarunk lenni, kérdezzük azt: ki tartotta a gyertyát? Persze most már arról is szó van, egyedül viszi-e el a balhét, vagy egyedül aratja-e le megkésett őszintesége babérjait. Ez is, az is lehetetlenség, hiszen a többes szám első személy azt jelenti, hogy az elkövetők legalább ketten voltak. Nézzük meg először ezt a lehetőséget, a párban történő cselekményt. Elképzelhető-e, hogy egy tandem vitte lejtőre az országot. A tandem kevésnek tűnik. Ilyen nagy horderejű cselekményhez, mármint egy ország irányításához vagy tönkretételéhez már az ókorban is triumvirátus kellett. Ha korszerűbb példát keresünk, Kínában a négyek bandája minimalizálta a GDP-t. Honi viszonylatban is egy kvartettet nevezhetnénk meg: Rákosi-Gerő-Farkas-Révai. Ez most kissé kevésnek tűnik, hiszen az őszödi plénumon nem négyen ültek, s a beszédet olvasgatván úgy tetszik, mintha – bár negatív értelemben – Gyurcsány valamennyiüket a keblére vonta volna. Így még arra sem gondolhatunk, hogy hazudós miniszterelnökünk a saját kormányát akarta a „mi” bűvkörébe vonni.
Tehát valójában azt kellene számba vennünk, kik voltak ott Őszödön, kik sunyítottak a korholó szavak hallatán, majd kik törtek ki ovációban, s kik „zártak össze” a „mi” címszó alatt. Mi kívülállók nyugodtan azt mondhatjuk: ok. Ők hazudtak, ők kúrták el, nem nehéz elhatárolódni tőlük. De valóban csak azokról van-e szó, akik ott voltak Őszödön, majd a parlamentben bizalmat szavaztak szegény, büszke és bátor Ferinek? Ugyan! Nem négy, nem száz, nem kétszázhat emberről van szó, sokkal többről. Számos liberális, baloldali intellektüelről, médiaszemélyiségről, közíróról, elemzőről, akik mindvégig egy nótát fújtak a miniszterelnökkel, a magyar választókat – némi joggal – félnótásnak tekintve.
Mert kiket csapott be Gyurcsány, kiket tévesztettek meg ezek? Talán engem? Másfél évvel Feri hatalomra kerülése előtt azt írtam a Magyar Nemzetben, hogy kivándorlok, ha ő lesz a miniszterelnökünk. Miért nem tettem? Hová mehettem volna? Sokan mennének, de nincs hová. Tudomásul kell vennünk, hogy valóban igaz: a nagyvilágon e kívül nincsen számunkra hely…
Na jó! Ne érzelegjünk. Ne uszítsunk.
Inkább állapítsuk meg, hogy sokak bandájával van dolgunk, miként ez minden hasonló esetben áll, ahol a büszke, bátor, igazságos baloldal vagy így vagy úgy megkaparintotta a hatalmat. Vegyük tudomásul, hogy ezeknél a büszke uraknál és még büszkébb hölgyeknél arcátlanabb társaság nincs a világon. Sosem volt, sosem lesz. Ne hüledezzünk, amikor Feri egy-egy böszme minisztere, szóvivője, fullajtárja kiáll a tévényilvánosság elé, s még 2006 őszén is ott virít mellette, fölötte, mögötte, előtte a nagyszerű gyurcsányi szlogen: „Lendületben az ország!”
El tudják képzelni, hogy létezik ennél ordinárébb, pofátlanabb, cinikusabb társaság? Mert én nem tudom…