Nép nélkül nem lehet

A Magyar Kommunista Pártnak az volt a célja, hogy Illyés Gyulát, aki baloldali múlttal, sőt a kommunista politikusok között széles körű személyes ismeretségekkel is rendelkezett, ugyanakkor a szellemi-irodalmi élet egyik központi alkotója volt, egyértelműen a maga oldalára állítsa… – írja Vasy Géza a Tiszatáj novemberi számának esszémellékletében, melynek beszédes címe: Az 1956-os forradalom egyik szellemi előkészítője: Illyés Gyula. Vasy elemzi azt a jellegzetesen bolsevik „húzd meg, ereszd meg” ügyeskedést, mellyel a korabeli kultúrpolitika irányítói, Révai József, Horváth Márton és mások próbálkoztak, hogy a tekintélyes költőt magukhoz édesgessék. Miközben egy hamis bók erejéig elismerik írói jelentőségét, Horváth Márton például azért ostorozza, mert szerinte „Illyés a munkásság felé bizalmatlankodó ideológiai beállítottságú, s eredeti pályájából a polgári világ vonzásának hatása alá került”. Ugyanő „ellenforradalmi” lapnak nevezte az Illyés szerkesztette és betiltott Választ, melyben többek között Bibó, Németh László, Weöres, Pilinszky, Sarkadi Imre publikáltak.
Illyés nem volt naiv lélek, tudta, mire megy a játék. A csábításokat elhessegetve magától visszahúzódott, és főként műfordításaival, gyerekirodalmi művekkel (francia klasszikus drámák, Hetvenhét magyar népmese) volt jelen az irodalomban. Később nem kis gyanakvás közepette mutatták be drámáit, és a Föltámadott a tenger című – az ő forgatókönyve nyomán készült – filmet, melyben Petőfivel világosan kimondatja: „Nép nélkül nem lehet. De nem is érdemes. S ők ezt nem értik. Mire pedig a becsületese megérti, attól tartok, késő lesz. Én azért jöttem, hogy még idejében figyelmeztessek mindenkit…” Világos beszéd, ma is érvényes. Drámái – ahogy Vasy fogalmaz – „egy nagy veszedelem, tragikus nemzeti sors előérzetében keletkezett, figyelmeztető sikoly”.
Köztudomású, hogy a forradalom emblematikus verse, Illyés Egy mondat a zsarnokságról című remeklése évtizedekig nem jelenhetett meg, csak kézirat formájában terjedt. Bartók című verse viszont, mely 1955-ben készült, olvasható volt, sőt, tankönyvekbe is bekerült. E mű Illyés azon gondolatmenetét folytatja, melyet a Föltámadott a tenger kapcsán idéztünk: „a hazugul szép énekekbe belevész a világ, ha nem a nép szólal újra – fölségesen!”
(Tiszatáj/November)