A spanyolok cifra nyomorúsága

Tizenkét évvel ezelőtt kitört a spanyol digitális háború. Látszólag a labdarúgó-bajnokság mérkőzéseinek közvetítési jogaiért feszült egymásnak két ellenérdekelt cég, valójában azonban kíméletlen politikai küzdelem zajlott a jobb- és a baloldal között a médiapiac újraosztásáért. A néppárti José María Aznar (1996–2004) kormányra kerülése után ugyanis így akarta csökkenteni a baloldal nyomasztó kommunikációs fölényét. Az erőpróba tavaly újrakezdődött egy új szereplővel, és ma is tart. A vetélkedés közben azonban a legnépszerűbb spanyolországi sportág könnyen bajba kerülhet, mert a globálissá fejlődő pénzügyi és hitelválság már nem kíméli az élcsapatok támogatóit sem.

Tizennyolc évvel ezelőtt az uniós rendelkezések átvétele értelmében gazdasági társaságokká szervezték az egyesületeket, azonban négy klub megmaradt sportegyesületnek a pártolói tagság kezelésében: a fővárosi Real Madrid, a katalán Barcelona, a baszk Athletic de Bilbao, illetve a navarrai – de szintén baszknak számító – Osasuna. A szponzorok gyorsan cserélődnek, és feltűnő, hogy jelentős részben az Egyesült Államokból begyűrűző jelenlegi jelzáloghitel-válságra kifejezetten érzékeny ágazatok – idegenforgalom, ingatlanpiac és építőipar – cégei támogatják a csapatokat. Pedig a szabályozást hivatalosan éppen az eladósodás megszüntetése céljából vezették be, hogy a csapatok ne nyakló nélkül vegyenek fel kölcsönöket.
Március végén a spanyol baloldali napilap, az El País már címoldalon közölte a hírt, hogy a Seop ingatlancég tulajdonosa, a Racing Santander fő támogatója körbetartozás miatt fizetésképtelenséget jelentett be. (A csapat honlapján azonban a cég nem szerepel a fő támogatók között.) A hírrel csaknem egy időben hoztak elmarasztaló ítéletet a Real Betis korábbi tulajdonosa, Manuel Ruiz de Lopera ellen hivatallal való visszaélés és sikkasztás miatt. A többi gárda sincs jobb helyzetben, mivel támogatóikat is érzékenyen érinti az egyre nyilvánvalóbb és jobban fenyegető – egyelőre – építőipari és ingatlanválság. A helyzet súlyosságát érzékeltetheti, hogy 42 ezer Spanyolországban működő ingatlan- és építőipari céget érint kisebb-nagyobb mértékben a krízis, csak tavaly 240 ezer dolgozót bocsátottak el az építőiparban. A galíciai Deportivo La Coruna mezén látható építőipari cég, a Fadesa tulajdonosa, Fernando Martín március végén kénytelen volt gyorshiteleket felvenni, mert 321 millió eurót kellett visszafizetnie. (Talán mondanunk sem kell, de a Depor honlapján ez a cég sem szerepel a hivatalos támogatók között.) A csapat csak akkor lélegezhetett fel, amikor Martínnak nem sokkal később sikerült újratárgyalnia ötmilliárd eurós össztartozásait, és három évig haladékot kapott. Ez meg is látszott a futballklub eredményén, egyre feljebb tornázza magát, jelenleg tizedik. Nem tudni, hogyan rendeződött a Seop helyzete, de a Racing Santander tartja ötödik helyét, amely feljogosítja az UEFA-kupa-szereplésre, és öt fordulóval a bajnokság vége előtt van még esélye a BL-részvételre, de mindennek az ellenkezőjére is.
A jobboldali El Mundo három héttel ezelőtti cikke alaposan végigjárta a Real Madrid háza táját is, és nem túl biztató helyzetről számolt be. Ramón Calderón, aki 21 hónapja vette át a legnagyobb spanyol futballklub elnökségét, nemrég 30 milliós kölcsönt kapott a katalán La Caixa takarékpénztártól, és úgy tűnik, még ez is kevés lesz. Pedig ha az idén megnyeri a Bajnokok Ligáját, 40 millió euróhoz jutott volna a Real, de kiesett a nyolcaddöntőben, és már a hazai Király Kupát sem szerezheti meg, mert kiverte a Mallorca, ugyancsak a nyolcaddöntőből. A Madridnak sikerült visszafizetnie bankkölcsönét az utóbbi öt évben, az elnökség pedig elérte, hogy mindig legyen 110 millió euró a kasszában. (A csapat honlapja szerint a Real Madrid költségvetése 2006-os adat alapján 346 millió euró volt, az idén ez az összeg körülbelül 360 millió euró.) A királyi klubnak tehát sürgősen pénzre van szüksége, és ehhez hozzá is jut, mert a Mediapro 2010-től megvásárolta a Real mérkőzéseinek közvetítési jogát, sőt két részletben már 84 millió euró előleg átutalása is megtörtént. A helyzet mégsem rózsás, mert ahogy a lap cikke fogalmazott, a klub ügyei már nem keltenek bizalmat a bankokban.
Ha az elsősorban az idegenforgalomra és az építőiparra – tulajdonképpen a tégla és a cement magas árára – alapozó spanyol államban elmélyül az ingatlan- és a jelzáloghitel-válság, nem kell különösebb jóstehetség hozzá, hogy előrevetítsük a nem túl biztató jövőt: rosszabb anyagi helyzetbe kerülnek az egyesületek, vagyis a gazdasági társaságok, mert kevesebben járnak majd a mérkőzésekre, tehát csökkennek a csapat bevételei, elvándorolnak a külföldi húzóemberek, következésképpen a tévéközvetítésekből sem folyik majd be annyi pénz, mint a válság előtt. Mi lesz akkor a minőségi spanyolországi foci hazai és külföldi szerelmeseivel?