A feszültség költségvetése

Az tény, hogy a jövő évi költségvetés reálisabb számokat tartalmaz, mint azok, amelyeket az elmúlt négy esztendő leforgása alatt készített a baloldali kormánykoalíció. Ám a kormány húzd meg-ereszd meg politikájának minden területen maradtak jelei. Ugyanakkor tartsuk fejben: meglehetősen kínos, hogy a (régi-új) kormány képtelen volt eddig olyan költségvetéssel kirukkolni, amelyről pár hónap, legfeljebb fél év múltával ne bizonyosodott volna be, hogy alapjaiban lett elrontva. Így a mindenkori MSZP–SZDSZ alkotta kabinet által megszavazott büdzséket rendre „apróságok” terhelték: a többi között elszámolt gazdasági növekedés, rosszul becsült központi bevételek no és megemelt adók, illetékek. A dicsőségtáblára kívánkozik még a törvénytelenül visszatartott áfa, hogy a nulladik havi bérek áttolásáról, illetve a felfüggesztett mezőgazdasági támogatásokról már ne is szóljunk. Eközben pedig az alkalom szülte a kozmetikázásokat. Akárhogyan is: a híres magyar statisztikától a nemzetközi pénzvilág bizony megrettent. Miután azonban jobb félni, mint megijedni: rendre lerontották a globális hitelminősítők Magyarország besorolását, és az elpuskázott gazdaságpolitika miatt fényévekre távolodtunk az euró itthoni bevezetésétől. Ráadásul szomszédaink jócskán leköröztek bennünket. Ám a versenyhelyzet legalább mára megszűnt: hazánk – mértékadó gazdaságkutatók és a külföldi befektetők véleménye alapján – az utolsó olyan, 2004-ben a közösséghez csatlakozott uniós tagállam lesz, amely bevezetheti az európai fizetőeszközt. Nagy kár, hogy a balti államok, vagy éppen Csehország és Szlovénia helyett Romániával és Bulgáriával kell majd ringbe szállnunk. S hogy nem következett be államcsőd, tudjuk be annak: időközben az Európai Unió egyik tagállama lettünk, és a közösség védőszárnya ideig-óráig megóvja Magyarországot.
Ugyanakkor nem mentő tétel az, hogy a külföldi befektetők finanszírozzák a tarthatatlanul magas államháztartási deficitet. Legyünk úrrá magunkon: az adósságspirálba került államot a következő években százmilliárdos nagyságrendű többletkiadás terheli. Mert bizony ha hiány van, azt kölcsönből, vagy ennek egy különleges fajtájából, állampapírból fedezik. A hitel pedig adósságot hoz. Vagyis: amennyiben hiány van, nő az államadósság is.
A fentiek után azonban legalább nyugtázhatjuk: az idei, több mint tízszázalékos államháztartási deficitet felmutató büdzséfércmű után a 2007-es tervezet úgyszólván hímzés a – már egyébként is foltos – terítőn. A deficit legalább alábbszáll, ám még így is uniós hiányrekorderek lehetünk. Ugyanakkor a kormányzati megszorítások, illetve a várható társadalmi ellenállás miatt feszültségeket gerjeszt majd a jövő évi költségvetés. A százszázalékos találati aránnyal megjósolható feszültségnek amúgy „alapja” is van: a parlamenti választásokon győztes koalíció 2006 nyarán jelentős költségvetési kiigazításba kezdett, s beindult a reformok előkészítése is. A kormányzati megszorítások – az idei adó- és áremelések, valamint a beígért reformok okozta érdeksérelmek –, továbbá a politikai erők látványos összeütközése következtében konfrontációs belpolitikai légkör jött létre. Magán a kormánykoalíció pártjain belül is! Hát az elmúlt napok eseményei után tudja-e azt valaki, hogy ki kivel szövetkezik?!
Ám nézzük, hogy miként is fogalmaz a kormányhoz közeli Népszabadság: „Akár a leszakadás, akár a felzárkózás költségvetésének nevezzük, tény: minden korábbinál élesebb feszültségeket okoz a jövő évi büdzsé. Támadják utcáról, a jog felől és a koalíciós pártok berkeiből is.” No comment. Bárhogyan is alakul, a jövő évi pénzügyi tervezésnek tulajdonképpen a konvergenciaprogram ad keretet. A gondot csak az okozza, hogy szakmai berkekben a szóban forgó felzárkózási tervet lemaradási pályaként aposztrofálják. Hogy miért? Lényegében azért, mert a konvergenciaprogram végiggondolatlan, és már középtávon is több kárt okoz az országnak, mint amekkora a költségvetési kiigazítások rövid távú haszna. A közgazdászok többsége szerint a lassuló gazdasági növekedés és emelkedő adók mellett a legnagyobb gond az, hogy jövőre már ötven százalék fölött lesz az állami újraelosztás mértéke. Szakértők úgy tartják: a bruttó nemzeti jövedelem – különböző adók, járulékok és illeték formájában – az állam által beszedett, majd újra elosztott részének legfeljebb negyven százaléknak kellene lennie. Fogalmazhatunk így is: a rossz állam rátelepedett a magyar gazdaságra, és ez nagymértékben lerontja a hazai vállalatok versenyképességét. A leegyszerűsített párhuzam a konvergenciaprogram és a költségvetés között gyakorlatilag az, hogy a kormány a már meghozott döntéseket próbálja elfogadtatni azzal a társadalommal, amelynek nem volt beleszólása azok előkészítésébe. Ez pedig nagy gond, hiszen a konszenzus megteremtésének szigorú szabályai vannak. A borús összkép ellenére azonban legalább leszögezhetjük: az országot ma nem államcsőd, nem pénzügyi csőd fenyegeti, hanem felzárkózás helyett a leszakadás veszélye. A csattanó persze az: a konvergenciaprogram a nevének sem felel meg, hiszen a konvergencia közelítést jelent, az ország pedig egyre távolodik az eurótól.
De térjünk vissza a kiigazításokhoz! Az állam pénzügyi egyensúlyát helyrebillentő folyamatok hatására a bérek növekedési üteme lelassult, miközben az áfaemeléssel és a háztartási energia árának emelkedésével összefüggésben az infláció felgyorsult, így a lakosság nem tudja őrizni fogyasztási színvonalát. A belső kereslet visszaesése kedvezőtlen a hazai kis- és közepes vállalkozásoknak, amelyek – számos ok miatt – képtelenek a multiknak beszállítani. A vállalati beruházások lelassulnak, a kis tőkeerejű cégek pedig a szürke- és a feketegazdaságba menekítik ki dolgozóikat, ami az állami statisztikában a munkanélküliség növekedését jelenti. Eközben pedig a magyar államháztartás helyzete, mint fentebb utaltunk rá, nem javul. A kimutatások szerint az államháztartás minden 100 forint jövedelméből rendszeresen 120 forintot költ el. Az arány számottevően a következő évben sem változik, vagyis az állam továbbra is jóval többet költ, mint amennyit megtermel. Érdemi jobbulás csak az EU-pénzek lehívása révén lemérhető, ám a tapasztalatok szerint máig nincs gatyába rázva a pályáztatási rendszer. Államcsőd tehát jelenleg nem fenyegeti hazánkat, ám a kormányzati megszorítások hatására destabilizálódás jöhet létre. Egy gazdaságpolitikai visszakozz esetén pénzügyi krízis sem zárható ki. Eközben pedig nyomás nehezedik a kormányra – nemcsak az ellenzék, hanem – a szakszervezetek, a kamarák, az önkormányzatok és más hazai intézmények részéről is. Hiába ugyanis a konvergenciaprogram, illetve a költségvetés, ha nincs mögötte társadalmi konszenzus. A jelek szerint egyre szélesedik a hátrányos helyzetbe kerültek engedetlenségi mozgalma. Mostanság nem múlik el nap tüntetések nélkül.
Nem tudni, lesz-e a kormánynak elég bátorsága ahhoz, hogy négy és fél év elhibázott gazdaságpolitikája után betartsa a szigort, a konvergenciapályát, és annak rendje és módja szerint „kifuttassa” az éves költségvetést. Ha mindezt megteszi, elméletileg és gyakorlatilag is visszaállhat a nemzetközi pénzvilág bizalma. Eközben viszont a kormány – az erőteljes megszorítások miatt – magára haragítja a társadalmat, és elveszíti a lakosság még megmaradt, csekélyke bizalmát is. Talán ez a legnagyobb tétje a jövő évi költségvetésnek: vagy ez, vagy az.
Közbülső változat nem létezik.