Brazil belépő az olajhatalmak közé

Április közepén a jól értesült brazil lapok ismét lelkesen röpítették világgá a hírt: a brit-holland Shell, a spanyol- argentin Repsol-YPF és a hazai Petrobrás konzorciuma Sao Paulótól keletre újabb, még az előző kettőnél is nagyobb szénhidrogénmezőt talált. A lelkesedés oka teljes joggal érthető: Brazília már novemberben megkockáztatta a bejelentést, hogy adott esetben belép az OPEC-be, a kőolajtermelő országok szervezetébe.

Az eddig jobbára inkább saját fogyasztásra kitermelt olaj és földgáz akkor már olyan mennyiségben állt rendelkezésre, hogy akár szerény kivitelre is jutott belőle. A BM-S-9-es (Carioca) néven emlegetett legújabb mező viszont már olyan mennyiséggel kecsegtetett, hogy hosszabb távú stratégiai terveket is érdemes szövögetni, és a további kutatások még egyáltalán nem fejeződtek be. A lapok egyike egyenesen új olajsejknek nevezte a baloldali brazil elnököt, Luiz Inácio „Lula” da Silvát, hiszen az olajtermelése révén eddig csak 15. helyen szerénykedő dél-amerikai ország a 7-8. helyre ugorhat. Brazília így végre betöltheti azt az erős középhatalmi szerepet, amelyre földrajzi elhelyezkedése és nagysága is rendeli, hiszen mégiscsak a világ ötödik legnagyobb területű országa. A ravasz és sikeres egykori munkásvezér, a Dolgozók Pártjának alapítója már első nemzetközi kezdeményezésével felhívta magára az Egyesült Államok elnökének figyelmét: 2003 őszére a fél világot – Indiát, Kínát, Dél-Afrikát és Argentínát – sikerült szövetségbe kovácsolnia a neoliberális vezetésű Világkereskedelmi Szervezet túlzottnak tartott befolyása ellen.
A latin-amerikai térség 2004-ig megkérdőjelezhetetlen ura, az Egyesült Államok ezentúl nem hagyhatja figyelmen kívül Brazí-
liát, hiszen az Egyesült Államok olajellátása a Közel- és Közép-Keletről eddig csak a térség hatalmi viszonyainak felforgatásával sikerült. A jóval közelebbi Brazíliából nemcsak olcsóbb lenne, hanem kevesebb politikai nehézséggel járna az energiaellátás, már csak azért is, mert sokkal barátibb viszony fűzi az országhoz, mint
Venezuelához, egyik legfőbb olajszállítójához, egyben legfőbb térségbeli ellenfeléhez.
A ravasz Lula hazája egyre erősödő geopolitikai és gazdasági pozíciói miatt – 2007-ben a 11. helyen állt gazdasági eredményei alapján – vitathatatlan közvetítő szerepet játszhat Latin-Amerikában például Venezuela kordában tartására, és akár a térségi politika irányítója is lehet. Lula a másik nagy állammal, Argentínával együtt mintha azon igyekezne, úgy jöjjön létre a dél-amerikai integráció, hogy az Egyesült Államok gazdasági, katonai és hatalmi fölénye többé ne írja felül a latin-amerikai országok érdekeit. Az ENSZ átalakításáról vallott saját elképzelése okán Lula kezdi kialakítani saját álláspontját és hallatni a hangját a világpolitika sorsdöntő ügyeiben.