Sikerszéria a debreceni színházban

Az idei ősz rangos szakmai elismeréseket és zajos közönségsikereket hozott a debreceni Csokonai Színháznak. A Vidnyánszky Attila vezette társulat alig érkezett haza az egy hétig tartó párizsi vendégszereplésről, Prokofjev Tüzes angyal című operájának ősbemutatójával tegnap máris Szegeden, az Armel-operaverseny zárásaként lépett fel.

A Csokonai-társulatnál öt évvel ezelőtt kezdődött a rendszerváltozás, amikor is a korábbi, szinte kizárólag klasszikus darabokban gondolkodó provinciális színjátszás hagyományát Vidnyánszky Attila elkezdte lecserélni friss szellemű koncepciójára. Ennek a határozott irányváltásnak a gyümölcse már tavaly is érett, az idén viszont eljött a szüret ideje is. A Fodrásznő című, Rizsakov által rendezett Medvegyev-darabbal a POSZT-on a társulat elnyerte a legjobb előadás, Szűcs Nelli pedig a legjobb női alakítás díját. A múlt héten magyar nyelvű előadásban, francia feliratozással hazavitték Párizsba Valere Novarina Képzeletbeli operettjét; az előadással ott is sikert arattak. November 26-án már Debrecenben debütálnak a Mesés férfiak szárnyakkal című Zsukovaszkij–Szénási–Lénárd-darabbal.
Vidnyánszky rendezésének nem a szegedi az első bemutatója; nemrégiben az ezeréves orosz Jaroszláv színpadát is sikerült „bevenniük” vele. A sztálinizmus „munkaversenyében égő”, valójában meghurcolt tudósok Ikarosz-történetét színes, széles vásznú történelmi tablóvá varázsoló előadás az orosz közönség és a szakma elismerését egyaránt kivívta.
Az idei ősz legnagyobb sikere azonban kétségkívül a társulat szereplése az Armel-fesztiválon. A Tüzes angyalt Silviu Purcarete, a román származású, Párizsban élő rendező állította színpadra. Az ötfelvonásos expresszionista operát, amelynek librettóját Bjuszov XVII. századi misztikus története alapján maga a komponista írta, a szerző életében nem mutatták be, csak 1955-ben került színpadra Velencében. A debreceniek előadása egyben a darab magyarországi ősbemutatója is; nem véletlen, hogy a rendkívüli technikai nehézségekkel teletűzdelt operához eddig nem sokan mertek hozzányúlni. Zenei megoldásai messze állnak a klasszikus darabokhoz szokott közönség ízlésvilágától, ráadásul az egyes szerepek is bravúros megoldásokat követelnek az énekesektől. Silviu Purcarete rendezése korántsem nevezhető bátortalannak: keze alatt a darab többszörösen is önmagára talál. A Prokofjev által mindig is kutatott megszállottság témáján túl tud újat és érvényeset mondani az örök dilemmáról, férfi és nő viszonyáról, s teszi mindezt izgalmas jelmezekkel és díszletekkel, költőien.