Hátsó udvar

Az amerikai államok egy hete jó hangulatú, igaz, látványos eredmény nélküli találkozót tartottak. Barack Obama bemutatkozásként hozta formáját, az új tárgyalási stílust, de egyelőre nem konkrét megállapodásokkal, hanem inkább azok reményével kecsegtetett.

Szinte teljesen megvalósultak a várakozások. Pedig akár kudarcként is lehetne értékelni az Amerikai Államok Szervezetének a múlt hét végén Trinidad és Tobago fővárosában, Port of Spainben megrendezett ötödik csúcstalálkozóját, hiszen a tárgyalások végén a jelen lévő 34 ország vezetői képtelenek voltak elfogadni egy közös nyilatkozatot, amely legalább felsorolta volna az egyetértésre számot tartó kérdéseket. A zárónyilatkozat elmaradása arról tanúskodik, hogy hiába volt a nagy hűhó, a felek még egy rövid, akár féloldalas közös közleményben sem tudtak megállapodni. Háromnapos szájtépés után a résztvevők nem tudtak rábólintani egy nyúlfarknyi szövegre.
„Ez majdnem tökéletes csúcs volt” – lelkesedett vasárnap a sajtó előtt Hugo Chávez venezuelai elnök. Brazil részről „a nyitás légkörét” hangsúlyozták, amely az egész csúcsértekezletet áthatotta. A chilei államfő, Michelle Bachelet szerint „minden elnök késznek mutatkozott arra, hogy ne ismételje meg a múltban elkövetett hibáit”. Rafael Correa ecuadori elnök az „egyenlő az egyenlővel” új tárgyalási megközelítést hangsúlyozta, s erre utalt argentin kolléganője, Cristina Kirchner is, aki a „másfajta párbeszéd” megszületését üdvözölte.
Barack Obama fellépése sikert aratott. Még a baloldali radikálisnak mondott latin-amerikai országok vezetőit is – élükön Hugo Chávezzel – „meghatotta” ez az új stílus, amely sokkal közvetlenebb elődjéénél, George W. Bushénál. Ne feledjük el, Obamát otthon – ha nem is az általunk használt értelemben, de – baloldali szakértők hada veszi körül. Talán a latinoknak szimpatikusabb ez a délies, mesztic mentalitás, holott Obama a lényegben semmit sem változtatott – állapította meg a USA Today amerikai napilap. A Christian Science Monitor is azt emelte ki, hogy a mostani csúcsértekezletet az együttműködés szelleme uralta, miközben Obama egyértelművé tette, hogy amíg Kubában nem változnak a dolgok, addig az amerikai kereskedelmi embargó továbbra is sújtani fogja a szigetet. A jelenlegi helyzetet értékelve egy televíziós beszélgetésben Larry H. Summers, Obama gazdasági főtanácsadója azt hangoztatta, hogy az embargó feloldására „biztosan nem holnap kerül sor”.
Jó előre tudott volt, hogy egy radikális csoport révén az Amerikai Államok Szervezetének csúcsértekezletén „jelen lesz” Kuba is, amely 1962 óta nem vesz részt a találkozókon. Mintegy próba szerencse alapon az öt baloldali radikális ország – Venezuela, Bolívia, Ecuador, Nicaragua és Honduras, a Bolivari Alternatíva tömörülés tagjai – az amerikai embargó feloldását tűzte ki célul, ezért akarta belevenni a záróközleménybe. Ezzel aztán sikerült foltot ejteniük az addig patyolattiszta terítőn, amint Álvaro Colom guatemalai elnök fogalmazott, ami „súlyos felelőtlenség” volt részükről.
„A kubai politikai foglyok kérdésétől nem tudunk eltekinteni, a demokrácia és a szabad véleménykifejtés olyan fontos dolog, amelyet nem söpörhetünk le az asztalról – fejtette ki Obama. – Nemcsak szavak, hanem tettek kellenek, ez mindnyájunknak kihívást jelent.” Az amerikai elnök érzékeltette, hogy nem számít gyors fejlődésre ezekben a kérdésekben. Bár volt példa bátorító gesztusokra Kuba első számú szövetségese, Venezuela vezetője és a Fehér Ház ura között – hosszan kitartott kézfogás, viccelődés, könyvajándékozás, nagykövetküldés Washingtonba –, de igazi áttörésről korántsem beszélhetünk. Sőt Amerikában bírálatok is érték Obamát, hogy miért mutatkozik egy diktátor társaságában.
De hol is áll az Egyesült Államok szempontjából az egész latin-amerikai térség? Abban megállapodhatunk, hogy a világ sok más térsége jóval fontosabb Washington számára, mint a lenézően „hátsó udvarnak” nevezett terület. Amerika számára Irak, Afganisztán, Pakisztán életbe vágó jelentőséggel bír, és az európai szövetségesekkel ápolandó viszony sem mellékes. Az előző elnök, George W. Bush ezt éreztette is a déli szomszédokkal. Különösen azt követően, hogy sorra baloldali elnököt választottak Közép- és Dél-Amerikában. Ma már közöttük is különbséget kell tenni: egyrészt vannak a radikálisok, a Bolivari Alternatíva tagjai, Kubával kiegészítve, másrészt pedig a mérsékelt baloldaliak, élükön a brazil elnökkel, Luiz Inácio Lula da Silvával. Barack Obama egyébként így kiáltott fel, amikor április elején a londoni G20-csúcson találkozott Lulával: „Szeretem ezt az embert!” A déli óriás állam is hasonló érzelmeket táplál az amerikai elnök iránt, Brazíliában elsöprő Obama népszerűsége.
Az amerikai sajtó a csúcstalálkozó előtt végigvette, hogy melyek azok az országok, amelyek problémát okozhatnak az Egyesült Államoknak. Kuba ilyen lenne? Ez kizárt – írta a New York Times napilap. Nincsenek atomfegyverei, Fidel Castro beteg, és a Fehér Házzal egyre inkább „mindenre kiterjedő párbeszédet” javasolnak kubai politikai körök is. A Port of Spain-i konferencia előtt jó érzékkel teljesítette Barack Obama a kubai emigránsoknak adott választási ígéretét: ezek alapján most már évente látogathatnak Kubába, és nem korlátozzák a pénzbeli átutalásokat.
Venezuela mint veszélyforrás? Chávez ugyan néha hangos és elviselhetetlen, de semmilyen valós fenyegetést nem jelent. Kuba ügyének elszánt híve, de mint megfigyelők megjegyzik a mostani csúcstalálkozót értékelve, pragmatikus is, nem potyára tette a mosolyköröket Obama körül Port of Spainben. Ami gondot okozhat, az épp Kolumbia, a térség egyetlen kemény jobboldali kormánya. Hiába ömlik az amerikai segély az országba, Uribe elnök rendszere nem akar biztos lábakon állni.
És Mexikó. Barack Obama közvetlenül a trinidadi találkozó előtt látogatott el a déli szomszédba, amely a kábítószerkartellekkel vív „polgárháborút”. A mexikói állam 36 ezer katonát és rendőrt mozgósított az Egyesült Államok határtérségében, hogy letörje a bandákat. Ebben a könyörtelen harcban nagyon rosszul áll. Tavaly 5300 halálos áldozatot követeltek az összecsapások. Irakban az elmúlt hat (!) évben 4500 amerikai katona halt meg. Ez év első negyedében alig marad el a kétezertől a fegyveres kartellek és a mexikói karhatalom összeütközéseiben meghaltak száma. Egy hatalmas ország áll a széthullás szélén, s ha ez bekövetkezik, annak a szomszédos Amerikára is hatása lesz.
Az amerikai elnök a korábbinál sokkal önkritikusabb hangnemben szólt a kábítószer-kereskedelem elleni tennivalókról, elismerte a kérdésben az amerikaiak felelősségét. Nemcsak a perui, kolumbiai, bolíviai kokatermelőket kell ostorozni, hanem otthon is szét kellene nézni, ugyanis ha az Egyesült Államok nem lenne a világ legnagyobb kábítószer-felvevő piaca, akkor Dél-Amerikában hiába dübörögne a kokaintermelés.
A mexikói, kolumbiai drogkartellek 90 százalékban amerikai fegyverekkel vannak felszerelve: a legkorszerűbb támadófegyvereket is be tudják szerezni, kezdve a szupermodern géppisztolytól egészen a tankelhárító rakétáig. Háborítatlanul zajlik a fegyverkereskedelem a kábítószerbárók és észak-amerikai fegyverbeszállítóik között. Az ezt megtiltó rendszabályok 1997 óta ott vannak az amerikai szenátus asztalán, de tizenkét év nem volt elegendő a ratifikálásukra. Az amerikaiak szabad fegyvervásárlását is érinteni kellene, de eddig nem akadt olyan elnök, aki ezt meg merte volna lépni.
Természetesen a fegyver- és kábítószer-kereskedelem is téma volt az Amerikai Államok Szervezetének ülésén, különös tekintettel arra, hogy Mexikó után manapság Salvadorban és Guatemalában is fellángolt a kartellek harca a kábítószerpiac feletti uralomért. A gazdasági kérdések között Lula da Silva brazil elnök felvetette, hogy az Egyesült Államok a saját mezőgazdaságában – a szabadpiaci elveket megsértve – hatalmas szubvenciókat alkalmaz. Több kérdésben is egyetértett a 34 állam, például az energiapolitikában és a klímaváltozás elleni teendőkben. Bár Obamában megvolt a készség az együttműködésre, a résztvevők közül jó páran megjegyezték: mintha nem rendelkezett volna felhatalmazással arra, hogy valóban döntsön konkrét kérdésekről.