Matolcsy György felkérte az Orbán-kormány energia- és klímapolitikai helyettes államtitkárának, pedig az Európai Parlamentben még a Fidesszel igen rossz viszonyba került MDF kádereként dolgozott. Ez annak köszönhető, hogy sokat ért el ezen a területen Brüsszelben?
– Az előző ciklus lezárulásáig a munkatársaimmal közel 320 milliárd forint európai uniós támogatást szereztünk az országnak. Ennek az egyik legnagyobb tétele a klímapolitikához kapcsolódik. Az én felügyeletem alatt alakította ki például az EU azt a jogszabályváltozást, amely szerint 2013-tól nemcsak a nagyipari vállalatok tartoznak a kibocsátásikvóta-kereskedelem körébe, hanem az egyéb fogyasztók, illetve kibocsátók is.
– Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha a jövőben a magyar lakosság takarékosabban fogyaszt, és ezzel kibocsátást csökkent, azt elszámolhatja a kvótakereskedelemben?
– Igen. De nemcsak a lakosságnak, hanem az államnak is érdeke lesz például a közlekedés zöldítése, az épületek korszerűsítése vagy a gazdaság környezetkímélővé tétele, mert ebből az országnak bevétele származik.
– Miért volt elégedetlen azokkal a javaslatokkal kapcsolatban, amelyeket az EU-támogatások elnyerésére, a 2007 és 2010 közötti operatív programokra benyújtott a Gyurcsány-kormány?
– Azért tiltakoztam, mert a tervezetben –más programokkal ellentétben – a zöldenergia-politikára aránytalanul kevés forrást igényelt a kormány. Ennek eredménye, hogy vannak olyan programok, amelyek folytatására már most nincs pénz, és vannak olyanok, ahol öt vagy tíz százalék a lehívott pénzek aránya.
– Mely programok forrásait merítettük ki, és melyekre szántak több pénzt a kelleténél?
– Például az épületenergetikai, energiahatékonysági, energiatakarékossági programok annyira népszerűek voltak, hogy a finanszírozásukhoz elnyert európai uniós támogatási keret teljesen kimerült. Ezért most a kormány azon gondolkodik, hogy a Környezet és Energia Operatív Programon (KEOP) belül hogyan tud átcsoportosítani forrásokat azokról a területekről, ahol nem fogyott elég pénz. Az uniós pénzek jelentős részét ugyanakkor az elmúlt években olyan programokra fordítottuk, amelyek egyáltalán nem termelő beruházások, és nem hoztak jelentős megtakarítást sem. Építettünk például az EU pénzén szökőkutakat, díszköveztünk, szebbé tettük a városokat, a városok lakói azonban eközben elvesztették a munkájukat, és most munkanélküliként üldögélnek ezeken a szép köztereken.
– Így következhetett be az is, hogy a KEOP-forrásokból olyan beruházások is kaptak pénzt – például kalandparkok és bobpályák a védett területeken –, amelyek inkább rombolják a táj képét, és ártanak a környezetnek? Hogyan engedhette ezt az Európai Unió?
– Az EU többször felhívta Magyarország figyelmét, hogy fontolja meg, mire költi az elnyert támogatásokat. Javasolták például, hogy a közlekedésfejlesztésre elnyert támogatásokból ne autópályákat építsünk, hanem inkább a vasutat fejlesszük, de az előző kurzus döntéshozói nem hallgattak rájuk. Turisztikai fejlesztések címén is mi döntöttük el, hogy bobpályákat vagy inkább tanösvények létesítését, a vízi turizmust támogatjuk, Brüsszel legfeljebb javaslatokat tett.
– Önök viszont egy olyan ösztönzőrendszeren gondolkodnak, amely adókedvezményt adna a hazai nagyvállalatoknak, ha részt vesznek a megújulóenergia-ipar fejlesztésében. Miért nem a nagyvállalatok adójából támogatják azokat a cégeket, amelyek a megújulókkal kívánnak foglalkozni?
– Jelenleg nincs közvetlen kapcsolat a befolyó adók és a megújulóenergia-fejlesztések között. Így azok a cégek, amelyek befizetik mondjuk a „Robin Hood-adót”, úgy érzik, hogy ezért nem kapnak cserébe semmit. Nyugat-Európában azonban már úgynevezett karbonadót szednek be a vállalatoktól, amelyeket ezzel arra próbálnak ösztönözni, hogy csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátásukat. A nagyobb energetikai cégeknél ugyanakkor lehetőséget adnak arra, hogy ha támogatják a megújulóenergia-beruházásokat, akkor ezt leírhassák az adójukból. Ezt szeretnénk megvalósítani Magyarországon is, mert azt gondoljuk, hogy a zöld- gazdaságot nem tudjuk hatékonyan fejleszteni, ha ennek a nagy energiacégek ellenállnak. Természetesen ezzel párhuzamosan továbbra is szeretnénk bevonni a zöldgazdaságba a kis- és középvállalkozásokat, s a lakosságot is.
– Miért kellett felfüggeszteni a szélenergiaparkokra kiírt pályázatokat? A környezetvédők szerint ezzel elbizonytalanították a befektetőket, és sokat ártottak a megújulóenergia-felhasználás ügyének.
– Bizonyos szempontból ez nyilvánvalóan ártott a megújulóenergia-felhasználás ügyének. De úgy gondolom, hogy ez a lépés volt a kisebbik rossz. A kormány megítélése szerint ugyanis nagyon komoly visszaélések voltak a 410 megawattnyi szélenergia-kvóta kiosztása, a pályázat kiírása kapcsán. Olyan cégek szereztek például kvótát, vagyis lehetőséget szélenergia előállítására, akiknek nem volt sem szélkerekük, sem tudásuk ehhez. Ezek – az előző kormányzathoz közel álló – körök azért szereztek kvótát, hogy utána busás haszonnal adják tovább nyugat-európai multiknak, miközben Európa nyugati felén minden állam féltve őrzi ezt a piacát.
– Mennyit lehetett így keresni?
– Azt mondják, hogy az energiaiparban szokásos tizenöt év helyett itt öt-hat év alatt megtérülhetett egy szélenergia-beruházás. Azt nem tudom, hogy a kvóták továbbadásán mennyit lehetett kasszírozni, de ahol ilyen rövid idő alatt megtérül a befektetés, ott nagyon komoly pénzek mozoghatnak. Az is gyanús, hogy a tervekkel szemben Magyarországon igen lassan épülnek fel azok a szélerőművek, amelyek eddig engedélyt kaptak, pedig hatalmas a pályázatokon a túljelentkezés. Bizonyára tehát kaphattak kvótát olyanok is, akiknek nem érdeke, hogy szélerőműparkok jöjjenek létre hazánkban. Ezért döntöttünk úgy, hogy még mindig jobb pár hónapos csúszás a pályázatokban, mint hogy az ország egész szélerőmű-fejlesztési programja kerüljön holtvágányra.
origo.hu
Holnap jön az igazi tél!
