Szélben lebegő pillangó

A keleti előadó-művészet egy megkapóan lírai darabbal jelentkezett a napokban három magyar város színpadán. A bonyolult jelrendszerrel, finom kép- és hangzásvilággal operáló Szélben libegő pillangót a tojamai Kaszai Táncegyüttes tolmácsolásában láthatta Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló és Budaörs közönsége. Az együttes a Duna–Japán év keretében Hajdú-Bihar és Budapest vendégeként lépett fel mindhárom helyszínen, igen nagy sikerrel.

Egy középkorú asszony a Szélben lebegő pillangó főszereplője, a darab az ő magánnyal vívott küzdelmét mutatja be drámai erővel, mégis lírai finomsággal. A művet a magyar kultúra terjesztéséért Debrecen Csokonai-díjával kitüntetett Koizumi Koniko tojamai színésznő adta elő balladai hangvételben, Kaszai Haruka – a táncegyüttes vezetője – pedig két koto (hárfára emlékeztető tradicionális japán hangszer) kíséretében keltette életre a történetet és főszereplőjét. A színpadon bal oldalt a prózai színész foglalt helyet, jobb oldalt a csodás hangokat produkáló két hangszer, középen, a színpad mélyén pedig a főszereplő táncművész és egy pazar játékra lehetőséget adó üvegtábla. Ez az egyetlen díszlet kitűnő eszköznek bizonyult: visszatükrözte az előtte táncoló Kaszai minden páratlanul kifejező mozdulatát, míg mögötte egy másik táncos, a hófehérbe öltözött Tokai Kioszato tolmácsolásában megelevenedhetett a főszereplő fiatalkori énje. A két szín egymásra hatását a világítás tette igazán megragadóvá. A fény diszkrét volt és finom, visszafogottságával a történet valós és képzeletbeli síkjainak összemosódottságát volt hivatott képileg megfogalmazni – teljes sikerrel. A világítás csak a csoportos táncjelentekben erősödött fel, ekkor az arcokat elrejtő szalmakalap jelezte a főhős megmutatkozni akaró, mégis rejtekező érzelemvilágának kettősségét.
A történet, amit a szöveg, zene, tánc néha együtt haladó, máskor egymástól függetlenül létezőként megelevenít, ősi motívumra épül. A szépsége romjain új életre vágyó nő a halottünep táncmulatságába készül, ahol új kérőt remél. A hagyomány szerint, ha e szalmakalappal takart arcú táncosok között a férfi felismeri választottját, annak kötelessége elfogadni őt férjéül. Az asszonyhoz közelít is egy kérő, őt Szakaki Sindzsi táncolja. A darabban Szakaki az egyetlen férfi táncos a halottnapi tánc többi férfi szerepét nők alakították. A választás után azonban kiderül, a „kérő” nem más, mint a középkorú aszszony rég halott férje. Zárásként a probléma eredeti formájában tér vissza: a magányos nő újra csak vívódik a társ utáni vágy és az elvesztett férj iránti hűség csapdájában.
A japán művészeket Koizumi Hirosi, a Bungezia Színház igazgatója jóvoltából láthatta és hallhatta a magyar közönség. A tojamai művészeti szövetség elnöki posztját is betöltő menedzser harminc éve ápolja a magyar–japán kapcsolatokat, a Hajdú-Bihar és Tojama közötti együttműködés részeként. Idén a Duna–Japán év keretében Budapest is bekapcsolódott a rendezvénybe, így léphettek fel a művészek hétfőn Budaörsön.