A térségben nem Körösszakálon a legnagyobb a román népesség aránya. Itt a lakosság 45 százaléka vallja magát románnak, a szomszédos Bedőn 93 százalék, mégis Szakál állt a nemzetiségi nyelvoktatás szervezésének élére. Ehhez a nyitottság és a helyzetfelismerő képesség mellett némi diplomáciai érzékre és persze szerencsére is szükség volt – derül ki Samók Gyula polgármester szavaiból.
– Minden azzal kezdődött, hogy a régi iskolaépület ezer sebből vérzett, pénzünk pedig mindössze egymillió forint volt felújításra – emlékszik vissza a tíz éve történtekre Samók Gyula. – Végül a képviselő-testületünk tagjaként is dolgozó kőműves javaslatára úgy döntöttünk, a pénzből lebontjuk a tetőt, a felújításhoz, bővítéshez összefogással keressük meg a lehetőségeket. Ezzel szinte egy időben egy román nemzetiségű helybéli azzal tért vissza Hargita megyei útjáról, hogy Homorógalmás – egy színtiszta magyar nemzetiségű falu – szívesen venné fel velünk a testvérvárosi kapcsolatot, de még az építkezés faszükségleteinek megoldásában is segítségünkre lenne. Homorógalmási kollégám jóvoltából most nem egy magyar településnek kellett megsegítenie egy romániai falut, hanem fordítva, ők ajánlottak nekünk ötmillió forint értékű építési fát. Végül tehát egy színmagyar erdélyi falunak egy magát nagymértékben román nemzetiségűnek valló falu lett a testvértelepülése.
Ez a kapcsolat lendületet adott a román nemzetiség identitást megőrző törekvéseinek is, előbb heti három órában kezdtek a gyermekeknek románt oktatni, mára pedig az óvodától a nyolcadikig mindenki tanul románul. Sőt a szeptemberben induló hetedik osztályig bezárólag már nemcsak nyelvoktatás zajlik, hanem több tantárgyat, köztük a természetismeretet is ezen a nyelven oktatják. Az iskola nemcsak a körösszakáli gyerekeké, ide jár Körösharsány és Bedő felső tagozatos ifjúsága is, az iskolával egy intézménybe tartozó falusi óvodákban pedig ugyanúgy folyik román nyelvű oktatás, mint a gesztortelepülés óvodájában.
Győri Zoltán iskolaigazgató kalauzolásával végigjárjuk az iskolát, megcsodáljuk az új tornatermet, majd néhány gyerek társaságában letelepedünk az egyik osztályteremben. Az egyik tanárnő rögtön megjegyzi, hogy sok család őrzi román gyökereit, de a két tannyelvű oktatás bevezetése mégis az utolsó pillanatban jött. A nagyszülők generációja ugyan még beszél románul, a szülőké azonban jó, ha érti a nyelvet, otthon kevesen használják.
Faggatom a gyerekeket, hogyan állnak otthon a románnal. – Az én nagyanyám román, ő nagyon sokszor románul beszél. Én inkább csak értem, a beszéd nehezebben megy – mondja Kovács Dorina. A mellette ülő Varga Dóra már át is veszi a szót: „Nálunk senki nem román, de nem bánom, hogy tanulom, mert latin nyelvként sokat segíthet, ha spanyolul vagy olaszul akarok megtanulni.” – Mi kétnemzetiségű család vagyunk, de nem román–magyar, hanem roma–magyar – kezdi meglehetősen szabatos mondatait Szabó Ferenc Levente, aki most végezte a nyolcadik osztályt, és rendőrnek, nyomozónak készül. Azt mondja, neki sem volt ellenére a román nyelvvel való foglalkozás, mert azt gondolja, a munkája során is jól tudja majd hasznosítani. Kiss Izabella, akárcsak Dorina és Dóra, még csak most lesz nyolcadikos, bevallja, ő bizony nem lelkesedik a nyelvtanulásért, de a román népismeret című tantárgyat szereti.
– Óvodától nyolcadikig foglalkozunk a népismerettel – tudom meg Kakócz Zsoltnétól, aki büszkén vállalja román származását, s azt is elárulja, hogy lánya Nagyváradon román nyelven végzi az orvostudományi egyetemet. Mint mondja, a tantárgy keretében a régi népélet hétköznapjaival, ünnepi szokásaival foglalkoznak, népdalokat, táncokat tanulnak, régi ételek elkészítését elevenítik fel. A gyerekek között több népszokás is népszerűvé vált, különösen a tavaszvárást – románul martisor – szeretik, amikor a fiúk saját maguk által készített kitűzőkkel ajándékozzák meg a lányokat, akik azt a szeretet jeleként piros-fehér cérnával felerősítve egy hónapig viselik.
– Pontosan nem tudjuk, Románia mely részéről érkeztek Bihar délnyugati csücskébe román családok. De azt tudjuk, hogy azért telepítettek ide előbb református magyarokat, majd román földműveseket a falut birtokló Győrffyek, mert a törökök, majd a XVII. század végén kétszer is betörő krimi tatárok szinte teljesen kipusztították a középkorban magyarok lakta falut, a földesúrnak pedig kellett a munkáskéz. Körösszakálban a feljegyzések szerint soha nem voltak etnikai villongások, románok és magyarok közösen küzdöttek az időről időre megáradó Sebes-Körössel a megélhetésért. Most is békében élünk, és hisszük, ez mindenütt elérhető, ahol nem a konfliktus, hanem az együttműködés útját keresik az emberek – mondja a polgármester.
origo.hu
Véletlen vagy felelőtlenség? Mi történt Rábapordányban Gulyás Mártonék forgatása után?
