Paraziták

A poloska – mint tudjuk – nemcsak egy undorító bűzt árasztó, vérszívó parazita, hanem így hívják azt a technikai eszközt is, amellyel lehallgathatnak bennünket, kifürkészve a legféltettebb titkainkat. A diktatúrák egyik leggusztustalanabb vonása az volt, hogy a veszélyesnek ítélt személyeket ilyen eszközökkel hallgatták le, miközben állandó ellenőrzés alatt tartották a személyes beszélgetéseiket, a telefonjaikat is. Ezt látszólag a nemzet biztonsága érdekében tették, valójában azonban a magántitkok kiteregetésével kényszerítették a legközelebbi ismerőseikről, rokonaikról és barátaikról ügynöki jelentésekre ezeket az embereket.
Zsaroltak betegséggel, ifjúkori ballépéssel, szexuális szokásokkal, még azzal is, ha nem is a besúgónak kiválasztott személy, hanem a közvetlen hozzátartozója követett el bűnt önmaga, mások vagy a rezsim ellen.
Aki azt képzelte, hogy a rendszerváltozással ez a borzalom végleg eltűnhetett az életünkből, az valószínűleg nagyot téved. Híreink szerint ugyanis a poloskák újra támadásba lendültek, az előző kormány idején sem lehetett biztonságban senki, aki kapcsolatba került a politikával. A parazitáknak azonban már ügyesen kellett lavírozniuk a legális és az illegális módszerek között, hiszen egy jogállamban csak bírói és igazságügyi miniszteri felhatalmazással lehet felhasználni a lehallgatásokkal rögzített adatokat. A kiskaput az úgynevezett vonalkihajtás módszere tárta ki a magántitkokkal kufárkodók előtt, amely régóta bevett eljárás a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a megfigyelt telefonvonalakon folytatott beszélgetéseket egy külső helyszínen rögzítik, megkönnyítve az erre hivatott szakemberek dolgát. Túlterheltségre hivatkozva Szilvásy György szocialista titokminiszter és Laborc Sándor KGB-akadémiás nemzetbiztonsági főigazgató idején egyre többször alkalmazhatták ezt a metódust, vagyis külső terminálokon hallgatták le egyes személyek szóváltásait. Ezt azonban csak úgy tehették volna, hogy a hallottakról kódolt jegyzőkönyvet készítenek, és azokat a részleteket, amelyek nem tartoznak szorosan egy folyamatban lévő büntetőeljáráshoz vagy nyomozáshoz, törlik az információk közül. Az ügyészség szerint azonban Szilvásyék nem erre használhatták a vonalkihajtást.
A szakszolgálat megkerülése többek között arra kellett, hogy rögzítsék Kövér László és Demeter Ervin fideszes képviselők magánbeszélgetéseit, és ilyen vargabetűvel készült az a hangfelvétel is, amellyel a vádhatóság szerint Dávid Ibolya MDF-elnök visszalépésre kényszerítette a párt 2008-as elnökválasztásán riválisát, Almássy Kornélt.
Talán sokan emlékeznek még arra, hogy Szilvásy György akkoriban úgy osztogatta ezt a CD-t, akár egy lemezlovas, majd a hangfelvételek egy része felkerült az internetre is. Dávid Ibolya pedig zord ábrázattal integetett a sajtónak egy pulpitusról a hanghordozóval a kezében, akár Hruscsov a cipőjével az ENSZ közgyűlésén. Az oldalán Herényi Károly alelnök állt, akinek persze mindent tudnia kellett az elnök asszony mellett eltöltött években a legkülönfélébb magántitkokról. A CD-n beszélgető személyek és a fideszes képviselők ellen azonban nem folyt semmilyen eljárás, ezért az ügyészség hivatalos személy által elkövetett személyes adattal való visszaéléssel és kényszerítéssel vádolhatja meg az említett gyanúsítottakat. Az eset talán megdöbbenést keltene még egy banánköztársaságban is. Könnyen bebizonyosodhat ugyanis, hogy a legfőbb titokgazdák olyan tettekre szövetkeztek az őket hatalomban tartó pártpolitikusokkal, amelyekkel a demokrácia alapelveit sértették meg. A szabadság és az emberi méltóság ellen követtek el súlyos bűncselekményt.