Folytatódik az egészségügyi ámokfutás

Semmi remény nincs arra, hogy Horváth Ágnes minisztersége alatt megváltozzék a Molnár Lajos-féle irány az egészségügyben – nyilatkozta lapunknak Mikola István, a Fidesz egészségpolitikusa –, tehát folytatódik az ámokfutás, a káosz. Mikola úgy látja, az egészségügy úgynevezett reformját egy kis politikai-gazdasági erő irányítja, amelynek célja, hogy az 1500 milliárd forintos egészségügyi pénzalap felett megszerezze a befolyást, mert aki e felett gazdasági és politikai befolyást szerez, az nagy hatalomra tesz szert. A több-biztosítós rendszer kialakítása körül elképesztő feszültségek képződtek az MSZP és az SZDSZ között – mondta az ellenzéki politikus, aki azt is közölte, hogy a Fidesz nemzeti intézménnyé fejlesztené az egészségbiztosítót.

Horváth Ágnes lesz az egészségügyi miniszter. Ön szerint ez a jobbik vagy a rosszabbik választás? Jöhetett volna Erdős Attila, az egészségbizniszben utazó üzletember is…
– Nem örülök Horváth Ágnes jelölésének, mert ő fontos tagja volt annak az egészségügyi reformfolyamatnak, amely végül is káoszt teremtett az ágazatban.
– Az új tárcavezetővel változhat valami az egészségügy átalakításának irányvonalában?
– Ahogy hallgattam a miniszterjelölt asszony kijelentéseit, azt gondolom, semmi reményünk arra, hogy változzon az az irányultság, amelyet Molnár Lajos követett eddig.
– Legalább kevésbé arrogáns személyiség…
– Horváth Ágnes valóban más személyiség, mint Molnár Lajos, akit nagyon régóta ismerek, s konfrontatív, ütközéseket kereső embernek tartom. Ezzel szemben Horváth Ágnes mindig mosolyog, és jól kommunikál. Nem is ezzel van a gond, hanem az irányvonallal. Ez ugyanis nem egészségügyi reform, ez forráskivonás, egy pénzügyi megszorító program része.
– Önök milyen intézkedéseket hoztak volna, hogy a konvergenciaprogramban szereplő kiadáscsökkentési kényszernek eleget tegyenek?
– Mi nem készítettünk volna olyan programot, amelynek alapján az egészségügyi kiadásokat 2006 és 2009 között 250 milliárd forinttal kell csökkenti. Hibás az a megközelítés, amely nagy államháztartási hiány esetén mindig elsőként az egészségügyet terheli pénzkivonással.
– Tudtak volna olyan konvergenciaprogramot készíteni, amely az egészségügy területéről nem von el forrásokat, miközben az államháztartási hiány jelentős részét az egészségügy költségvetési hiánya okozza?
– Mi gazdaságélénkítő és nem megszorító programban gondolkodtunk.
– Hogyan jellemezné az egészségügy jelenlegi helyzetét?
– Káosz van. A beteg nem tudja, hol fogják gyógykezelni, szorong az orvos, az egész ágazat bajban van. Én ezt az úgynevezett egészségügyi reformot ámokfutásnak tartom.
– Visszatérve Horváth Ágnesre, hogy látja, valóban ő fogja irányítani az egészségügyi tárcát, vagy politikailag gyenge ehhez, s könnyen befolyásolható?
– Sokszor próbáltuk őt befolyásolni, soha nem sikerült.
– Nyilvánvalóan nem önökre gondoltam…
– Jól látni, hogy az egészségügy úgynevezett reformját egy kis csapat irányítja. Ez egy kis politikai-gazdasági erő, amely a fennmaradásáért küzd. Célja, hogy az 1500 milliárd forintos egészségügyi pénzalap felett megszerezze a befolyást, mert aki e felett gazdasági és politikai befolyást szerez, az nagy hatalomra tesz szert.
– Hogyan jellemezné azt a politikai helyzetet, amit Kóka János, az SZDSZ elnöke teremtett akkor, amikor kimondta, hogy a koalícióban való maradásuk feltétele a több-biztosítós rendszer bevezetése?
– Kóka János rendre elgondolkodtató kijelentéseket tett az elmúlt napokban. Döbbenetes, önszuggesztív jellegű, erőszakos törekvés él benne, hogy az általa sem pontosan átlátott több-biztosítós piaci rendszer irányába mozduljanak el. Az, hogy ezt koalíciós feltételül szabta, arra utal: a létükért küzdenek. Más kérdés, hogy a koalíciós partnerrel ezt miként fogják „lenyeletni”, mert elképesztő feszültségek képződtek az MSZP és az SZDSZ között. Az egészségügyi bizottság ülésén is tapasztalom, hogy az MSZP sodródik az SZDSZ kemény akarata mellett, újabb és újabb koalíciós kényszereknek adja meg magát. Nem tudom, hogy ebben miként jutnak majd egyezségre. Őszintén remélem, hogy sehogy, mert a több-biztosítós program nem jó az embereknek.
– A Fidesz is különleges helyzetbe került, egy platformon áll a szocialista párt politikusainak egy jelentős részével, akik az ellenzékhez hasonlóan nem támogatják a versengő magánbiztosítók rendszerét. Jelent ez a két párt között valamilyen új együttműködést?
– Ezt nem egészen így látom, bár kétségtelen, hogy vannak az MSZP-ben olyanok, akik elutasítják az SZDSZ előbb említett piaci biztosítórendszerre vonatkozó irányultságát. Én az látom, hogy az MSZP kompromisszumokat keres az SZDSZ programja mentén, amivel nem értünk egyet. Nekünk markáns álláspontunk van ebben a kérdésben, úgy gondoljuk, hogy a társadalombiztosítás 116 éves rendszere Magyarországon nagy érték, s az emberek túlnyomó többsége ragaszkodik ahhoz a szociális biztonsághoz, amit ez nyújt.
– Önök mindig azt mondják: egyetértenek azzal, hogy változtatni kell az egészségügyben, csak éppen nem úgy, ahogy azt a mostani kormány csinálja. Mit tettek volna másképp?
– Ezek közül az intézkedések közül egyet sem hoztunk volna meg. Nem liberalizáltuk volna a gyógyszerpiacot, s nem vertük volna szét az egészségügyi kamarákat, amelyeknek így megbénult az érdekérvényesítő képességük. Pedig a szakmai egyeztetés nélkülözhetetlen lenne ilyen nagy átalakításnál. Nem vettük volna ki a járulékfizetők ellenőrzési lehetősége alól a nagy társadalombiztosítási pénzalapokat, azaz nem hoztuk volna létre a kormánytól függő biztosításfelügyeletet. Kritikusak vagyunk a körzővel, vonalzóval, íróasztal mellől kialakított kórházrendszerrel és a finanszírozási változásokkal szemben, amelyek több tucat intézményt lehetetlenítenek el. Folytathatnám a sort a vizitdíjjal és a szóban forgó biztosítási reformmal.
– Mégis, milyen intézkedéseket hoztak volna?
– Tényekre, adatokra alapozó egészségpolitikát folytattunk volna, ami azt jelenti, hogy a magyarországi régiók népegészségügyi, megbetegedési, halálozási trendjeit figyelembe véve térségenként határoztunk volna meg a népegészségügyi prioritásokat. Ezek mentén osztottuk volna el a pénzt. A folyamat elkezdődött 2001-ben a népegészségügyi programunkkal, a kórháztörvénnyel, a gyógyszerpiaci megállapodásokkal.
– Semmi követendőt nem talált az eddigi intézkedésekben?
– Van egy momentum, amelyben egyetértünk. A közteherviselés rendbetétele. Igaz, mi nem úgy gondoltuk, ahogyan ezt a kormány tette. Mi nem a potyautasoknak nevezett kisembereken, hanem az állami nagyvállalatokon és a multinacionális cégeken kezdtük volna az elmaradt járulékok behajtását.
– Gondolom, egyetértenek azzal, hogy a biztosítási rendszerben is változásokra van szükség. Ezt hogyan képzelik el?
– Folytatni kell a társadalombiztosítás modernizációját. Az egészségbiztosítót nemzeti intézménnyé kellene fejleszteni, mint ahogy annak idején tettük ezt az Állami Számvevőszékkel vagy a Magyar Nemzeti Bankkal. Meg kell szüntetni, de legalábbis minimalizálni kell azt a sokféle politikai befolyást, ami most éri ezt a hatalmas pénzalapot. Nemzeti önfenntartó intézményként kellene működnie az Országgyűlés ellenőrzése alatt.
– Még messze van a következő választási kampány, de előreláthatólag a Fidesz kommunikációja a népszerűtlen intézkedések, például a vizitdíj megszüntetésének ígéretére alapul majd?
– Az embereknek elegük van az ígéretekből, nekünk van hosszú távú szakmai programunk, amelyet megpróbálunk megvalósítani. Ebben rejlik a lehetőségünk.