Betegség és gyógyítás a honfoglalás és kalandozás korában- Síppal, dobbal, nádihegedűvel

Honfoglaló őseink úgy vélték, hogy a betegségeket ártó szellemek okozzák. A sok harc, hadjárat miatt gyakoriak voltak a sérülések, így a sebgyógyításnak is kiemelkedő szerepe volt.

Koponyalékelés. Forrás: László Gyula rajza.

Mivel a Bizánci Birodalommal ekkor jó kapcsolatban álltak, így megismerhették a bizánciak orvosi tudását is, amely akkor fejlettebb volt a honfoglalókénál.

Gyógyítók is voltak: magyar táltos szertartás közben (Fotó: Wikimedia Commons)

Kiválóan értettek a koponyalékeléshez

A koponyalékelés sebészeti célú műtéti eljárás volt, amelyet már a honfoglaló őseink is alkalmaztak. Erre számos bizonyítékot ismerünk a sírleletekből. A koponyalékelő eljárásnak köszönhető egyébként az agyafúrt szavunk is. A táltosok végezték a beavatkozást, nagy valószínűséggel harci sebesüléseket gyógyítottak ezzel a módszerrel. 

Ez a beavatkozás életmentőnek számított, amennyiben a sérülés miatt vérömleny keletkezett. 

A meglékelt koponya csonthiányát fémlemezzel fedték el. A sírleletekből egyértelmű, hogy a műtétek jelentős része sikeresen végződött, ez is a korabeli táltosok kiemelkedő szaktudását bizonyítja. Benepusztán és Verébpusztán  olyan koponyákat találtak a a honfoglalást követő évtizedekből, a 920-as évekből, amelyek a gyógyulás jeleit mutatták – írta dr. Réti Endre 1977-ben az Egészségügyi Munka című szakfolyóiratban.

Áldozatot bemutató táltos Feszty körképén (Fotó: Wikimedia Commons/Feszty Árpád )

Érdekességképpen megemlítendő, hogy a magyar népi állatgyógyászat is alkalmazta a koponyalékelést, a magyar pásztorok a birkák kergeségét orvosolták így. Rendszeresen mosakodtak a folyóvizekben és fésülködtek is. Ez utóbbit a honfoglalás kori sírleletekben talált csontfésűk igazolják.

A szülés nagy valószínűséggel úgy zajlott le, hogy a szülő anyát körbevették a női segítők és a jurtában földbe vertek cölöpöket, arra támaszkodhatott a vajúdó nő térden állva vagy félig guggoló helyzetben.

A „megütötte a guta” kifejezést ma is használjuk

Közmondásainkban, szólásainkban  a honfoglalás korának több nyelvemléke is  fennmaradt. Például a „töri a nyavalya” kifejezés azt jelentette, hogy epilepsziás rohama volt valakinek. A „megütötte a guta” kifejezést akkor használták, ha valaki agyvérzést kapott. Az „eszi a fene” pedig a végtagok üszkösödését jelentette.

Meglékelt koponya (Fotó: Wikipedia)

A betegeket már Szent István korában segítették az országban letelepedett szerzetesrendek, ispotálynak nevezett kórházaikban többek között a leprások is meghúzódhattak.

Táltosdobok (Forrás: Harmonet.hu)

A magyar gyermekmondóka – bár manapság ismert szövege későbbi időkből származik –, megőrizte a honfoglalás kori gyógyítás fontos részleteit.

Gólya, gólya gilice 

Mitől véres a lábad ? Török gyerek megvágta

Magyar gyerek gyógyítja

Síppal, dobbal, nádi hegedűvel. 

(Gyermekmondóka)

A mondókában a síppal, dobbal  a táltosok szertartására való utalás, amit dobbal kísértek, valamint a ráolvasásra, ami az ősmagyarok hite szerint gyógyító erejű volt. Összegezve: a korban a magyar orvoslás, gyógyítás színvonala kiválónak számított.

A honfoglalás kori gyógyításban:

1. kulcsszerepet játszottak a táltosok,

2. a koponyalékelés műtétjeit kiváló eredményekkel végezték,

3. és a honfoglalás kori orvoslás emlékét több szólásunk is megőrizte.