Nyilvánvaló számunkra, akik hiszünk, hogy Jézus születése, az Ige megtestesülése az emberiség történetének döntő fordulata. Hisszük, hogy a Megváltó emberként értünk született, értünk halt meg és értünk támadt fel, hogy Atyja házában helyet készítsen nekünk. Lássuk be: enélkül a hit nélkül létezésünknek semmi értelme.
Ezért az egyik legnagyobb keresztény ünnep a karácsony, amelynek misztériumához csak a húsvét fogható. És annyiban más, hogy nincs benne szenvedés, halál, csak a születés – minden születés – végtelen öröme. E születés és az Ige csodálatos földi útja, áldozata révén lettünk mi magunk is az Úr gyermekei, még akkor is, ha erre a dicsőségre méltatlanok vagyunk.
Senki sem tudja, csak az Atya, hogy Isten báránya a betlehemi jászolban mit tudott önmagáról, küldetéséről, és mi volt számára is – lassan feltáruló – titok, amikor megérkezett közénk. De tizenkét esztendős korában, amikor szülei, Jeruzsálemben, elveszítették, majd rátaláltak a templomban a tanítók között, anyja szelíd szemrehányására már a transzcendens tudás birtokában így válaszolt: „Nem tudjátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem.”
Az Atya dolgai pedig túl vannak időn és halálon, s nagyobbak minden létezőnél. Az Ige megtestesülése a Mindenség középpontjába állította az embert: a reménység jött el vele. De – általános emberi mértékkel mérve – meghasonlás is, ami nem egyéb, mint tagadás és szembefordulás azzal az elképesztő alapvetéssel, miszerint: „Szeressétek ellenségeiteket…” Jézus a szeretetet hirdette, de saját szavai szerint tüzet dobott a Földre. Ez a tűz ma is lobog, a „meghasonlás” ma is eleven. Karácsony napján azonban az égi fényességben mintha elhalványulnának a földi lángok. Mintha a remény és a szeretet valóban betöltené az emberek szívét, és vezérelné utunkat, amelynek célja nem lehet más, mint a Mindenhatóhoz közeledés, s az öröktől való és örökké tartó béke.
origo.hu
Eladó a hírhedt szovjet laktanya Tatánál, amit most bárki megvehet - fotó
