Képzeljük el, hogy Rátgéber László ismét a pécsi hölgyek edzője lesz (mint ahogy másfél évvel ezelőtt kis híján meg is történt). Olyan hír, amire mindenki felkapná a fejét. Demeter György legalább akkora egyéniség a maga szakterületén, röplabdában, mint Rátgéber kosárlabdában, az ő hazatérésének híre mégsem hozza lázba a sportszerető közönséget. Ez persze legkevésbé az ő hibája, inkább a röplabdáról mond kritikát. Demeter György mégis figyelmet érdemel. Ő még akkor volt klasszis játékos, amikor a jelenleginél sokkal magasabban jegyezték a magyar röplabdát; 202-szeres válogatott, játékosként kétszeres, edzőként hétszeres magyar bajnok, majd Törökországban dolgozott hosszú éveken át.
Mától pedig a Kaposvár szakmai igazgatója. Ami két okból is pikáns. Egyrészt, mert februárban, amikor menesztették a Fenerbahcétól, azt mondta, nem szándékozik Magyarországon munkát vállalni, másrészt a sportág másik kiemelkedő egyéniségét, Kántor Sándort váltja a kispadon. Nehezen is érthető, Kántor miért lett kegyvesztett a somogyi megyeszékhelyen, hiszen 2006-ban megváltóként érkezett vissza egykori sikerei helyszínére, s az irányításával – négy éven át játékosedzőként, a mögöttünk hagyott idényben pedig már csak edzőként – minden évadot magyar bajnokként és kupagyőztesként zárt a Kaposvár. Ám Demeter még nagyobb szaktekintély, ráadásul, miként az érdeklődésünkkor elmondta, ő már nem a saját boldogulását keresi az edzői munkában:
– A napokban többször a fejemre olvasott nyilatkozatban arról beszéltem, hogy felnőttcsapatnál nem feltétlenül szeretnék dolgozni. Ötvennégy éves vagyok, amit a profivilágban lehetett, azt hiszem, elértem. Nekem az edzői munka ma már nem megélhetési kérdés. Az egykori céhlegények mintájára elérkezettnek láttam az időt a hazatérésre, hogy átadjam a tudásomat. Elsősorban az utánpótlás területén szerettem volna feladatot vállalni, ám megértettem, hogy nehéz anyagi helyzetében a kaposvári felnőttcsapatnak is szüksége van a segítségemre.
Budapesten is elindul az új ügyeleti rendszer – a változás a betegek érdekét szolgálja