– A másik, amiről rengeteget szoktunk beszélni, ez a bizonyos szerkezetátalakítás. Egy sokkal hatékonyabb, más jellegű alapellátásra lenne szükség, ami elviszi a ma SZTK-nak nevezett szakrendelők rutinellátásainak a tömegét. Ez viszont lehetővé tenné a kórházak számának a radikális csökkentését – fejtette ki Kincses.
A kórházbezárások ásza
Kincses Gyula abból a baloldali kormányzatból érkezett most a Tisza környékére, amely 2007-ben több mint 16 ezer kórházi ágyat számolt fel, részben teljes megszüntetéssel, részben „krónikus” vagy „ápolási” osztállyá minősítve azokat, ami a betegek számára ugyanúgy ellátáscsökkentést jelentett. Számos kórházi osztály és kórház is bezárt ebben az időben.
Gyurcsány korábbi államtitkára mellesleg nem a váci rendezvényen kezdte el a közeledést az újdonsült ellenzéki párthoz, hiszen a közösségi oldalán többször népszerűsítette a Tisza programját és a főtanácsadó Hegedűs Zsoltot. Ezenkívül közös fotót is posztolt Kincse Csongor Tisza-politikussal.
Nem Kincses Gyula volt az első, aki kórházak leépítéséről beszélt. Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke egy vidéki fórumon elszólta magát, amikor úgy vélekedett: „nem biztos, hogy mindenütt meg kell őrizni azt a darabszámú kórházi ágyat.”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!