Ha eljár a kéz

Bár a testi fenyítést tiltja a közoktatási törvény, mégis előfordul a fizikai fegyelmezés az órákon. A pofont adó tanárt általában meghurcolják, mint az pátyi történetünkben is megesett. Kecskés László földrajztanár felpofozta az őt anyázó gyereket. Nem bánja tettét, úgy véli, nem engedhet nevelési és szaktárgyi elveiből.

A biatorbágyi ház étkezőjében egy nemrégiben keltezett levél felolvasásába kezd Kecskés László földrajztanár. Remeg a kezében a papír. A volt kollégáknak írta, hogy tudják, miért hiányzik az általános iskolából egy hónapja: „…a megbízott igazgató március 31-i hatállyal fölfüggesztette munkaviszonyomat a pátyi Bocskai István Általános Iskolában, amit a március 26-án a 7/b osztályban történtekkel indokolt. A tény: V. Henrik az órámon helyét elhagyva Henrietta mellé ült le, és hangos beszélgetésbe kezdett vele, amit háromszori figyelmeztetés ellenére sem hagyott abba. Annak a kérésemnek sem tett eleget, hogy térjen vissza a helyére, amire a válasza ennyi volt: »Hagyjon békét!« Miután számos tennivalónk volt még, én odamentem hozzá, és a karjánál fogva visszavezettem a helyére. Nemtetszésének hangot adva ekkor hagyta el a száját egy, a tűréshatárt átlépő sértő mondat: »A kurva anyádat!« Az én reakcióm erre egy pofon volt, ami miatt a gyámja följelentett engem a rendőrségen.”
Kecskés László levelezőn végezte a főiskolát, képesítés nélküli nevelőként kezdte, 1981-óta tanít szakmunkásképzőben, gimnáziumban, alapítványi iskolában, és három évvel ezelőtt helyezkedett el a pátyi általános iskolában. Komolyan vette a tanítást, de nem tetszett neki a nevelőtestületi közhangulat, például az a „rém bölcs” mondás, amely a becsengetés után hangzott el a kávéfőző gép közelében: „Menjünk, hogy jöhessünk!” Kecskés azt mondja, szeretett tanítani.
Azon a bizonyos órán Amerika témakörében íratott, már osztályozott dolgozatot osztott ki, s értékelték az eredményeket.
– Még el sem pityeredett a gyerek. Az óra a rendes kerékvágásban ment tovább. A súlyos trágárság olyan pillanat volt, amikor nem láttam más megoldást. Tettemet nem bánom. A mi gyermekkorunkban én azért jártam az iskolába, hogy ismereteket szerezzek. A mai gyerekek egy részének nem ez a célja, azért járnak iskolába, hogy hasonszőrű barátaikkal találkozzanak, megtapasztalják a rém nagy engedékenységet – szögezi le. – Mire való az iskola? Arra, hogy funkcionális analfabétákat engedjünk ki onnan, becsapva a folyamat minden szereplőjét: szülőt, fönntartót, jogszabályalkotót, de legfőképp a gyereket? A nyolc iskolás év sok idő. Létezik a tantárgyi minimumkövetelmény mint a továbbhaladás föltétele, ugyanakkor gyakran ezt a szintet sem érik el a diákok. Mihez ragaszkodjunk akkor? A tanulás alkotmányos alapjog, amelyet az államnak biztosítania kell. Egy osztályba kerülhet az érdeklődő és szorgalmas gyerek a lustával és érdektelennel. Én mint órát tartó tanár felelős vagyok azért, hogy az érdeklődő alkotmányos jogai ne sérüljenek, miközben minden törekvésem ellenére az ellenállók jó esetben ott vegetálnak, hacsak nem destruálnak. Mert ehhez is joguk van.
Tizenegy több, mint három. Ez a kis matematikai feladvány egy régi magyar film címe is, ismerteti kávéját kavargatva. A példával arra a döntési helyzetre utal, amikor bányaomlás következtében két csoport bányász rekedt két különböző vájatban, de csak az egyik kimentésére volt lehetőség. Az egyik csoport létszáma 11 fő volt, a másiké 3. A nagyobb létszámút mentették. Helyzetünkre értelmezve:
– Mindent el kell követnem, hogy a érdeklődő tanulókat segítsem. A lusták legtöbbje követelőző is egyúttal. Céljaik eléréséért hitvány eszközökben sem válogatnak: autógumi-leeresztés, karosszériamegkarcolás… És akkor van nagy baj, ha ez az „igény” valamilyen hivatalos fórumon hitelt kap.
A pedagógustól megtudom: a pátyi iskolában ismeretlenek rúgták be a frissen rakott gipszkarton falat, kimozdították az ajtó beillesztett tokját, a fiúvécében kitépték a mosdókagylóból a vízcsapot, de senkit nem vontak felelősségre. A szégyenérzés nélküli agresszivitás, a tanárok tűréshatárának tesztelése igen gyakori. Tény, hogy egy tanár anyázása minimum egy rovót feltételez, amelyet tantestületi határozattal lehetne meghozni.
– A közös megegyezést miért nem fogadta el? Szépen lecsengett volna az ügy – vetem fel.
– Az én eszményem az önálló gondolkodásra, a jövőjét tervezni képes boldog ember. Ennek elérésére kellene szövetkeznie minden iskolai szereplőnek. Mindezekre figyelemmel nem engedhetek sem nevelési, sem szaktárgyi elveimből.
Szerinte alapvetően elhibázott az a gyakorlat, amely a gyermekjogok alkalmazása körül tapasztalható: nem a gyerekek érdekei szerint való. A tanárok jogvédelmét nem veszik komolyan.
– Én igen – szögezi le határozottan, arra célozva, hogy jogorvoslatot kér. Úgy mentette föl az állásából az igazgató, hogy fegyelmi eljárást nem folytatott le előtte.
Kecskés László a biatorbágyi képviselő-testület tagja. Kapott már írásbeli fegyelmit is, mert azzal, hogy két tanulót kiküldött a folyosóra, megsértette az iskola házirendjét. Most állást keres. Szeretne még tanítani, de nem finnyás, dolgozott már a versenyszférában is.
A felmerült kérdésekkel kapcsolatban kíváncsiak lettünk volna Junek Mariann megbízott iskolaigazgató véleményére is, aki közölte: a Kecskés-ügyben nem nyilatkozik.
Az arcul ütött diákot a minősíthetetlen beszólásáért semmiféle retorzió nem érte.
A pátyi iskola diákönkormányzatának javaslatára már bevezették, ha a gyerekek unják az órát, nyugodtan kimehetnek a folyosóra.