Csökkentenék az adót az argentin gazdák

2008. 04. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az argentin gazdák három hete kezdtek tiltakozni a kormány hirtelen adóemelései ellen. Biztosra mentek: tudták, hogy a kormánynak végül engednie kell, mert a kivitelre szánt szójatermés eladásának elmaradásával – Kína a legnagyobb felvásárló – az ország óriási dollárbevételektől eshet el, ráadásul éppen a héten kellene megkezdeni a termés betakarítását is.
Cristina Fernández de Kirchner, a tavaly decemberben férjét – Néstor Kirchnert – váltó első megválasztott argentin elnök asszony azért rendelte el – előzetes tárgyalások nélkül – többek között a szója és a napraforgó adójának nagyobb mértékű emelését – 35 százalékról 41-re, illetve 45-re –, mert az ország külső adóssága ismét a 2001-es pénzügyi összeomlás előtti szintre szökött: a két hete közölt adatok szerint meghaladta már a 144 milliárd dollárt is. Lapzártánkkor a gazdák azt fontolgatták, hogy felhagynak az útblokádokkal, és mégis tárgyalásokba bocsátkoznak.
A BBC spanyol változata kicsit jobban utánajárt, mi is állt a gazdák tiltakozásának hátterében. Az argentin földbirtokviszonyok elemzése után két következtetést vont le: a nagybirtokrendszer újra terjed, ráadásul megint fenyeget a termőföldek monokultúrás művelése. A dél-amerikai ország 30 millió hektáros termőföldjének felén termesztik a szóját – világviszonylatban Argentína a harmadik legnagyobb szójatermesztő ország –, amelynek 95 százaléka Kínába kerül. Hivatalos adatok szerint a 84 ezer szójatermesztő gazda 20 százaléka rendelkezik a földek 80 százalékával, a többi kis- és középbirtokosoké. Még beszédesebb adat, hogy ennek a 20 százaléknak a 2,2 százaléka kezeli az ország szójatermesztésének több mint felét. A nagybirtokosok mögött pénzügyi körök is állnak, amelyek úgy döntöttek, hogy részt vesznek az ágazat irányításában.
Azok is ráépültek a gazdák tiltakozására, akik könnyedén ki tudják fizetni az új adókat, az elnök aszszony pedig egyik beszédében nyilvánosan levonta a következtetést: tulajdonképpen meg akarják osztani a lakosságot, és a tiltakozást kihasználva meg akarják dönteni őt és kormányát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.