Betegség és gyógyítás a honfoglalás és kalandozás korában- Síppal, dobbal, nádihegedűvel

Honfoglaló őseink úgy vélték, hogy a betegségeket ártó szellemek okozzák. A sok harc, hadjárat miatt gyakoriak voltak a sérülések, így a sebgyógyításnak is kiemelkedő szerepe volt.

Koponyalékelés. Forrás: László Gyula rajza.

A gyógyításban központi szerepet játszottak a táltosok. Szertartásaik, a révülés során az ártó, betegséget okozó szellemeke próbálták távoltartani, akár varázsigékkel is. 

Gyógyítás: koponyalékelés honfoglaló őseinknél. László Gyula rajza.

Az ősmagyarok hite szerint a betegséget okozhatta az is, hogy a lélek elveszítette egyensúlyát – ez volt a lélekvesztés – és ennek helyreállítására a táltos  szertartása során mormolt varázsigék a hitük szerint segíthettek abban, hogy ez az egyensúlyvesztés megszűnjön és helyreálljon az eredeti állapot.

A gyógyítás eszköze volt a varázsigék mormolása

A rossz, betegséget okozó szellemeket igyekeztek távol tartani hangos zaj keltésével vagy lánccsörgetéssel is. A betegek fejére varázsigéket mondtak és ráolvasásokat tartottak. E szövegek többszöri elismétlése jó pszichikai hatást gyakorolhatott a gyógyulásra.

Honfoglaló őseink sokkal rövidebb ideig éltek, mint mi. Körükben a 30-35 év számított az átlagos életkornak. Egyaránt ki voltak téve a járványoknak, a természeti katasztrófáknak és ahadakozások közben szerzett súlyos sérüléseknek.

Árpád és a honfoglaló vezérek Feszty Árpád körképén   Fotó: Wikimedia Commons/Feszty Árpád

Árpád fejedelem 53 éves lehetett a honfoglalás idején, ami nagyon magas életkornak számított azoban az időkben. 

A betegek gyógyítása során elsősorban gyógyteafőzeteket, mézet és állati zsiradékot használtak. Kenőcsöket készítettek mézből és különböző állati alapanyagokból, sebborogatásra, emésztési problémákra pedig rendszeresen kamillateát használtak . De szívesen alkalmazták a kakukkfüvet is a köhögésre, illetve a hurutos panaszok ellen.

Gyógyvízet ittak őseink

Ismerték a hévizes források gyógyító hatását és ezért szívesen fogyasztották a gyógyvizet , például az esztergomi savanyúvizet. A gyógyvízben fürdés sem volt idegen számukra; a reumás panaszok enyhítésére, vérkeringési problémáikra hasznosnak tartották a gyógyvizekben való üldögélést.

Abból a célból, hogy elkerüljék az átkok, a rontás hatását egészségükre, nyakláncukon védő amuletteket viseltek. Ez többféle lehetett: csont, fog, vagy növényi gyökér.Az állatfogakat pedig vasba foglalva viselték a nyakláncukban.

 A fogak betegségeit csak úgy tudták orvosolni, hogy kihúzták a beteg fogat.

Mivel a Bizánci Birodalommal ekkor jó kapcsolatban álltak, így megismerhették a bizánciak orvosi tudását is, amely akkor fejlettebb volt a honfoglalókénál.

Gyógyítók is voltak: magyar táltos szertartás közben. Fotó: Wikimedia Commons

Kiválóan értettek a koponyalékeléshez

A koponyalékelés sebészeti célú műtéti eljárás volt, melyet már a honfoglaló őseink is alkalmaztak. Erre számos bizonyítékot ismerünk a sírleletekből. A koponyalékelő eljárásnak köszönhető egyébként az agyafúrt szavunk is. A táltosok végezték a beavatkozást, nagy valószínűséggel harci sebesüléseket gyógyítottak ezzel a módszerrel. 

Ez a beavatkozás életmenőnek számított, amennyiben a sérülés miatt vérömleny keletkezett. 

A meglékelt koponya csonthiányát fémlemezzel fedték el. A sírleletekből egyértelmű, hogy a műtétek jelentős része sikeresen végződött, ez is a korabeli táltosok kiemelkedő szaktudását bizonyítja. Benepusztán és Verébpusztán  olyan koponyákat találtak a a honfoglalást követő évtizedekből, a 920-as évekből, amelyek a gyógyulás jeleit mutatták- írta dr. Réti Endre 1977-ben az Egészségügyi Munka című szakfolyóiratban.

Áldozatot bemutató táltos Feszty körképén  Fotó: Wikimedia Commons/Feszty Árpád 

Érdekességképpen megemlítendő, hogy a magyar népi állatgyógyászat is alkalmazta a koponyalékelést, a magyar pásztorok a birkák kergeségét orvosolták így. Rendszeresen mosakodtak a folyóvizekben és fésülködtek is. Ez utóbbit a honfoglalás kori sírleletekben talált csontfésűk igazolják.

A szülés nagy valószínűséggel úgy zajlott le, hogy a szülő anyát körbevették a női segítők és a jurtában földbe vertek cölöpöket, arra támaszkodhatott a vajúdó nő térden állva vagy félig guggoló helyzetben.

A "megütötte a guta" kifejezést ma is használjuk

Közmondásainkban, szólásainkban  a honfoglalás korának több nyelvemléke is  fennmaradt. Például a „töri a nyavalya” kifejezés azt jelentette, hogy epilepsziás rohama volt valakinek. A „megütötte a guta” kifejezést akkor használták, ha valaki agyvérzést kapott. Az „eszi a fene” pediga végtagok üszkösödését jelentette.

Meglékelt koponya. Fotó: Wikipedia

A betegeket már Szent István korában segítették az országban letelepedett szerzetesrendek, ispotálynak nevezett kórházaikban  többek között a leprások is meghúzódhattak.

Táltosdobok  Forrás: Harmonet.hu

A magyar gyermekmondóka- bár manapság ismert szövege későbbi időkből származik-, megőrizte a honfoglalás kori gyógyítás fontos részleteit.

Gólya, gólya gilice 

Mitől véres a lábad ? Török gyerek megvágta

Magyar gyerek gyógyítja

Síppal, dobbal, nádi hegedűvel. 

(Gyermekmondóka)

A mondókában a síppal, dobbal  a táltosok szertartására való utalás, amit dobbal kísértek, valamint a ráolvasásra, ami az ősmagyarok hite szerint gyógyító erejű volt. Összegezve: a korban a magyar orvoslás, gyógyítás színvonala kiválónak számított.

A honfoglalás kori gyógyításban:

1. kulcsszerepet játszottak a táltosok,

2. a koponyalékelés műtétjeit kiváló eredményekkel végezték,

3. és a honfoglalás kori orvoslás emlékét több szólásunk is megőrizte.